„ A szeretet és az igazság olyan szoros egységet alkot, hogy gyakorlatilag nem is lehet őket szétválasztani. Olyanok, mint ugyanannak az éremnek két oldala. ”
„ Bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták. ”
„ Az igazság sosem érvényesül magától és sosem akkor, mikor kellene. ”
„ Azt mondják, az őszinteség a szadizmus egyik formája. ”
„ A Jó szívem legmélyéből fakad, az Igazság ifjú életem ködéből. ”
„ Saját életed igazságát valóban te teljesíted be: azt fogod visszakapni, amit magad is adtál: vérontásért háborút, tolvajlásért nincstelenséget, az akarat kegyetlenségéért minden szeretet elvesztését. S ha pedig életedből elvész a szeretet, elvesztettél mindent. ”
„ Ha minden rendben van az ember körül, akkor könnyedén, félelem nélkül fogadja az igazságot. Ha nincs minden rendben, akkor viszont jobban esik egy kis kegyes hazugság. ”
„ Az életben történnek igazságtalan dolgok. Nem láthatunk minden golyót, amit kilőnek ránk. ”
„ Ez a lényege az igazságszolgáltatásnak: rendbe hozza a dolgokat, mikor minden csődöt mond. ”
„ A bölcsesség csak az igazságban foglaltatik. ”
„ Az igazság nélkül mi magunkat erőtlennek látjuk. ”
„
Bogozom
Az igazságot
ismét csomóra kötötték.
Kardra nem futja,
Nagy Sándor örökké
foglaltat jelez!
Marad kioldatlan
megint?
”
„ Az igazság még egy bolond szájában is igazság, ha szeretetből születik! (...) Olykor egy bolond mondja ki az igazságot, olykor a gyerek. Mindig az, aki a szeretetből vett igazsághoz közelebb áll. És ez az igazság szabadokká tesz minket. ”
„ Ha a feje tetejére állítjuk az összes készen kapott bölcsességet, akkor leljük meg az igazságot. ”
„ Az igazság szelleme számít, nem a betűje. ”
„ Észben kell tartani, hogy az igazság elhallgatása lehetőség szerint mindig hazugság, s így mindig komoly erkölcsi megfontolást igényel. ”
„ Az igaz az ön számára, amit saját maga megfigyelt. És ha ezt elveszíti, akkor mindent elveszített. ”
„ Az igazság csak nyersen fogyasztható, ha megfőzzük, nem igazság többé. ”
„ Eltűnések előfordulnak a tudományban. Egy betegség hirtelen elmúlik, tumorok vesznek el. Felnyitunk valakit, hogy felfedezzük: a rák eltűnt. Megmagyarázhatatlan, ritka, de megesik. Téves diagnózisnak nevezzük. Azt mondjuk, hogy eleve nem is volt. Bármit, csak nem az igazat. Ez az élet teli van eltűnésekkel. A valami, amiről nem tudtunk, és eltűnik, hiányozni fog? ”
„ Minden tud csalni, de a hang színe, az nem... Az őszinte és leleplez minden érzést. ”
„ Az igazságot nem vasból öntik. Az igazság olyan, mint a felhő az égen, állandóan változtatja alakját. Minden irányból, ahonnan nézi, más aspektust mutat. ”
„ Az, ami pontosan meghatározott, elrendezett, tényszerű, soha nem elég, hogy átfogja a teljes igazságot: az élet mindig túlcsordul a serleg peremén. ”
„ Megtanultam, hogy a kimondott szó és az igazság között mindig van egy árnyalatnyi különbség, mert a hazugság könnyebben elrejt egy őszinte vallomást. ”
„ Végtelen lendülettel és elhatározottsággal vagyunk képesek szembeszállni bármivel, ami a méltóságot vagy az igazságot fenyegeti. ”
„ Igazságot az ember nem kap az ellenségétől, barátaitól is csak ritkán, ezért én itt őszintén elmondtam. ”
„ Nem jók a szavak. Valahol talán tudja a dolgokat, szavak nélkül; s ezért nem szeret magyarázkodni. Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele. ”
„ Az ember nem ért meg még egy igazi empirikus hipotézist sem addig, ameddig abban a tévedésben él, hogy az szükségszerűen igaz. ”
„ Minden jó kérdés kínos kérdés, de aki keresni akarja az igazságot, annak keresnie kell ezt a fajta kínt. ”
„ Az igazság tömény méreg, melynek legkisebb adagja is halálos lehet. Ezért az írók és gondolkozók - azok az írók, akik tudnak gondolkozni, és azok a gondolkozók, akik tudnak írni - az igazságot egészen híg oldatban adagolják. (...) De mint ahogy nincs gyógyítás és gyógyulás mérgek nélkül, úgy igazság nélkül sincs egészség. ”
„ Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz. ”
„ Ha jó ügyet védsz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. ”
„ A legalapvetőbb igazságok - melyekből igen kevés van - mindig közhelyek. ”
„ Mindig az elnyomás pincéiben születnek az új igazságok. ”
„ Nem szabad olyan igazságot leírni vagy tanítani, amely netán ellenkezik a dolgok jelenlegi rendjével. ”
„ A bölcs ember becsukja a szemét, befogja a fülét, a szívétől kérdi, mi az igazság. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: