Nem lehetünk mind urak, s nem dukál
A hűség minden úrnak. Persze látsz
Hajbókolót és görnyedőt sokat,
Ki boldogan cipeli szolgaláncát,
Míg él - akár gazdája szamara,
Csak abrakért - s ha megvénül, kidobják!
Ostort a jó baromnak! Van viszont,
Ki szolga-köntöst, szolga-arcot ölt,
De szívét önmagának őrzi meg,
S míg tetteti, hogy dolgozik uráért,
Csak hízik rajta, s megtömve zsebét,
Magának hódol. Ennek van esze.