Arra gondolt, hogy így kellene legyen tulajdonképpen az egész élet. A gyermek apja fűrészelné a fát, ő segítene neki, vagy ülne a rönkökön, és szoptatná a gyermeket, aztán behívná enni, amikor kész az étel, és este ott ülnének egymás mellett a kispadon, és néznék az alkonyatba süllyedő tisztást, és halkan beszélgetnének a gyermekről, aki olyankor már csöndesen alszik a bölcsőben. Érezte, hogy ez az, ami hiányzik onnan a Komárnyikról, ez a csöndes, békés, hétköznapos élet, amit hárman élnek együtt: egy férfi, egy asszony és egy gyermek. Együtt. Közös tervekkel és közös örömökkel. Kevés beszéddel, de mégis úgy, hogy tudnak egymásról mindent. Titkok nélkül, tisztán, egyszerűen, ahogyan szép és békés az élet, úgy.