„ Megszületünk hülyécskeformán, aztán felragyog bennünk az értelem, és a végén visszabutulunk a kezdetekhez. ”
„ Egyes dogmák megbuknak, de helyettük mások támadnak, hacsak alibiként is, mint a demokráciában a választások. ”
„ Az ő meghódításukhoz nem lélek, nem szív, nem értelem kell, nem is kivételes jó tulajdonságok és érdemek, mint hajdanában, mikor az értékéért, a bátorságáért volt szokás beleszeretni a férfiba. A mai nők komédiások, a szerelem komédiásai, rutinosan eljátszanak újra meg újra egy hagyományos szerepet, de nem élik át. Ripacsok valók hozzájuk, akik alájuk adják a végszavakat, és éppoly jól elhazudják a szerepüket, mint ők. Az ilyen úri vagy nem úri pojácák. ”
„ A boldogságnak semmi köze az időhöz. Miért is szakadna hát vége, ha nincs időhöz kötve? ”
„
Nagyon akartam élni még,
Érezni szívetek melegét.
Nem adta a sors nekem,
Elvámolta az életem.
Búcsú nélkül kellett elmennem,
Őrizzetek szívetekben.
”
„
Tudom, hogy nem szeretsz, de úgy teszek,
mintha nem tudnám, és úgy szeretnélek,
mintha szeretnél, és ami hibádzik,
te is előzékenyen titkolod,
”
„ A siker annyit jelent, hogy az ember épp azokkal a képességekkel rendelkezik, melyekre egy adott pillanatban szükség van. ”
„ Én sose hittem, hogy van ilyen, kinevettem, aki azt írta vagy állította, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem akkor ez történt. Csak álltam, néztem rá; és minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, miatta zavartam el Z. -t, hárítottam el a házassági ajánlatokat, küldtem vissza G. jegygyűrűjét, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem, ez a valaki az én világra jöttem indokolása. ”
„ Sérelmünkön nem tudjuk egykönnyen túltenni magunkat, szívünk mélyén pedig pontosan tudjuk, hogy kettőnk dolga addig nem fog rendbejönni, ameddig tudomást nem veszünk a közénk tolakodott problémáról. ”
„ Egyetlen kis család megváltozása nemigen számít egy olyan világban, amely évmilliárdok óta forog. Csakhogy egy kis változás miatt a világ másképpen foroghat egy család számára. És ez a változás akár egymilliárdféle is lehet. ”
„ Ha egy szerző közelebb megy az élethez, könnyen megeshet, hogy abból koccanásos baleset lesz. ”
„ Az ember veleszületett tendenciával rendelkezik, hogy aktualizálja, megvalósítsa és kibontakoztassa önmagát. Ez életünk fő hajtóereje, az egyéni magatartás mozgatórugója. ”
„
A gyertya szépen lángol,
Nem fújja már a bántó szél.
A viasztest elolvadt,
Valahol új életre kél.
A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
”
„ A legparanoiásabb pillanatainkban mindig azt hisszük, hogy mindenki rólunk beszél. (...) Nem hallom, mit mondanak, de az biztos, hogy szépeket... ”
„ Nem tudta biztosan, mit is jelent az, hogy valakit kielégít a munkája. Furcsa kifejezés; az ember előtt egy kézműves képe jelenik meg, aki néhány fadarabból asztalt fabrikál, vagy egy paraszté, aki kövér bárányokat terel a piacra. Az üzlet egészen más: még ha szerény sikereket is ér el az ember, akkor is van miért elégedetlenkednie. ”
„ Azért jobbak a nők a verbalitásban, és gyengébbek a téri tájékozódásban, mert elbeszélgették az időt. ”
„ Miközben több ezer dolláros lábbelik hagynak nyomot a Hold felszínén, a Földön gyermekek milliói éheznek. ”
„
Szerelmesem kavicsokat hozott.
Megörültem, hogy ilyen tarkák.
”
„ Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. ”
„ Aki kevéshez szokott, kevésre vágyik, s minél kevesebbre vágyik az ember, annál boldogabb. ”
„ Aki történelmet olvas, mindig a sorok közt olvasson. ”
„
- Most, hogy közeledik a búcsú, az elválás, a félelem a magánytól, a kilátástalan jövőtől, és jön a rémült gondolat, hogy: "Tapadjunk össze ebben a halálra ítélt, félelmetes, reménytelen világban, mert nem jó egyedül"... mindez azt kiáltotta bennetek: "Maradj velem!"... Ez nem szerelem.
- Hanem mi?
- Menekülés.
”
„ Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek, mert akkor kap az ember, ha ad. ”
„ Ha nem a csillagokat bámulták, akkor beszélgettek. Bármiről, ami csak az eszükbe jutott. Nem volt jelentősége - mégis fontosabbnak tűnt bárminél a világon. Barátok között ilyen időtöltés a beszélgetés. ”
„
Van olyan perc, mikor szívünkben
Az élet lángja fellobog,
Van olyan perc, mikor azt hisszük,
Hogy lehetünk még boldogok.
”
„ Hozzám csak akkor térhetsz vissza, ha megtisztulsz, ha kiégeted magadból önző szenvedélyeidnek káprázatát, ha megéled minden vágyad csődjét, ha rájössz arra, hogy rajtam kívül csakis álmokat hajszoltál, és méltatlanokat öleltél, mert én vagyok a tiéd és te az enyém; ha rájössz végre arra, hogy mindenben és mindenkiben csakis engem kerestél. ”
„
Nem cselszövény szerezte e hazát,
E hazáért nem csalni - tenni kell!
”
„ Tudja, én mindig úgy voltam, hogy bármennyi pénzem is volt, egy újabb kísértésnek, a pénztárca, a pénzes zacskó csábításának soha nem tudtam ellenállni. Mindig azt vallottam, hogy a kínálkozó alkalmat sohasem szabad kihagyni... ”
„ Nekem a boldogsághoz csak egészség és térerő kell. ”
„ Mihelyt az irónia megszűnik az ékesszólás közvetlen, klasszikus eszköze lenni, amely a józan értelem számára egyetlen pillanatig sem lehet félreérthető, nyomban léhasággá válik, a civilizáció kerékkötőjévé, a megrekedéssel, szellemtelenséggel, bűnnel való tisztátalan kacérkodássá. ”
„ Néha meg kell hallgatnod, mi nyomja a nők lelkét, hogy aztán megmutathasd, képes vagy a változásra. ”
„ A szülőket attól kezdve kínosan érintik a gyermekeik problémái, amikor túl idősek lesznek ahhoz, hogy hazaparancsoljuk őket, ha leszáll a sötétség. ”
„ Nem baj, ha ez nem valóság, nem baj egyáltalán, csak hadd álmodjam. Maradnék még: amíg átitat és új életre kelt a különös varázslat. Mintha visszataláltam volna a lelkem sarkában gubbasztó, édes mesével találkozó lényhez: - hogy hívnak? - szépség a nevem -, s mintha egymásba vesztünk, eggyé olvadtunk volna. Ringass, szépség! Semmiféle műkábulat, álszédület nem érhet fel hozzád; olyan vagy, gyönyörű, mint a szerelem. ”
„ Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket. ”
„ A bogáncs rózsát sose fog teremni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: