„ Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgy is untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van. ”
„ Néha azt gondolom, hogy a szigorú iskolák azért olyan népszerűek, mert a diákok onnan boldogan mennek haza a szünidőben. A szülők a gyerekeik boldog arcából az otthonuk szeretetét olvassák le, pedig legalább olyan gyakran az iskola iránti gyűlölet van benne. ”
„ Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél. ”
„ Sajnos a pedagógiában a kérdezést főleg a hibákra való rákérdezésként használják, a javítás szándékával kérdeznek. Ezért a legtöbb gyermek, ha rákérdeznek arra, amit csinál, automatikusan azt gondolja, hogy valamit ki kell javítania. Például ha megkérdezzük, hogyan lehetne másképp megcsinálni, akkor nem új megoldáson kezd gondolkodni, hanem keresi, hogy mit rontott el. (...) Ilyen reakciók jelzik, hogy a gyermeknek hosszú időre és a korábbiaktól eltérő tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy a kérdéseket barátjának tekintse. ”
„ Ritkán esik az elhintett mag jó földbe. A tanítás lassanként használ, s nehezen gyökerezik. ”
„ Mindig is azt az elvet vallottam, hogy ha nem tudunk egyszerű fogalmakkal elmagyarázni valamit, akkor feltehetőleg nem is értjük azt. ”
„ Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud. ”
„ A matematikához nem vezet királyi út. ”
„ A nevelés a felnőttek szervezett védekezése az ifjúság ellen. ”
„
Buddha mondja:
- A szerzetesek és a tudósok ne tiszteletből fogadják el a tanításomat, hanem vizsgálják meg, ahogy az aranyműves is megvizsgálja az aranyat: vágják fel, olvasszák meg, és dörzsöljék szét.
”
„ Ha valakinek lövése sincs valamihez, annak súgni sem lehet, ez tiszta sor. ”
„ Az én szüleim másként vélekednek a bizonyítványról, mint a többi szülők. Ők sohasem törődnek a jó vagy rossz jegyekkel, szerintük csak az a fontos, hogy egészséges legyek, ne viselkedjem túlságosan neveletlenül és örüljek az életnek. Ha mindez rendben van, majd megjön magától a többi. ”
„ A tanárok csodálatos misszionáriusok, akik arra esküdtek fel, hogy közvetítsék a tudásukat nyomorúságos fizetésük ellenére és ezer nehézség közepette. (...) Legalább el kellene gondolkodni annak a lehetőségén, hogy felelősségteljes feladatukhoz méltó elismerést kapjanak. ”
„ Ha az állam - vagy a párt vagy bármely más kollektívum - tudja, tudni véli, hogy milyen alattvalókat akar a maga számára "faragni" az iskolai "gyerekanyagból", akkor mindent el fog követni, hogy korlátozza a tanszabadságot, illetve hogy egyáltalán ne hagyja érvényesülni (miközben esetleg szép frázisokat mond a tanulás és a tanítás szabadságáról). Az ilyen iskolát mindig jellemezni fogja a többféle - és mint tudjuk, teljesen hatástalan - ellenőrzés, modernebb formában a mérések, feladatlapok tömege. ”
„ Ha az ember jó társaságban tanulhat, ahol a tisztelet tanárok és diákok között kölcsönös, úgy élvezheti munkáját. ”
„ Tanuld és tanítsd a jobbat! ”
„
Muzsika, vers üdítse lelkedet,
Matematikát, metafizikát
Csak annyit, hogy gyomrodnak meg ne ártson.
Nincs hasznod abból, melyben nem gyönyörködsz...
”
„ A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos - a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló - tévedésnek tartom azt a közkeletű felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak - az iskolázásnak - a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia. ”
„ A jelenkor gesztusának nézem a könyvet tartó embert, mint ahogy más kor gesztusa az összetett kézzel térdelő ember volt. ”
„ A való világban valami sokkal többre van szükség, mint jó érdemjegyekre. Hívhatjuk rámenősségnek, kurázsinak, belevalóságnak, elszántságnak, virtusnak, agyafúrtságnak, merészségnek, állhatatosságnak és éleseszűségnek. Ez a tényező, bárhogy is nevezzük, sokkal inkább meghatározza az emberek jövőjét, mint az iskolai bizonyítványuk. ”
„ Iskolai pluralizmust akarunk, valamennyi életképes - a szülők által keresett és elfogadott - iskola jog- és esélyegyenlő kínálataként. Tehát: magától növekvő vegyes erdőt, ültetett monokultúra helyett. ”
„ Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted. ”
„ Bármit tanulsz, magadnak tanulod. ”
„ Az iskolának nem az iskola, hanem az iskolától való szabadság az igazi célja. ”
„ A tanulásnál mindig az jelenti a legnagyobb akadályt, amiről az ember azt hiszi, hogy nem képes megtanulni. ”
„
Légy mindig kezdő -
elszegődni mesternek:
örök szolgaság.
”
„
A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat.
Nem kell tökéletesnek lennie.
A világ sem az.
”
„ Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak. ”
„
Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.
”
„ Tulajdonképpen minek vesződni? Minek vesződni azzal, hogy iskolába küldjék a serdülőket? Az agyukban úgy zsonganak a hormonok, hogy senki nem várhatja el tőlük, hogy megtanuljanak egy olyan bonyolult rendszert, mint a számításos eljárás, vagy a vegytan, nem is beszélve a francia nyelv vad szövevényéről. ”
„
Guggoljon ide mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.
”
„ Tulajdonképpen kész csoda, hogy a modern oktatási módszerek még nem fojtották meg teljesen a kutatás szent kíváncsiságát. E kényes kis virágnak ugyanis az öntözés mellett leginkább szabadságra van szüksége. ”
„ Nem olyan emberekre van szüksége a társadalomnak, akik csak gyűjtögetik maguknak a tudást, mint a fösvény az aranyát, hanem igenis olyanokra, akik tudják, mi a kötelességük azokkal szemben, (...) akik nem tudják otthon csak úgy leemelni a szükséges könyveket a zsúfolt könyvespolcról. ”
„ Az osztályfőnök szemében minden gyerek megátalkodott ördögfióka, amíg ennek az ellenkezőjéről meg nem bizonyosodik. ”
„ A jó tanítás egynegyed felkészültség és háromnegyed színjáték. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: