„ Az emberek nem tudnak szeretni. Inkább harapnak, mintsem csókolnak. Pofoznak, ahelyett, hogy simogatnának... talán azért, mert tudják, hogy a szerelem könnyen elmúlik. Hirtelen lehetetlenné, működésképtelenné válik. Így inkább megelőzik ezt a félelmüket és a vele járó vigasztalást, a keserűséget, a kiábrándulást, amik mindig ott vannak a háttérben. ”

„ A harag és a neheztelés bárkit tönkretehet, ahogy a levegő, az élet is megéget, ha gomolygó füstben éljük... De hát létezik a düh, még ha nem is tapasztaljuk, és változtat minket, alakít, olyanná formál, amilyenek nem vagyunk. A harag záloga talán a jellem, amivé válunk. Ha ez a jellem felébred bennünk és elhisszük, hogy még előttünk az út, hogy az igazság leginkább egy be nem fejezett történet része, melyben a düh rendeltetésszerűen jön, akkor ez az ébredés új esélyeket ad, és a nyugalom ígéretét. ”