A természet - valóság. Egyszerűen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük rossznak. Rossz az, aki vagy ami szenvedést okoz. Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni és nem elégszünk meg a külvilágra, a másokra hárítás - megoldást soha nem hozó - felszínes válasz-kísérleteivel, a valóság érinti meg a szívünket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden erőkifejtés, minden, a másikon való felülkerekedési szándék, minden erőszak eleve kudarcra van ítélve, ha a másik ember megszerzésére irányul. Sőt, eredménye a vártnak ellenkezője: a birtoklás közelsége helyett - az elérhetetlen távolság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudjuk, érezzük - akár megfogalmazva, akár megfogalmazatlanul -, létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes. És kiteljesedésünk ennek az ajándék mivoltnak a maradéktalan megélése, azaz ha én is ajándékká válok. Mindannyian arra vágyunk, hogy egy lángolásban odaadjuk magunkat, hogy kimondhassuk: én te vagyok, a tied vagyok, te vagy a mindenem, te vagy a boldogságom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A csend szó nélkül üres, a szó csend nélkül színes buborék. A szó csendélet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem az a vesztes, aki önmagán túllépve nyitottá, védtelenné válik, és úgymond "visszaélnek a szeretetével", hanem az, aki a kiszolgáltatottság kockázatának fel nem vállalása zártságában, biztonságában a másik szeretetére várván nem ismeri fel, hogy a másik szeretetének befogadásához is elengedhetetlenül szükséges a védtelenséget vállaló nyitás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Létezésünk szakadatlan döntéssorozat. A döntés a létezés egyetlen valóság-pillanatában: (...) az "itt és most" jelenvalóságában történik. A döntést az egyetlen döntésjogosult, az én hozza: az én szempontjából az adott pillanatban rendelkezésre álló információk alapján a legjobbat. Ez nem önzést jelent, hisz másokért önmagunkról lemondó döntést is gyakran hozunk, hanem csupán azt a tényt jelenti, hogy mindig én döntök és helyettem senki sem dönthet. Döntésünk jó mivoltán semmi sem változtat. Sem az, ha később mi magunk rossznak minősítjük egykori döntésünket (ez akkor volt jó; most tudva azt, amit akkor nem tudtunk, másképp döntenénk, most mást látok jónak, mint akkor), sem az, ha mások minősítik rossznak (ők másképp látják). Azért döntök úgy, ahogy döntök, mert itt és most ezt tekintem jónak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem a javak - legyenek akár anyagiak vagy szellemiek - halmazának nagysága révén vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem azáltal, hogy létünk legbensőbb zónájában rejlő önmagunkat adjuk-e vagy sem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

"Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és saját elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Minden, a másiknak - megfelelés - szerep nem más, mint a befogadásért, elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk, magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Féltett titkaink - bármi is legyen az - teljességvállalásunk hiányának szomorú sötétsége.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én nem voltam, én nem leszek, én vagyok. A múlt jelenpillanatai már nincsenek: amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, amit pedig nem tettem meg, nem tehetem megtetté. Elmúlt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese akár szülő vagy bárki, akitől függünk, minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk, összetör. Válaszul bekeményítünk, azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünket a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra, az "én házam, az én váram" megteremtésére ösztönöz. A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk... és iszonyatosan magányossá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Képességeink ajándékok. Útjelzők - mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szenvedéseink tárgya: a hiány, valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs. Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll. Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A félelem mélyén a semmi lappang. Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya valamely, a jövőben bekövetkez(het)ő veszteség, azaz valaki vagy valami hiányozni fog, hanem azért is, mert a félelem maga is a semmi kettőzése. Hogy ezt teljes mélységében megértsük, gondoljunk bármire, amitől félünk... Itt van? Most jelen van? Nincs. Nem is lehet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább - kívül. Az út bennünk van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Létünk titkára döbbenünk rá, amikor felismerjük, hogy nem az erő tesz védetté, hanem az erőtlenség, a kiszolgáltatott gyengeség, amely nem emel gátat, hanem engedi áradni önmagamat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata. Amikor szenvedünk. Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk. Aki szenved - magányos. És aki magányos - szenved.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Életünk időbe ágyazott. Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az Egész-ség nem más, mint a másik védelmi falak nélküli határtalan elfogadása és a magam határtalan odaadása, a teljes élet, egyszóval a: szeretet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás