„ Az ember az én föladásával lelhet rá a legmagasabb rendű, legtartósabb örömre az életben. Ami pedig a halált illeti, a halál adja az élet értelmét. ”
„ Az él jól és bölcsen, aki tudja, hogy a küzdelem az élet értelme. És élvezi. Minél nehezebb, annál inkább. És küzd vidáman, játékosan, hittel és önbizalommal. ”
„ Az én filozófiám: nem érdekel, hogy az emberek mit mondanak vagy gondolnak rólam. Az vagyok, aki és azt csinálom, amit. Nem várok el semmit és elfogadok mindent. És ez teszi az életet olyan könnyűvé. ”
„
Én az álom, te az ébrenlét,
Alig látom, de már véget is ér.
Tükröt tart az élet, amit látni félek,
Mert csak játszom, hogy minden szép.
”
„ Egész életemben azon voltam, hogy az életet fikcióvá változtassam, hogy a valóságot távol tartsam magamtól. ”
„ Mind hagyták magukat elsodorni, alig álltak ellen az élet önkényének. Egyesek tanárnak készültek, mások közgazdásznak vagy jogásznak, a többiek régészetet, kórházi menedzsmentet, nyelvészetet vagy még különösebb dolgokat tanultak. Kész őrület: tinédzserként ezeknek az embereknek álmaik és terveik voltak, évekig meséltek arról, hogy mit akarnak később csinálni. És amikor betöltötték a tizenkilencet vagy a húszat, hirtelen valami egészen mást csináltak, és csak a biztos jövő érdekelte őket. Mintha az ezt megelőző évek nem is lettek volna, mintha sosem álmodtak volna. ”
„ Az életet a valóságban nem lehet megváltoztatni, csak a könyvekben. Csak ott lehet mindent eltörölni egyetlen szóval. Felszabadulni a dolgok súlya alól. Meg nem történtté tenni az aljasságokat, kilépni a világból, máshová varázsolni magunkat. ”
„ Tudta, hogy ami megesik egyvalakivel, az bizony megesik a legtöbbünkkel. Az életünk egyáltalán nem különbözött a többiekétől - még akkor sem, ha szeretnénk azt hinni. ”
„ A valóság egy nagy turmixgép, amelyben a remények és az álmok összekeverednek a félelemmel és a kétségbeeséssel. Csak a Walt Disney-s rajzfilmekben meg a tündérmesékben csillogtatják folyton a boldog véget. No meg az üdvözlőkártyákon. ”
„ A városi biciklizés a szabadságot jelenti. Olyan, mintha a tömeg felett lebegnél. Én a biciklin semmitől sem félek. Ugyanez nem mondható el az életem többi részéről. A biciklin ülve úgy érzem, én vagyok a legjobb, összhangban magammal és a várossal. ”
„ A beágyazásról mindig a halál jut eszembe. Azok az emberek, akik már reggel azt várják, hogy újra aludhassanak és elmenekülhessenek, mert fosnak az élettől. ”
„ Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét! ”
„ A győzelmes élethez való erő a lélek táplálásából és a test megfegyelmezéséből származik. ”
„ A hosszú élet titka: keveset tudni más dolgairól. ”
„ Minden ember mögött van egy történet. Van egy oka annak, hogy ők ilyenek. Nem azért ilyenek, mert ők ilyenek szeretnének lenni. Valami a múltban történt velük, ami miatt ilyenek lettek és néha ezeket lehetetlen helyrehozni. ”
„ Semmit ne erőltessünk. A lényeg, hogy minden megy magától és minden idővel bekövetkezik. Ha nem az életünkbe való és mi mégis megtartjuk, akkor is ki fog esni egyszer, csak később. Ha oda való és elküldtük, úgyis visszatér. Szóval nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés. Ami az életünkbe való, az ott lesz, ami nem, az egyszer eltűnik ”
„ A boldogság nem függ a holnaptól, a tegnaptól, s nem függ anyagi javaktól, karriertől sem. S nem függ egy másik embertől sem. Csakis magunktól függ. Magunkban kell először megtalálni, hogy aztán tudjunk belőle másnak is adni. Önzetlenül, csupán a jó szándék által vezérelve. Mert erről kell szólnia az életnek. ”
„
Ki nem szenvedett, az félig élt.
Ki nem csalódott, az nem remélt.
Ki nem sírt, az kacagni sem tudott.
Ki mindenkiben bízott, az nem gondolkodott.
”
„ Ami a hernyónak a világvége, az a pillangónak az élet kezdete. ”
„
Jó szeretni, ha van kit.
Jó nevetni, ha van kivel.
Jó álmodni, ha van kiről.
Jó élni ha, van kiért.
”
„
Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek.
Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes.
”
„ Ne a múltban élj, inkább mából nyerd a holnapot! ”
„ Az élet a lélek öt ablakán át nem látja csak torzult világát, s hited lesz egy hazug világ ha csak szemeddel s nem szemeden át látod mit az éj ad s el vesz az éj, míg fény árban a lélek álma mély. ”
„ Az élet megtör mindenkit, és utána sokan a törés helyén erősebbek lesznek. ”
„ Halott vagyok. Csak a bosszú kelthet életre. ”
„ Egyedül, egyedül. Senki, de senki nem élhet egyedül. ”
„ Van valami az életben, amire soha nem készülhetünk fel: az ikrekre. ”
„ A legerősebb kapocs köztünk az, hogy mind ezen a bolygón élünk, ugyanazt a levegőt szívjuk, mindannyian jót akarunk a gyerekeinknek, és mind halandók vagyunk. ”
„ Az élet álom, tedd valósággá! ”
„ A halál csak az élet végét jelenti, a kapcsolatokét nem. ”
„ Nem könnyű meghatározni a saját életed értelmét, de attól még megteheted és szerintem megéri a fáradságot. ”
„ Fel kell hagynunk az életünk tervezésével. Így jöhet csak el az az élet, amit a sors tartogat. ”
„ Eljön a perc, amikor választanunk kell az életünk és a képzelet között. A kettő nagyon közel van, de soha nem érinti egymást, ugyanis e kettő nagyon nagyon más. ”
„ Ha azt mondod, hogy az élet nehéz, vagy igazságtalan, akkor nehéz és igazságtalan is lesz. A te döntésed. ”
„ A legfontosabb dolog, amit egy szülő megtaníthat a gyermekének, az az, hogy hogyan éljen nélküle. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: