„ Téged kerestelek, és magamra találtam. ”
„ Senki sem születik világutazónak, sem átlagon felül tökös, bevállalós embernek. Időközben lesz azzá - vagy nem. ”
„ Soha nem mondtam, hogy következetes vagyok, csak azt, hogy komolyan gondolom. ”
„ Mindenkinek előfordult az életében. Az enyémben is. A félelem pillanata. Nem fizikai, nem halálfélelem, hanem éppen az a pillanatnyi elmezavar, amely törést okoz a lélekben. A megingás pillanata. Vagy talán az önmegismerésé? De ezután azt mondja az ember; egyszer gyengének mutatkoztam előttetek, de többé soha. ”
„
Lesz erényes, különb nálam,
Lesz mosolygóbb, mint a szájam,
Lesz eredmény több, mint vártam,
De legszebben én gondoltam.
”
„ Mindenki megválaszthatja azt az utat, amelyen haladni akar, és azt is, amelyiken nem. Persze nem mindig. Néha a sors csak megragad minket, elindul velünk valamerre, aztán egyszer csak kitesz valahol és ennyi. Más alkalmakkor azonban mi adhatjuk meg a címet. És ha van egy csepp eszünk, bármennyire nehéz is, vagy bármennyire idegennek tűnik is az a ház, igenis bemegyünk oda. És rátalálunk önmagunkra. ”
„ Ha végre valami más köt le minket önmagunkon kívül, hatékony ellenszert találtunk a raconális elme ellen, amely oly gyakran viselkedik szemellenzős seggfejként. ”
„ Mindig a második gondolat a jó. Vagy a harmadik! Mindig alá kell nézni annak, ami először az eszünkbe jut, mert az nem a mi gondolatunk, hanem a világé. Amikor a felszín alá nézünk, megpillanthatjuk azt a mélyebben rejlő, letagadott igazságot, ami a miénk! ”
„ Mennyire más minden, ha van valaki, aki (...) megvigasztal, és nem kell egyedül lennem! Ég és föld a különbség. Én rettegek a kétségbeejtő helyzetektől. Éppen ezért igyekszem úgy élni, hogy mindig legyen menekülési lehetőség. Messze előre gondolkodom, és csak saját magamra gondolok, csakis az jár a fejemben, ami nekem jó. ”
„ Nem minden vándorút céltalan. ”
„ Csak a teljes őszinteség tesz szabaddá és védetté. Mert ha félelmeinket legyőzve kimondjuk az igazat önmagunkról, akkor már nem maradnak olyan támadási felületeink, amelyeken keresztül bárki megzsarolhatna vagy manipulálhatna minket. Mert nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani. ”
„ Mi az alapján ítéljük meg magunkat, amit szerintünk képesek vagyunk megtenni, miközben mások az alapján, amit már megtettünk. ”
„ Semmit ne tégy, ami öltözetedben vagy életviteledben szembeszökő volna. Olyanoknak a szokása ez, akik nem előbbre haladni óhajtanak, hanem feltűnni. ”
„ Ne várj tőlem alázatot; nem vagyok alázatos ember. Korlátlan vagyok és figyelmes, hűtlen és kíváncsi, érzékeny és kegyetlen. ”
„ Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. ”
„ Elég furcsa észrevenni, hogy az lett belőled, akiről régen azt képzelted, a Marson él. ”
„
- De mégis, mi akar lenni?
- Csak önmagam. Ez minden. Csak ez az, amit elérhetek.
”
„ A romantikus szerelem mindennél erősebben táplálja bennünk a teljesség utáni vágyat. A kapcsolat általában úgy indul, hogy azt hisszük, meg fogjuk ismerni a másikat, és titokban azt reméljük, hogy mindenben egyetértünk. Ehelyett a végén kiderül, hogy sokkal inkább magunkat ismertük meg. ”
„ Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből. ”
„ Nem tudom, valójában változunk-e (...). Amikor azt mondjuk, megváltoztunk, talán úgy értjük, hogy a világról alkotott felfogásunk változott meg. Emlékszel, amikor fiatalok voltunk, megesküdtünk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást és emlékezni fogunk egymásra. Nem azt mondom, hogy nem úgy értettük. Őszintén ezt gondoltuk. Csak azt nem tudtuk, mit jelent az, hogy örökké. Csak egy szó volt, amelyet használtunk, akár az esőt vagy a szelet. ”
„ Ahhoz, hogy az ember legyőzze az élet fájdalmát, őszintének kell lennie önmagához, elismerve hibáit és gyengéit. Mint egy sebésznek, hajlandónak kell lennie mélyen belevágni a lélek gennyező sebeibe. Máskülönben túl sok energiáját emészti fel a tagadás vagy a csalódások miatti önmarcangolás. ”
„ Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat? ”
„ Az ember még az életét sem ismeri, hogyan akarja ismerni a halált? ”
„ Az vált jóvátehetetlenül felnőtté, aki már azon is bosszankodik, amin nevethetne. ”
„ A világ "megváltása" nem ott kezdődik, hogy a társadalmat felforgatom, hanem ott, hogy önmagamat gyökeresen megváltoztatom. ”
„
Uram: én mindig rosszat tettem,
valahányszor csak jót akartam!
Uram: ha én gyémánt vagyok,
csiszolatlan miért maradtam?
”
„ Az ember csak akkor ismeri fel mások jó vagy rossz tulajdonságait, ha maga is ugyanolyan erényekkel vagy gyengeségekkel rendelkezik. ”
„ Még önmagunkat is óvakodjunk egy fanatikus esküvel vagy könnyelmű fogadalommal egyszer s mindenkorra leigázni. ”
„
Egyre többet értek az életemből,
mert egyre több belőle az, ami messze van,
nagy ár az ingatag tanulságért.
”
„ Néha, ha túl nehéz a keresés, könnyebbnek látszik feladni, pedig csak a keresés a fontos. Lehetőséget ad az embernek, hogy megtudja az igazat önmagáról. ”
„ Mindannyiunknak vannak ösztönei, vágyai. Ez tesz minket emberré. A boldog, kiegyensúlyozott élet kulcsa az, ha megtanulunk uralkodni rajtuk. ”
„ Piszok sokat gályáztam azon, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyen vagyok, ugyanis ez a mentális higiénia alapja. Ezen áll vagy dől dugába az életünk. ”
„ Csak saját kezünk fonhat koszorúkat, és nincs más dicsőség, mint saját lelkünk tapsa. ”
„ Ki szabad igazán? Az, aki nem rabja saját szenvedélyeinek és mások szeszélyeinek. ”
„ Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében (...). Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell nemet mondani. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: