„ Még néhány perc,
És új útra kelsz,
Pár perc,
Ne félj, ezt nem veszíted el,
De sajnos, most már menni kell. ”

„ Erőm, gyengém, titkom, tanácsom, vezetőm, szultánom, padisahom, emírem, világomnak összes éke. Levegőm, fuvallatom, vihart tépő fénysugaram. Ha meghalok, mert eljő a halál, ezeket mind elhagyom, de maradok ablakod alatt dalnokod, s magasztallak, bárhova is jutok. Reszkető szívvel, könnyező szemmel már Muhibbi-ként búcsúzom. ”

„ Régen azt mondtam, negyed mérföldről negyed mérföldre élek, és azt hiszem, ezért vagyunk testvérek. Mert te is így éltél. Akárhol is vagy, legyen az negyed mérföldre, vagy a világ túlsó felén, mindig velem maradsz, és mindig a testvérem leszel. ”

„ Nem hagylak el sosem, mert ha majd este felnézel a csillagokra, akkor én onnan nézek vissza rád. ”

„ Eltemetem, de nem bocsátok meg neki. ”

„ Nekem jobban fáj (...), mert én távozom el. Az ember, ha kedves barátaitól búcsúzik, a búcsúzás percében zálogul mindig otthagy a szívéből egy darabkát. Ezért a darabkáért pedig vissza akar térni. Remélem, visszajöhetek érte. ”

„ Ruhám zsákban. Fölösleges
Majd hálás lesz a Vöröskereszt
A hegytetőről búcsút intek
Penészszagod most is itt leng
Mért hívlak, ha semmi válasz,
hangom kiknek énekel
"A hívott számon... " és a többi.
Csak egy nyamvadt gép felel. ”

„ Fáj a búcsú (...). De remélem, még találkozunk. S talán ez a remény ad vigaszt. ”

„ Legyen áldott a Te neved,
melytől most is remeg az éj.
Áldott legyen a szégyened,
amelybe elrejteztél. ”

„ És ott állok majd behunyt szemmel,
mint aki már szólni nem mer,
hogy el sem köszönhettem tőled,
hogy elpazaroltam minden időmet. ”

„ A viszontlátás üdv, a búcsú seb,
az új viszontlátás még édesebb,
és éveket pótol egy pillanat;
a végső válás mégis megmarad. ”

„ Emberek között, akik egyszer szerették egymást, s aztán elmentek egymástól, marad valamilyen kegyetlen, minden írott szerződésnél és ünnepélyes eskünél keményebb kötés, mely ellen nem tudnak vétkezni, akkor sem, ha akarnak. ”

„ Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé. ”

„ Látlak én még, látni foglak,
És szüntelen gondolok rád.
El nem válok soha tőled;
Mégis, mégis... isten hozzád! ”

„ Ami elmegy, annak a helyére valami sokkal jobb, valami nagyobb jön, értékesebb, és csakis azért van búcsú, mert fejlődtél, tanultál, kihoztad valamiből azt, ami a maximum, amire képes voltál. ”

„ Hogy szeretett-e valakit, nem lehetett tudni. Nem mondta, nem mutatta. Talán nem is élte... Sohasem láttam a szívét. Szeretett egyedül lenni. Senki se hiányzott neki. Ha meglátogattam, örült nekem - ha elmentem, nem bánta. - "Szervusz!" - mondta, amikor beléptem hozzá, és amikor elmentem tőle, ugyanígy köszönt el tőlem: - "Szervuuuusz!" Ez a kissé éneklős, hosszú "ú" teljesen formálissá, személytelenné tette a köszönését, mintha egy idegentől búcsúzna el, merő szokásból. Nem hiányoztam neki. Hogy tegnap látott-e, vagy hónapokkal ezelőtt, teljesen mindegy volt neki. ”

„ Mindent elviszek és mindent itt hagyok,
Sohasem voltam és sohasem vagyok,
Te álmodj engem, álmodj tovább,
Soha nem veszíthetsz el. ”

„ Az elengedés gesztusa. Mindenki úgy beszél róla, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Hajtsd ki szépen az ujjaidat, egyiket a másik után, amíg ki nem nyílik a tenyered. De az én kezem már három éve szorul ökölbe, az ujjaim elgémberedtek. Én magam is elgémberedtem. És hamarosan végleg összezárulok. ”

„ Csak rám kell hogy gondolj, szívből, melegen és nagyon, s ha akaratod ereje felemelkedik a vágyban, száll felém a messzeségből és érzéseink találkoznak a gondolatban, ez a legelválaszthatatlanabb találkozás és összetartozás. ”

„ Válj el békében, és ne bánj semmit! ”

„ Hazudnék, ha mondanám, hogy nem tör rám a gondolat,
Hogy lesz, amikor már csak úgy hallhatod majd a hangomat,
Ha felteszed a lemezem, hogy szóljon a rímek hegye,
De ha hívni próbálnál, túl késő, nem lesz, aki felvegye. ”

„ Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve. ”

„ Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek.
Ez voltam én. Valaki, aki készül,
Valaki, aki árván erre tévedt
S akinek útja végtelenbe mélyül... ”

„ Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz. ”

„ A währingi temetőben húszezredmagammal búcsút vettem attól az embertől, aki megtanított különbséget tenni fontos és jelentéktelen dolgok között. Nagy tudomány, alig ismerek embert, aki idejében felismerte volna. A legtöbben csak a halálos ágyukon döbbennek rá, mit kellett volna komolyan venni, s mily kár volt időt, egészséget, lelket pusztítani kicsinyes, mulandó értelmetlenségek miatt. ”

„ Egy méltatlan bérház ablakán
A pára hűvös bársonyán
Itt hagyom neked a rajzomat,
Míg felébredsz, talán megmarad. ”

„ Csak felejteni nem szabad... Mondd meg magyari népemnek... Csak felejteni nem... Azt, hogy Öregisten magyarnak teremtett. ”

„ Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre! ”

„ Egy utolsó kívánság még, mielőtt mennék:
Gondolj rám majd néha, csak ennyit szeretnék.
Előlépnék a semmi közepéből, mint egy váratlan vendég,
Majd szíved vad ütemétől új életre kelnék. ”

„ Édes szavak. Csalóka enyhet adó balzsam. Segítség, szerelem, összetartozás, visszatérés - szavak, édes szavak. Egy-egy szó, semmi több. Milyen sok szó van arra, ami pedig olyan egyszerű: két test vad, félelmetes erejű varázsa! A fantáziának, a hazugságnak, az érzéseknek és az öncsalásnak micsoda szivárványa ível fölötte! Lám, ő is itt áll a búcsú éjszakáján, nyugodtan, a sötétségben, hagyja, hadd hulljon az édes szavak permetező esője, pedig valójában minden szó ugyanazt jelenti: búcsú, búcsú, búcsú. Ha már beszélni kell róla, akkor úgyis vége. ”

„ Az élet tulajdonképpen elválások sora. De mégis az fáj a legjobban, hogy nem szánhattam egy percet a búcsúzásra. ”

„ Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is. ”

„ Ne nézzünk vissza ezek után már. Nem akarom, hogy az utolsó emlékem rólad csupán az árnyékod legyen. ”

„ Rosszakaróim, jóbarátok,
Temérdek angyal és svihák,
Szép, szőke, barna, csúnya lányok,
Sakkpartnerek, konyhásmamák,
Tavaszi leves, tészta, mák,
Rongy testem innen elmegyen,
Közös sorunknak vége hát!
Hiány ül majd a lelkemen. ”

„ Oldódó képed
kicsordul szememből és
arcomra szárad. ”