Az ember egy-egy fényes pillanatában szeretné megállítani az Időt, amely nem halad, hanem táguló, vagy éppen szűkülő körben forog velünk, mintha óriáskeréken ülnénk: fent kifényesedünk, megérezzük a Nap és a csillagok közelségét, s aztán újra lemerülünk a mélybe, a hit, az erő és az önbizalom elvesztésének mélyébe, amelyet Keresztes Szent János úgy nevez: a lélek sötét éjszakája.