A reményvesztésnek a keserű mámoron kívül megvan az a gondolati öncsalása is, hogy itt a kudarc nem az én lelkiállapotom (gyengeségem, bűnöm, ostobaságom, hibám, alkalmatlanságom) következménye, egyszóval nem az én megérdemelt sorsom, hanem valamiféle külső, objektív helyzet, amellyel szemben tehetetlen vagyok.