„ Csonttörések, repedt szervek, hússzakadás. A húst összevarrjuk, a kárt helyrehozzuk, a fájdalom enyhül. De ha az élet omlik össze, ha mi omlunk össze, a tudomány megáll. Nincsenek írott szabályok, csak rá kell éreznünk, hogy mit tegyünk. ”

„ Az élet egy száguldó vonat, amiről néha jó lenne leszállni, és állni a peronon. ”

„ Hozol egy rossz döntést és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. Nem mintha bántani akarnánk bárkit is. De néha megtesszük. Néha hibázunk. És amikor felrobbanunk, sajnáljuk. Nem mintha a sajnálkozás tényleg számítana. Már nem. Mindannyian teszünk olyat, amire nem vagyunk büszkék. Ezt megértem. Tudom, hogy senki sem tökéletes. De hogy élhetsz ezzel? Hogy kelsz fel minden reggel és nézel szembe a világgal, tudva, hogy csinálhattad volna jobban? Hogy jobban kellett volna csinálnod. A sajnálat elég? Egy bocsánatkérés tényleg meggyógyítja a sebeinket? Enyhíti a fájdalmunkat? Lehet meg nem történté tenni a fájdalmat, amit okoztunk? ”

„ Ne arra gondolj, mi lesz, arra koncentrálj, ami előtted van! ”

„ Igazából senki nem akar csodabogár lenni. A legtöbben észre sem veszik, hogy azok, míg már késő nem lesz a változtatáshoz. De nem számít, mennyire leszünk a végén csodabogarak. Van rá esély, hogy vár ránk valaki az életben... persze csak akkor, ha nem lépett még tovább, mert ha kopogtat a szerelem, akkor a csodabogarak se várnak örökké. ”

„ Lehetséges, hogy két ember szereti egymást, de van, hogy a szerelem nem elég önmagában. ”

„ Folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat. Majdnem minden percben, mert a világ egy pillanat alatt változik és nincs idő hátrafelé tekintgetni. Néha a változást ránk erőltetik. Néha véletlenül történik. De a legtöbbet mi okozzuk. Nekünk állandóan új ötletekkel kell előjönnünk, hogy helyrehozzuk magunkat. Ezért változunk. Alkalmazkodunk, újrateremtjük saját magunkat. Csak biztosaknak kell lennünk benne, mert ez a javulás első lépése. ”

„ Amikor valami elkezdődik, általában nem tudod, hogy fog végződni. A ház, amit el akartál adni, az otthonod lesz. Azok a szobatársak, akik rád erőltették magukat, a családoddá válnak. És az egyéjszakás kalandod, akit eltökéltél, hogy elfelejtesz, életed szerelme lesz. Az egész életünket azzal töltjük, hogy a jövőnkért aggódunk, tervezzük a jövőt, próbáljuk megjósolni a jövőt. Megpróbáljuk kiegyengetni az utunkat, de a jövő állandóan változik. A jövő a legrejtettebb félelmeinket rejti és a legvadabb reményeinket, de egy dolog biztos: ha egyszer megmutatja magát, a jövő sose olyan, mint amilyenre számítunk. ”

„ Felnőttünk. Mikor történt? És hogy lehet megállítani? ”

„ Mikor már azt hinnénk, mindent elterveztünk, az univerzum csavar egyet a dolgokon. Improvizálnunk kell. Boldogságra találunk ott, ahol nem is számítunk rá. Néha csak segít, hogy biztosan ott legyünk, ahova igazán tartozunk. ”

„ Hiszek a mennyben és hiszek a pokolban is. Egyiket sem láttam még, de tudom, hogy léteznek. Létezniük kell, mert menny nélkül és pokol nélkül mind elkárhoznánk. ”

„ Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent. ”

„ Ha arra kell a munka, hogy legyen egy életed, akkor vagy egy új munka kell, vagy egy új élet. ”

„ A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted. ”

„ Egy ponton talán elfogadjuk, hogy az álom rémálommá vált. Azt mondjuk magunknak, hogy a valóság jobb. Meggyőzzük magunkat, hogy jobb, ha nem álmodunk egyáltalán. De a legerősebbek közülünk, a legmeghatározóbbak, kitartanak az álmaik mellett. Vagy egy új álom előtt találjuk magunkat, amire nem is számítottunk, és felébredve minden ellenére reményt érzünk. És ha szerencsések vagyunk, ráébredünk, minden ellenére, az életünk ellenére, az igazi álom az, hogy képesek vagyunk álmodni. ”

„ A "végzetes" csak egy kihívás. Az "életveszélyes" miatt kelünk ki reggelente az ágyból. Nem könnyen ijesztenek meg minket, nem hátrálunk meg, nem táncolunk vissza, és semmiképp sem adjuk fel, legalábbis a munkában nem. Hogy végezhessük a munkánkat, hinnünk kell benne, hogy a kudarc nem lehetséges, hogy nem számít, milyen beteg a páciens, van számukra remény. De amikor a valóság befurakodik a remény világába és végül megadjuk magunkat az igazságnak, az csak azt jelenti, hogy elvesztettük aznap a csatát, nem a holnap háborúját. Itt van a feladással kapcsolatos dolog. Ha egyszer megteszed, ha tényleg beadod a derekad, el fogod felejteni, hogy miért is kezdtél el harcolni. ”

„ Könnyű úgy gyors megoldást javasolni, hogy nem tudunk sokat a problémáról, ha nem tudjuk a mögöttes okokat, vagy egyszerűen, hogy milyen mély is a seb valójában. Az első lépés a gyógyulás felé az, hogy pontosan beazonosítjuk, honnan ered a gond. De az emberek ezt nem szeretik hallani. El kell felednünk a múltat, ami ide juttatott bennünket, elhessegetni az esetleges jövőbeni komplikációkat, és ambuláns gyógyírt kell találnunk. ”

„ Volt ez a memóriajátékom, amikor gyerek voltam... egy csomó kártya fejjel lefelé fordítva, sorba rakva. Mindegyik kártyán volt egy kép. Egyet megfordítasz, megnézed... aztán visszafordítod. Megpróbálsz visszagondolni, hogy merre volt a párja. Néha fogalmad sincs. A kártyák teljesen össze vannak keveredve és véletlenszerűek, de folytatod a felforgatásukat, és minél több kártyát látsz, annál jobban látod a teljes képet. ”

„ Kimondtad?! Szeretlek. Nem akarok nélküled élni. Megváltoztattad az életem. Kimondtad? Tervezd el! Legyen célod, haladj afelé, de olykor olykor nézz körül, és szippantsd be. Mert most vagy itt... és holnapra semmivé válhat.  ”

„ Egy sebésznek egy halottmentes nap ritka ajándék. Minden nap szembenézünk a halállal. Minden nap életeket veszítünk el. És minden nap azt reméljük, hogy nem kerül rá sor. Kötődünk a halálhoz. Láncokkal, mint a foglyok. Mint a rabok. ”

„ Néha egy perc alatt történik, felállunk, vezérek leszünk, látjuk az utat. Látjuk az utat és elindulunk, akkor is, ha gőzünk sincs, hová vezet. ”

„ Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét. ”

„ Egy bölcs ember egyszer azt mondta, bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára, így mielőtt csatába szállsz, jó, ha átgondolod, mit vagy hajlandó veszíteni. (...) A legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteséget. Mikor ez történik, mikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni. ”

„ Az a helyzet a vakmerő húzásokkal, hogy félelmetesek. Lehet, hogy könnyekkel és törött csontokkal fognak végződni, de pont ez teszi őket olyan rohadt izgalmassá. ”

„ Azt mindig elfelejtjük, hogy milyen jó érzés, ha egyszer végre kiderülnek a titkaink. Akár jó, akár rossz, de legalább kiderül, ha tetszik, ha nem, és ha a titkod egyszer kiderül, már nem kell többé mögé bújnod. Az a baj a titkokkal, hogy mikor uralni véled őket, elszabadulnak. ”

„ Mindannyian keressük a válaszokat. A tudományban, az életben, mindenben. Néha a válasz alig egy karnyújtásnyira van tőlünk. Máskor pedig akkor kapjuk a választ, mikor még fel se fogtuk, hogy kérdeztünk valamit. Néha a válasz meglepetésekkel szolgálhat, és néha, mikor már végre megtaláltuk a választ, amit kerestünk, egy csomó kérdés marad megmagyarázatlanul. ”

„ Szeretjük azt hinni, hogy nem félünk, és szívesen fedezünk fel új helyeket és szerzünk új élményeket, de a helyzet az, hogy folyamatosan rettegünk. Talán a félelem a vonzalom része. (...) Az egyszerű napok uncsik. Egy kisebb katasztrófa: na, arról érdemes beszélni! ”

„ Minden sebésznek van egy árnyéka. A félelem és a kétely sötét fellege, ami még a legjobbakat is kísérti a műtőben. Úgy teszünk, mintha az árnyék nem lenne ott. Reménykedünk, hogy ha még több életet megmentünk, új technikákat sajátítunk el, gyorsan és messzire futunk, az árnyék belefárad majd a hajszába. De ahogy a mondás tartja: az árnyékodtól nem menekülhetsz. Minden sebésznek van árnyéka, és csak úgy szabadulunk meg tőle, ha eloltjuk a lámpát. Ha nem menekülünk a sötét elől, és a félelmünk szemébe nézünk, emelt fővel. ”

„ A béke nem állandó állapot. Csak pillanatokig éljük át. Elszáll. Elillan, mielőtt észrevennénk, hogy ott van. De bármikor megtapasztalhatjuk, egy idegen kedves gesztusában, egy koncentrálást igénylő feladatnál vagy egy bevált módszer gyakorlásánál. Minden nap átéljük a béke pillanatait, csak tudni kell, hogyan vegyük észre őket. Hogy megélhessük, kiélvezzük. És hogy végül elengedjük őket. ”

„ Néha a valóság a semmiből kerül mögénk, és csíp a fenekünkbe, és mikor a gát átszakad, csak úszni tudunk. A színlelés világa egy ketrec, és nem gubó, csak egy ideig ámíthatjuk önmagunkat. Fáradtak vagyunk. Félünk. A tagadás nem változtat az igazságon. Előbb vagy utóbb, félre kell tennünk a tagadást, és emelt fővel, villámló szemmel nézni szembe a világgal. Ha az ember folyton csak tagad, a sok apró csepp óceánná dagad. De vajon, hogy védekezzünk a fulladás ellen? ”

„ Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek. ”

„ Nem számít, mennyire fáj valami, van, hogy elengedni még fájdalmasabb. ”

„ A gyógyításban a változás elkerülhetetlen. Az újításról szól minden. Semmi sem marad sokáig ugyanaz. A változást vagy megszokjuk, vagy elszökünk előle. De az igazság az, hogy minél inkább változnak a dolgok, annál kevésbé változik bármi is. És néha a változás jó. ”

„ Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínűleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni. ”

„ Sokat kérünk a betegeinktől. (...) Arra kérjük őket, hogy vakon bízzanak meg bennünk. De az ironikus az, hogy a sebészek nehezen bíznak meg valakiben, mert az első naptól arra tanítanak, hogy senkiben ne bízzunk, csak önmagunkban. Csak a saját ösztöneidre hagyatkozhatsz. ”