Csakugyan van a világon nő, akit feldúl a szenvedély, aki szenved, akinek gyönyörűség, ha odaadja magát, aki ölel, szorít és piheg, aki testével, lelkével egyaránt szeret, a szájával is, mikor beszél, és a szemével is, mikor néz, a vergődő szívével és a simogató kezével is, aki vállal mindent, mert szeret, aki figyelő szemek és veszedelmek közepette is, éjjel és nappal, rettenthetetlenül és remegve odatalál, a boldogságtól eszeveszetten és önfeledten, ahhoz, aki megöleli?