„ Ha nem akarsz érezni, az élet olyannak tűnik, mint egy álom. De ha látod a halált, látod a valóságban, akkor a róla való álmodozás nevetségessé válik. ”
„ Nekem a barátság olyan, mint a napsugár, amelyik melengeti az ember szívét. A vita meg olyan, mint a felhők: szét kell oszlatni őket, hogy kisüthessen a Nap! ”
„ A legjobb csaták azok, amik elől el tudsz menekülni. ”
„ A szerelem nem sprint, sokkal inkább maraton. Nyughatatlan hajsza, aminek csak akkor van vége, amikor a nő a karjaidba omlik, vagy gázsprayvel ártalmatlanná tesz. ”
„ Feltételezzük, hogy az életünk nagy változásai lassan jönnek el... idővel. De ez nem igaz. A nagy dolgok egy pillanat művei. Felnőtté válni, szülővé válni... egyik pillanatban még nem vagy az, aztán a következőben már az vagy. ”
„ Úgy fogod fel az életet, mint egy tündérmesét. És amikor rájössz, hogy nem minden olyan szép és jó, egyszerűen feladod. ”
„ Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül. ”
„ Az élet olyan, mint a hullámvasút: egyszer fel, egyszer le. De a halál is olyan: ha egyszer lendületbe jön, nincs erő, amely megállíthatná. ”
„ Egy apa reménytelensége az egyik legfélelmetesebb dolog. Egy apa mindig mindent megtesz a fiáért, egy apa, még ha a világ dől is össze, megy, ha a fia hívja. Egy apa a nehéz időkben is ott van a fia mellett, mert az apát és a fiút a lélek köti össze egymással. ”
„ Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben. ”
„ Azok a napok a legszebbek az életemben, amikor olyasmit csinálok, ami miatt a rendőrség rögtön hozzánk rohan, de kénytelenek hagyni, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. ”
„ Egyszer, amikor még kicsi voltam, éppen a kedvenc kék biciklimen tekertem, amikor hirtelen felmerült bennem a gondolat, hogy ha egyszer csak nekiindulnék és vissza se néznék, vajon milyen messzire jutnék? Máig sem tudom, hogy mi volt az, amit akkor tenni akartam. ”
„ Ha elfogadod önmagad a maga teljességében, kiszabadulhatsz, és a szabadság hatalom. ”
„ Az emberek azért mesélnek történeteket, hogy megbirkózzanak a félelmeikkel. Az összes művészet, mítosz, olyan alkotás, ami olyan érzést kelt, hogy irányíthatjuk azokat a dolgokat, amiktől félünk. A haláltól való félelem hozta létre a reinkarnációt. A gonosztól való félelem alkotta meg a jóakaratú Istent, aki a gonoszokat a pokolba küldi. ”
„ Jómagam úgy látom, hogy az élet egy halom jó dologból és rossz dologból áll. A jó dolgok nem mindig enyhítik a rosszakat, de fordítva is, a rossz dolgok nem feltétlenül rontják el a jókat, vagy teszik jelentéktelenné őket. ”
„ Mi orvosok büszkék vagyunk arra, hogy gyakorlatilag állva is tudunk aludni. Bárhol, bármikor. De ez hamis büszkeség, mert az az igazság, hogy 20 órányi kialvatlanság után ugyanolyan szívesen mész részegen munkába, akár orvos vagy, akár nem. Ezért nem meglepő, hogy a legnagyobb orvosi hibákat éjjel követik el, mikor mi orvosok büszkék vagyunk arra, hogy állva is tudunk aludni. Nemrég a közösségi büszkeségünkön csorba esett és megsértették az egónkat az új szabályokkal. A szabály megköveteli, hogy egész nap aludjunk az éjszakai műszakot megelőzően. De mint olyan, aki talán majd orvosi ellátásra fog szorulni, örülhet neki. De mikor a Nap felkel, felelősséget kell vállalnod azért, amit a sötétben tettél, és szembenézel a hideg és kegyetlen világossággal. ”
