„ Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is.
Arcomon izzott a nyári rozsda:
veríték, vér és szerelem.
Ma már hideg van. Elsáppadt az erdő,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?
(...)
Ma nem vagy itt. Im elküldöm neked
a haragom.
Nagyon szenvedj.
Mint én.
Akarom. ”

„ Kedves! Fogadj el, haraggal ne kergess,
ne bánd, ha néha hozzám küld lángod,
ne lázongj daccal érte. Nem tiéd
az akarat, felém mi hajít, se az emlék,
mely aranyköddel felhőzi be kerted,
hol vágyvirágok fájva fakadnak... ”

„ Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rámégetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban... ”

„ Szeretsz? De én megint magam vagyok
S mint elhagyott halott
Kit senki, senki nem viraszt
Fölérez, éled ujra bennem
Szerelmem -
Sikong és te nem hallod azt.
Nem hallod azt se meg soha
Mikor szólitlak, hívlak, vágylak,
Nevedtől hangos a szoba
Ahol a sóhajtásaim tanyáznak. ”

„ Nem volt elég lelkem a jóra,
s nincs elég erőm rossznak lenni,
nincs már se könny, se bűn, se semmi.
Csak fáj a föld, az ég s a szívem. ”