„ Az élet nem más, mint egy álom, egy rossz álom (...), és csak veled oszthatom meg. ”
„ Senki sem mentes a múlttól, még az az ifjú sem, aki egyedül néz szembe a jövőjével, márpedig ez a múlt a szabadság ellenkezője; senki sem indul a semmitől, akkor sem, ha ő maga még semerre sem indult el, ott áll - mondjuk így - az élet küszöbén, de elődeinek természete meghatározza jövőjét, vagyis a szabadságát, anélkül hogy tudna róla. ”
„ Az élet egyetlen értelme maga az élet. ”
„ Egy pillanat tévedése talán egész életünkre kihat. ”
„ A nap az egyetlen igazság, az mindenkiért lángol az égen, szegénynek és gazdagnak ugyanazzal a mozdulattal adja pompáját, fényét, melegét, minden életnek forrását. ”
„ Aki nem tud csodálkozni és borzongani az élet titokzatos szentélyében, az olyan, mint a halott, akinek a szemei becsukódtak. ”
„ Piszok sokat gályáztam azon, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyen vagyok, ugyanis ez a mentális higiénia alapja. Ezen áll vagy dől dugába az életünk. ”
„ Az a rengeteg szörnyű dolog, amin keresztülmentél, sok rossz kapcsolat, amelyek megkeserítették az életed. De most hirtelen hálás vagy mindenért, mert ezek vezettek téged mostani életedhez. ”
„
Az élet nehéz, és mindennap egyre nehezebb lesz, mert egyre több terhet pakolunk magunkra. Ezért időnként megállunk, nagy levegőt veszünk, behunyjuk a szemünket, és kiürítjük a fejünket. Ez természetes. Feltéve, hogy miután kinyitottuk a szemünket, ugyanúgy
folytatjuk tovább.
”
„ Tagadni azt, ami az életet alkotja, annyit jelent, mint nem ismerni az életet. ”
„ Kormányosa vagyok az életemnek, és igyekszem élni, követni a sorsomat. Nagyon figyelek a belső hangra és próbálom követni, de azon gondolkozom: "Mennyire vagyok szabad a választásaimban? Tényleg én döntök az irányról?" ”
„ Életünk során nem csak azok a dolgok befolyásolnak bennünket, amelyek megtörténnek velünk, hanem azok is, sőt, talán azok jobban, amelyek nem történnek meg velünk. ”
„ Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. Úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugodalmas élőhelyét. ”
„ Az élet színben - formában - hangban él, a tájnak hangja a csend. ”
„ Az életemben az a legijesztőbb, hogy élek. ”
„ Ha az emberek valamivel többet gondolkoznának, meggyőződnének róla, hogy az élet nem éri meg, hogy annyit nyugtalankodjunk miatta... ”
„ Nem az a baj, hogy nem élünk örökké, hanem, hogy nem érdemes, sőt: irtóztató lenne örökké élnünk. Azt, ami életünkből ismerős, az ismeretlenség övezi. Ha ez az ismeretlen ismerőssé válna, elviselhetetlen lenne életünk ismert része is. ”
„ Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd` tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is. ”
„ Semmi sem állandó ebben a fránya életben, még a bajaink sem. ”
„ Furcsa, hogy az élet egyszerre lehet alávaló és csodás. ”
„ Az olyan kategóriák, mint a "jó" és a "rossz" csupán ideiglenesek, és a végjátékban nem garantált sem a megdicsőülés, sem a bukás. ”
„ Az ember akarata szabad. Bizonyos mértékben tőle függ, hogy az élete paradicsom lesz-e vagy pokol. ”
„ Az ego adja meg nekünk azt az önazonosságot, melynek révén egy nagyon sajátos nézőpontból - a sajátunkból - tapasztalhatjuk meg az életünk leckéit. Olyan ez, mintha egy nagyon sajátságos ablakon át tekintenénk egy adott élethelyzetre. Ennek az ablaknak a kerete az egónk, ez adja nekünk a formát, melyen át (nagyon éles perspektívából) szemügyre vehetjük a probléma adott aspektusát. ”
„ Viselkedésünk minden gyakorlati szempontból véletlenszerűnek tekinthető. Azaz megjósolhatatlan, alkalomszerű, körülírhatatlan, előreláthatatlan és szabálytalan. Ezzel a feltételezéssel csak egyetlen baj van. Hogy alapvetően téves. ”
„ A gyermeknek minden becses, amivel játszhatik. Az ifjúnak: ami fölszereli az élet útjára. Az embernek: az ivadéka jövője. ”
„ Nem annyira a haláltól kellene félnünk, hanem attól, hogy még el sem kezdtünk élni. ”
„ Szerethetsz egy háziállatot vagy egy gyereket, próbálhatod megvédeni mindentől, de azt nem akadályozhatod meg, hogy az élet megtörténjen velük. ”
„ Úgy látom, jelenkori életünk hívatlan publikum előtt zajlik. Ez a kukkoló tömeg minden történést zsigeri szinten leszól, kritizál. Ily módon durván megsértik a szabadságomat, az életem megéléséhez, a hibáim elkövetéséhez, az örömeim intimitásához, a tökéletlenséghez való jogomat. Utóbbin azt értem, hogy jogom van nem megfelelni mások elvárásainak. Végtére is itt vannak nekem az enyémek. Szóval az életünk inkább állóvízben röfögés hascsikarással. ”
„ Ők csak mások. Másképp látják a világot. Normálisnak azt nevezzük, ami az átlag, ami nem feltétlenül az egyetlen módja a létezésnek vagy az életnek. ”
„ Ahelyett, hogy folyton-folyvást lázasan csinálunk valamit, hagyni kellene, hogy a dolgok történjenek a világgal és velünk. Be kellene engednünk az életünkbe a véletlent és a szabadságot, s hagyni a világot, hogy teremtse önmagát. Meg kellene tanulnunk újra egyszerűen csak lenni, létezni. Tanulnunk kellene a játszó gyerek mély áhítatából és békességéből. ”
„ Az idő az elbeszélés eleme, mint ahogy eleme az életnek; oldhatatlanul kapcsolódik hozzá, mint a testekhez a tér. Eleme a zenének is, amely méri és tagolja az időt, kurtává, szórakoztatóvá és értékessé teszi egyben; rokona e tekintetben, mint mondottuk, az elbeszélésnek, amely szintén csak az egymásutánban, a lefolyásban valósulhat meg, s még ha megpróbálná is, hogy minden pillanatban egészen jelen legyen, akkor is szüksége van az időre megnyilvánulásához. ”
„ Sok bátor ember képes értékes életet élni, elfogadva fajunk és Naprendszerünk jövőbeli halálának lehetőségét. Sokan mások azonban - talán az emberiség túlnyomó többsége - nem képes elviselni ezt a gondolatot. Vágynak a halhatatlanságra, és a vallás kielégíti ezt a szükségletüket. Sokan azonban nem töltik álmatlanul az éjszakát azon aggódva, hogy mi lesz öt-, tíz vagy tizenötmilliárd év múlva. Ők az életet érdemesnek találják önmagáért, itt és most. ”
„ Életünk alakulása a szavainknak és tetteinknek a következménye, melyek egymást erősítve vezérelnek keresztül minden időn. ”
„ Te ki vagy? Mit akarsz? Mit remélsz? (...) Egyik pillanatban azt gondolom, most már semmi lényeges nem történik velem, minden rendben lesz, rendben, és kíméletlenül halad majd minden a maga útján, és ezt a rendet és kíméletlenséget hívom az életemnek; a másik pillanatban meg ismeretlen, homályos jövő mered rám, farkasszemet néz velem, kicsit félek, mi lesz ebből, és remegőn gondolok arra, mi minden történik még velem. ”
„ Az élet lutri. Jelentéktelen tragédiák és menekülések sorozata. Inkább a részletekben lelem örömömet: mint amilyen egy friss sajtos buci - az legalább finom. Vagy az ég, tíz perccel azelőtt, hogy elered az eső... A pillanat, amikor a nevetésed átmegy vihogásba... Ilyenkor hátradőlök, megszívom a cigarettámat, és olvadozom a gyönyörtől. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: