Nem bízom az állandóan panaszkodó emberekben, de azokban sem, akiknek semmi nem elég jó, és minden bajukért mindig másokat hibáztatnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha tévelygés nélkül akarunk célba érni, tudnunk kell a mellékes elé helyezni a fontosat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Barátságban, családban és párkapcsolatokban sokkal inkább kedvemre való egyezségre törekedni, mint alkudozni, és rokonszenvesebb lemondani valamiről, mint áldozatot hozni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A legnehezebb körülmények között, amikor úgy érezzük, irányt tévesztettünk, éppen a végeredmény bizonyossága adhat újra erőt, hogy továbbmenjünk, sőt kockáztassunk; motiválhat, hogy haladjunk előre, legyenek vágyaink, ragaszkodjunk ahhoz, ami fontos, értékeljük a már bejárt utat, és harcoljunk továbbra is azért, amiben hiszünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egész idő alatt tudtam, ki mindenki nélkül nem tudnék élni, de harmincéves koromig nem jöttem rá, hogy elsősorban önmagam nélkül nincs tovább élet. Érdekes volt belátni, hogy valóban nehéz lenne élni számos dolog és ember nélkül, de az új felfedezésen ez mit sem változtatott. Lehetetlen lenne önmagam nélkül élni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet abban mérhető és érzékelhető, hogy mennyire vagyunk képesek együtt járni az utunkat, s mennyire tudjuk együtt élvezni minden egyes lépését, bár a megpróbáltatás is része lehet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azért szenvedni, mert semmi sem olyan, amilyennek elképzeltem, nemcsak haszontalan, hanem gyerekes is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha mindent meg akar oldani az ember, bizonyos dolgokat más dolgok előtt kell megoldania. (...) Meg kell tanulnia menet közben minősíteni az igényeit, és személyes világa összefüggésében mindegyiknek annyi figyelmet szentelni, amennyit érdemel: se többet, se kevesebbet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Senki se fizessen azért, amit szívből adok, mert az én jutalmam, hogy adhatok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha rövid időre is, néha nem árt megtorpanni, hátranézni, nyugodtan áttekinteni a megtett utat, és talán - miért is ne? - örülni neki, hogy eljutottunk idáig.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A társadalom rendszerint keményen büntet mindenkit, aki vakmerően ellene szegül, aki derűs nyugalommal szabadnak nyilvánítja magát, és önállóan akar dönteni, aki kihívóan semmibe veszi a társadalmi elvárásokat, vagy aki pimaszul magyarázatot követel a hatalom birtokosainak magatartására.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nehéz is, ha kemény leckét adott is a tapasztalat, ha drágán kell is fizetni a tévedésért, mindig újra lehet kezdeni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az embernek mindig maga mögött kell hagynia mindazt, ami már nincs jelen, még akkor is, ha valamilyen formában továbbra is jelen van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bár nem mindig választhatjuk meg, mi történjék, azt igenis eldönthetjük, hogy miként cselekedjünk a történések fényében.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Milyen csodálatos lehet naponta örülni egy meglepetésnek, amellyel az új, előre nem látható jelen ajándékozza meg! A örök, mindig megújuló jelen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mennyi minden megváltozna, ha élvezni tudnánk kincseinket olyannak, amilyenek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A párkapcsolat segíti személyes fejlődésünket, segít jobb emberré válni, magunkat is jobban megismerni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Örüljünk az érzelmek változékonyságának, és társunkat illesse meg ugyanez. Éljük át szabadon a kapcsolatokban rejlő titokzatosságot!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt lehet leginkább átverni, akinek a vágyaihoz kellőképpen illik a hazugság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A legtöbben azért állnak harcban, mert mindenáron meg akarják győzni egymást, ki-ki a másikat, hogy az ő álláspontja a helyes. Induljunk ki abból, hogy nincs helyes álláspont.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Te döntöd el, hogy felnőtt akarsz-e lenni, vagy gyerek maradsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy tudatosul bennünk, mennyire boldoggá tesz a másik létezése. A teljesség ritka érzésével ajándékoz meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nem mutatom meg magam, nem tudnak szeretni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fontos megtalálni az egyensúlyt a tartózkodás és az érzelmek kinyilvánítása között.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki szeret, az kilép önmaga belső világából, hogy befogadja a Te fogalmának lényegét. Ez a Te, amely rajtam kívül van, mégis oly közel, segít megérteni, amennyiben meg akarom érteni, és engedem, hogy ki vagyok valójában.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig arra gondolj, a "nagyon szeretlek" kijelentésre az a leggyönyörűbb válasz, hogy "én pedig érzem, hogy nagyon szeretsz".

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha le kell mondanom önmagamról ahhoz, hogy a másikkal éljek, akkor nem működik a viszony.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha egyszer elönt bennünket a méreg, a harag vagy a bosszúság, akkor az egyetlen módja, hogy megszabaduljunk tőle, ha kiadjuk magunkból és cselekvéssé alakítjuk át.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet akkor kezd épülni, amikor már látni, ki áll előttem, amikor felfedezem a másikat. Ekkor lép a szeretet a szenvedélyes szerelem helyébe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a drága, ami többe kerül, mint amennyit ér.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hajónk csak akkor nem süllyed el a kapcsolat vizein, ha megmutatjuk magunkat, ha tudatában vagyunk annak, ami végbemegy bennünk, ha nem tagadjuk le, vagy nem teszünk úgy, mintha minden rendben lenne.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki szeret, messzebbre lát a láthatónál. A szeretetben értéküket vesztik az esztétikai szempontok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A változtatás erőltetése visszafogja a változást. Ezzel szemben az elfogadással szabad utat nyitok a változás előtt anélkül, hogy döntenék felőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A valóság ugyanaz. Ami van, az van. Mégis, ahogy a mesében, az ember így is, úgy is értelmezhet valamely helyzetet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretetet két ember építi föl, s a ház alapja az az érzés - belső vegykonyhánk eredménye, varázslat -, hogy másnak érezzük magunkat, talán éppen azért, mert valaki teljesen elfogad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás