„ Több milliárd év múlva, amikor a Nap kezd eltűnni, a Föld is egyre rosszabb helyzetben lesz, végül a Hold és a Föld is eltűnik. Ez az egész világ az ürességből jött, és visszatér az ürességbe. Ez lejátszódhat egyetlen pillanat alatt, tarthat addig, amíg a füvön megmarad a harmat, vagy akár sok száz kalpát is igénybe vehet. De végső soron minden ugyanúgy zajlik le. Minden felmerül, egy ideig megmarad, majd hanyatlásnak indul, és elenyészik. (...) Mindenütt láthatod, ahová csak nézel. ”

„ És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet? ”

„ A legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja. ”

„ Mindig nehéz elveszíteni valakit. Lyukat hagy a szívedben, ami sosem gyógyul be. ”

„ Bárcsak nyelvtanulásra fordítottam volna az időt, amit vívásra, táncra, medvemókáztatásra prédáltam el. Ó, bár a művészeteket tanulmányoztam volna! ”

„ Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni. ”

„ Azt mondják, akkor hiányolsz valamit, amikor elveszíted. Csak azt nem szokták hozzátenni, amikor veszítesz, előfordulhat, hogy valaki, aki számít neked, nyer, amitől majdnem egyenesbe kerülnek a dolgok. ”

„ Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak. ”

„ Mennyi reményt veszített a világ az erőszak által, mennyi szerelmet és mennyi boldogságot! ”

„ Amiatt bánkódsz, ami odalett? Vagy egyik, vagy a másik. Nem valami zárt edény, feneketlen bőrzsák vagy, hanem sokkal inkább meder, amelyiken átfolyik a világ, s hol ez, hol az akad meg benned, hol ezen, hol azon csillan meg a fény, s mire megérinted, megfognád, már el is tűnik, jön a következő. Persze ha már megláttad, ha megmutatta magát, szeretnéd megtartani. Hisz mi minden csobog át észrevétlenül rajtad, s mily kevés, amiről azt hiszed, hogy a tiéd volt, vagy a tiéd lehetett volna. ”

„ Egyszer egy este történt, röviddel azután, hogy hazaértem. Álltam a szoba közepén, és úgy éreztem, elemészt a szomorúság. A tehetetlenség. A szívemen karcolások, hajszálrepedések. És akkor szétestem. Tagjaim kopogva szétgurultak a szobában, csilingeltek a csontok, a belső szervek puhán gördültek, mint a kilyukasztott gumilabdák. Nagyot kiáltottam. Beszaladt a családom, a fiam, a feleségem, a lányaim. És gyorsan, kétségbeesetten összeraktak. (...) Nézzenek rám. Olyan vagyok, mint régen. Megvan mindenem. De valami mégis elveszett belőlem. Talán valami illékony, ami láthatatlanul elillan az emberből, ha szétesünk. Vagy talán valami kis fény... valami kis fénypötty, ami nélkül félhomály van odabent. ”

„ Ha meghalok, elszakad egy gyöngysor. A gyöngyök messze gurulnak, el, a tengerig, és befogadja őket a tengerfenéken nyugvó kagylók puha teste. Ki hozza fel gyöngyeimet, ha én már nem leszek? Senki nem tudja majd, hogy valaha az én nyakamon csillogtak. ”

„ A taoista bölcsek azt mondják: a Lét titka nem a kerék tetején, hanem a mozdulatlan közepén van. Ott lakik a Mozgató. Vagyis lényünk közepén, szellemi valónk szívében örök béke van. Nyugalom. Most is. Benned is ... bennem is. Csak nem éljük át. ”

„ Sajnálhatod a hímnős fajokat - kettős: tehát
kettőzött magányukért,
kik sosem tudják fölfogni, hogy az élet,
- mert hisz meghalunk - a
reménytelenül szeretett:
egymásra-utaltság -, s az egymásra-utaltság
legmagasabb fokon szervezett
formája a szeretet. ”

„ Minden emberi viszony megszűnését, ellenségessé válását megilleti a halálnak kijáró gyász, elkeseredés és megborzongás a végső egyedül maradás hideg leheletétől, ami megérinti az embert. ”

„ Aki bizonyos dolgok láttán
Nem veszti eszét,
annak nincs mit elvesztenie. ”

„ Vajon hová tűnik az idő, ha már elhasználtuk, és nincs rá szükség? Talán olyan lehet ez is, mint a hang, mely a hosszú folyosó falairól újra meg újra visszaverődve egyre gyengül, míg végül teljesen elenyészik? Mert akkor létezhet talán visszhangja valahol annak az időnek is, amikor még mindannyian együtt voltunk? ”