„ Ha valakit nagyon szeretünk, mindennél jobban hinni akarunk neki, még akkor is, ha már ezerszer hazudott azelőtt. ”
„ Az a baj a tudással, hogy utána már nem lehetsz tudatlan. ”
„ Nem lehetnek magasabb eszméi annak, aki a kisebb dolgokban hajlandó megalkudni. ”
„ Csak azokat, akik készen állnak arra, hogy tüzeljenek, kellene eltüzelni. ”
„ Mindig gyengének éreztem magam, hogy nem tudok csak így továbblépni. Ha egy viszony vagy egy házasság véget ér, szakítanak és elfelejtik egymást, úgy válnak meg egymástól, mint egy pár elnyűtt cipőtől. Senkit nem tudok elfelejteni, akihez valaha közöm volt. Minden egyes ember különleges, és feledhetetlen, senkit nem lehet pótolni, ami elveszett, elveszett. Mindig megvisel, ha egy kapcsolatom véget ér, nehezen heverem ki. Sokkal óvatosabb lettem, mert egyszerűen túl fájdalmas még egy futó kaland is, inkább bele sem megyek, akkor is nehezen szakadok el a másiktól, elveszek az apró dolgokban. Apró részleteikben látom őket, és mindenkiben van valami, ami megindít és hiányozni fog nekem, ezek az apró, gyönyörű részletek teszik pótolhatatlanná a másikat. ”
„ Az élet nem csupán a véletlen egybeesések sora. Sokkal inkább események szövevénye, melyek végül egy tökéletes tervben végződnek. ”
„ Nézd, ahogy a gondolatok szavakká válnak, ahogy a szavak tettekké, ahogy a tettek szokásokká, ahogy a szokások jellemvonássá, és ahogy a jellem sorssá válik. Amit gondolunk, azzá leszünk. ”
„ Az egyetlen dolog, amit megtanultam, az az, hogy soha ne nézz vissza. A múlt halott és el van temetve. Semmid nem lesz abból, ha benne élsz. Minden a máról szól. ”
„ Miért szeleteli fel, klopfolja, sózza, cukrozza, és süti meg a szívemet? Mi vagyok? Egy hal a vágódeszkáján? (...) Nem fél semmitől, mert magánál van a kés, de szeletelés közben megvághatja magát! Vagy megakadhat a torkán egy szálka, és akkor meghal. Nem tudja, hogy a halnak a deszkán már nincs félnivalója? De még hegyes szálkák vannak a testében. Nekem is vannak szálkáim! Mindenkinek vannak szálkái! Vigyázzon a szálkáimmal! ”
„ Az, hogy nyomorult vagy, még nem tesz jobbá másoknál. Csak még nyomorultabbá. ”
„ Amikor megcsókol, valósággal tüzel az arcom a gyönyörtől. De mit tehetsz azzal a nővel, aki nem érez szerelmet irántad? Ő az én szökött rabom, aki nem hever többé a lábam előtt. ”
„ Az igazságtalanság, ami ért, téged is igazságtalanná tett. De te nem tudod nem szeretni ezt a nőt, még hogyha el is árult. Tönkre akarod tenni azt, aki tönkretett, de félő, hogy amikor ezt eléred, téged sokkal jobban megvisel majd ez a fájdalmas siker. ”
„ Az életemben annyi darab hasadt le a szívemből, hogy alig maradt, amivel tovább élhetnék, de erőltetem a mosolyt, mert tudom, hogy az ambícióim messze meghaladták a képességeimet. ”
„ Életem minden boldogságáért neked tartozom. Végtelen türelmes voltál velem, és hihetetlenül jó! Engem minden elhagyott, csak a jóságod bizonyossága nem! Nem hiszem, hogy két ember boldogabb lehet annál, mint mi voltunk! ”
„ Az életed egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog... ”
„ Óvakodj a gyönge férfiaktól. Ők a legveszélyesebbek, mert bármire képesek egy kis hatalomért. ”
„ A gyengeség csak akkor gyengeség, ha te is annak gondolod. ”
„ A pénztelenség olyan, mint a nátha: ha nem idegeskedik miatta az ember, egy idő után magától elmúlik. ”
„ Csak akkor tudsz rendesen gondolkodni, ha béke van benned! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: