Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
„ Olykor a legnevetségesebb és legmerészebb vágyak idézték elő a rendkívüli sikereket. ”
„ Önmagunkban felfedezzük, amit a többiek eltitkolnak előttünk, a többiekben pedig felismerjük, amit mi titkolunk el önmagunk előtt. ”
„ Ha nem azért írunk, mert gondolkodunk, hiába gondolkodunk azért, hogy írjunk. ”
„ Az emberek elvei felfedik szívüket. ”
„ Nagy erőforrásoknak kell rejleniük elménkben és szívünkben ahhoz, hogy méltányoljuk az őszinteséget akkor is, ha megsebez minket, vagy hogy őszinték legyünk anélkül, hogy őszinteségünk sértő volna. Kevés ember elég gerinces ahhoz, hogy elviselje és megmondja az igazat. ”
„ Senki sem követ el annyi hibát, mint az, aki csakis megfontoltan cselekszik. ”
„ Semmi sincs, amiről a félelem és a remény meg ne győzné az embert. ”
„ A magány az elmének az, ami a diéta a testnek. ”
„ Hogy nagy dolgokat vihessen véghez, az embernek úgy kell élnie, mintha sohasem kellene meghalnia. ”
„ Minden ember őszintének születik, és mint csaló hal meg. ”
„ Amikor hívogatjuk a gondolatokat, menekülnek előlünk; amikor el akarjuk hessegetni őket, megszállnak minket, és éjnek idején, akaratunk ellenére is nyitva tartják szemünket. ”
„ Gáncsolni könnyű, méltányolni nehéz. ”
„ A nagy gondolatok a szívből jönnek. ”
13 idézet
Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: