Abban a tudatban élünk, hogy senki nem tartozik senkihez. Te ott vagy, én itt - semmi közünk egymáshoz. Puszta látvány vagy számomra. Abban a tévhitben élek, hogy ha rád nézek, olyannak látlak, amilyen vagy, s ha rám nézel, akkor olyannak látsz, amilyen a tekinteted nélkül mindig is vagyok. A valóság az, hogy amikor rád nézek, nem azt látom, aki valóban vagy, és nemcsak azt, amit magamból rád vetítek, hanem azt is, akivé ezzel a "vetítéssel" átvarázsollak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sorsunk egy nagy távlatú, sok életen átívelő, külön-külön is értelmes, mégis összefüggő, kozmikus életterv. Életkörről életkörre terel a teremtés ősdrámájának megoldása felé. Azt akarja, hogy a Világosságod győzzön a Sötétség felett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Isten mindkét nemet magában rejti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Gyöngyhalászok, akik nemcsak magáért a gyöngyért ugranak a mélybe, hanem azért is, hogy másoknak felmutassák: nézd, milyen szép igazságot találtunk! De vajon érték lenne-e a gyöngy, ha valakinek a markában maradna?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kibe vagy szerelmes? Akiben az álmod és a valóság valami rejtélyes okból egybeesik. S addig tart, míg így van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bűnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hűség és, sajnos, a hűtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre. Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené. Miért? Mert tudja, hogy hiába jó - de nem egészen jó. Lehetne sokkal jobb is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert "fáradságos életükkel kiérdemelték", nem is abból a józan előrelátásból, hogy "egyszer én is öreg leszek, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre!", hanem azért, mert a lélek még érzékenyebb volt, a szellem nyitottabb, s az öregember, óriási élettapasztalatával, olyan értékeket jelenített meg, amely a fiatalabbak számára vonzó és kívánatos volt! (...) Az öregember akkoriban nem teher volt, hanem felbecsülhetetlen érték: nem azt nézték, milyen mulandó teste, hanem hogy ki lakik benne!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lelkünkből nemcsak a saját történetünk olvasható ki, hanem mindazoké, akiknek a sorsa, akár a legtávolabbról is, összefügg a miénkkel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne hagyd egyedül! Menj utána, és figyeld meg, hogyan viselkedik egy ember, aki életében először találkozik a valódi Csodával.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A türelmetlenség a valódi hit hiányából ered... Ha egy vallás türelmetlen, annak nincs Istene... És egy embernek sincs... Hová sietsz?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része. Milyen lesz? (...) Hogyan lesz? Néha megálmodjuk! (...) Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe... Várakozni egy ideig jó. De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem. Ha például a fenti mondatot így írom: "Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik "várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen. Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el! Soha. Az ígéret nem teljesedik be.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazi erő, mondja Nietzsche, egy akaratot sokáig akarni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van, amikor egy emberi kapcsolat ideje lejárt. Barátok ezt értik, és csalódás nélkül tudják tudomásul venni, hogy ezentúl csak ritkán vagy sohasem látják egymást. Ez a szabadság nagy-nagy ajándéka, hogy még csak rossz érzésünk sem marad a válás után - hálásan gondolunk vissza egymásra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha kell, add oda mindenedet, de ne tűrd, hogy kizsákmányoljanak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne feledd, hogy a szeretet: világháló. Mindenhova elér, mindenhol van, időt és távolságot nem ismer. Érzékenyebb, mint testben az idegpályák hálózata, egyetlen érintésre összerándul az egész.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gondolat látszik, és az érzés érezhető - nem kell hozzá hazugságvizsgáló gép.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nyilván te is úgy gondolod, ha a társadalomra gondolsz, amelyben élsz, hogy méltatlan körülmények közé keveredtél. Ez azonban az igazságnak csak a fele. A másik az, hogy te is éppúgy alakítod a világot és a közösséget, amelybe születtél, mint az téged. Ezer módon vagy nemcsak áldozata, de tettese is a világnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szív szemével följebb nézünk a másikban - és magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon, és rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál, és örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még azt is kedveli, ha műszempillák ékesítenek, s nem csipásan hunyorogsz rá. Itt nemcsak arról van szó, hogy a "szív szeme" idealizál - hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy, és szebb, és jobb, és nemesebb, és szeretetreméltóbb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megismerni bármilyen szenvedélyem teljességét csak akkor tudom, ha átélem nemcsak a tettes, de az áldozatom sorsát is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egymásban élünk, még az álmainkban is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A közös gyűlölet a legerősebb összetartó erő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítesz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz. A valódi önbizalom sérthetetlen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az udvariasság alapja: önismeret. Elsősorban magát becsüli az ember: nem attól függ a viselkedésem, hogy mások mit érdemelnek, hanem attól, hogy mi az én normám.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretetről beszélni egyedül nem lehet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiába vágyódott erre a találkozásra, most, hogy itt van végre, úgy érzi, innen is tovább kell rohannia! Tovább, tovább! "Meg kell végre találni, amit igazán keres, és míg AZ hiányzik, addig senki sem kell! Addig minden csak hazudozás, káprázat, gyáva menekülés!... ENGEDJETEK, AZ ISTEN SZERELMÉRE!"

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudta se önmagát, se másokat szeretni. Szívét börtönként élte meg... ki akart törni belőle... szeretni akart... azt akarta, hogy szeressék... és ezért fölrobbantotta szívének falait... nem tudta, persze, hogy ebbe bele is halhat... az utolsó pillanatban döbbent rá, amikor már késő volt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Társtalan voltál, baráttalan, szeretettelen, minden ember előbb-utóbb idegen lett számodra, vagy ellenség. S ha nem bírtad a magányt, s kitártad a karodat mások felé, ellöktek, nem kellettél, vagy megriadtak tőled, mert látták, hogy menekülsz hozzájuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás