Azóta, hogy megismertelek, akkor, sok-sok éve, nem telt el nap, hogy nem gondoltam rád. De most, hogy újra itt vagy velem, nagyon szenvedek. Minél közelebb kerülök hozzád, annál rosszabb. A gondolat, hogy egyszer el kell válnunk, szinte fojtogat. Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál... és félek, a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek érted bármit! Ha te is úgy szenvedsz, ahogy én, nagyon kérlek, mondd meg!