Mielőtt az ember felfedezte az űrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékműveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?