„ Mindig marad valami, amit szerethetünk. Ha ezt nem tanuljuk meg, nem tanultunk soha semmit. ”
„ Nagyon vigyázz, mit kívánsz, miről álmodozol, mert előbb-utóbb minden kívánság valóra válhat. ”
„ A boldogság nem a langyos vízben terem, ahol minduntalan arról álmodozik az ember, mi minden történhetett volna. A boldogság a természetes fejlődés gyümölcse, és annak az eredménye, hogy maximálisan kihasználjuk a lehetőségeinket. ”
„ Aki egyedül van, vállalja magában a dolgát, ne akarjon mással közösködni, hiszen két magányos élet se lehet egyforma. ”
„ Az emberi élet leggyötrőbb vágya: minél többet összegyűjteni azokból a mámoros pillanatokból, amelyekért érdemes élni. A boldogság keresése kielégíthetetlen vágyunk, beteljesülésével véget ér életünk. ”
„ Az ember, míg egyedül van, saját magát szereti (...). Utána megszeret egy másik embert, és már az első pillanatban hasonlítani akar hozzá, mert igen szeretetreméltónak találja. De a másik ember meg éppen őhozzá akar hasonlítani, mert éppen őt találja szeretetreméltónak. Így aztán mindketten változni kezdenek. Az egyik lassan olyan lesz, mint a másik, a másik pedig olyan lesz, mint az egyik. Ezután már nem szeretik egymást. Önmagukat szeretik megint. ”
„ A szerelem és a szenvedély kéz a kézben jár a bánattal és a harccal. ”
„ A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban. Ez egy íratlan törvénye a közösség képviseletének, és ez nemcsak a sportra, hanem a világon minden másra igaz. ”
„ Akinek nincs sem magasztalója, sem ármánykodó támogatója; aki nem tartozik semmiféle testülethez, hanem egyedül van és érdemein kívül nincs más ajánló levele, annak de keservesen kell kínlódnia, hogy utat törjön magának az ismeretlenségből és eljusson egy kegyben levő, önhitt tökfilkó színvonalára! ”
„ Nagyon okosnak hisszük magunkat, mindenre megvan a válaszunk. Szeretnénk mindent átadni a gyerekeinknek, de elég megkaparni a felszínt ahhoz, hogy rátaláljuk a bennünk rejlő gyermekre. ”
„ Akkor jönnek a fölfedezések, amikor az ember felkészült rá. ”
„ Ha azt hiszed, túl kicsi vagy ahhoz, hogy nagy hatással lehess bármire, feküdj le este aludni úgy, hogy egy szúnyog van a szobádban. ”
„
Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.
”
„ Mikor a sziporkázó csillagokat bámulom, amint azok döbbenetes, gyönyörű alakokat rajzolnak ki, olyan, mintha a szemem megakadályozná, hogy bennük gyönyörködjek. Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, az egy arc. Egy ember arca, amit hiába próbálok, nem bírok kiverni a fejemből. ”
„ Szeretkezni bárkivel lehet. De utána csak a sivatag marad. Felkel, hunyorog az ember, mosakodnia kell. ”
„ Az emberiség történelme során az igazságszolgáltatás helyektől, kultúráktól függően sokat változott, sőt már a kezdettől alapvetően eltértek egymástól annak egyes módjai. A cél azonban minden alkalommal, minden korban, minden helyen ugyanaz volt: megtorolni a bűntényeket, és a félelemkeltés útján azokat a jövőben megakadályozni. Eme szép pedagógiai célzat (...) sem az ókorban, sem a középkorban nem járt sikerrel. A büntetések nem szolgáltak és nem szolgálnak elrettentő példaként. ”
„ Milyen rémítő kötelesség olykor az önmagaddal szemben is szemérmetlen őszinteség, ember; milyen nehéz rámosolyogni magabiztosan az igazibb képedre, amely fölött nem ragyog a státushelyzet aláírásos-pecsétes glóriája. ”
„ Nem mintha a nők maguk tisztátalanok volnának. A nő, mint ideál rohasztja a lelket. ”
„ A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Tudod, az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktől, ezért kettévágta őket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük. ”
„ A tudományos élet jellemzően akkor könnyű, amikor van kérdés, amin dolgozhatsz. A dolog nehezebb része a problémára rátalálni. ”
„ Vannak emberek, akiknek semmi fáradságot sem okoz, hogy vidámak legyenek. Vannak mások, akiknek ez, akármennyit fáradoznak is, nem sikerül. ”
„ A nemzetek és népcsoportok közös álmokat, ősképeket, vallást, nyelvet, irodalmat, kultúrát teremtenek, s némelyikük abba a tévedésbe esik, hogy az övé magasabb rendű, mint a másé. S a téveszménél is nagyobb baj, ha az övét akarja a máséra ráerőszakolni. ”
„ Az emlékezet mélyén megbúvó arcoknak pedig az a tulajdonságuk, hogy azonnal megjelennek, mihelyst az ember azért hunyja le a szemét, hogy békét leljen az álmaiban. ”
„
Minap
óvatlanul kinyitottam a tévét.
Azóta is kamillás
vattával borogatom az agyam.
”
„
Elengednéd még
kapaszkodik beléd - hogy
ő lökhessen el.
”
„ Szerelmük, mint az acél, fehér izzásig hevült, és olyankor nem gondoltak a holnapra. Egymás karjában és az ölelésben kerestek védelmet a világ ellen. ”
„ Szegény nők, hányszor becsapja őket a férfiak föllobbanó vágyának forró lehelete. - "Kimondhatatlan, mennyit szenvedek, könyörülj meg rajtam!" - rebegi a férfi és a nő megilletődve nyújtja át neki az orvosságot. Aztán megdöbbenve állapítja meg, hogy ápoltja sokkal gyorsabban kigyógyult, mint ahogy kívánatosnak tartotta volna. ”
„ Az egyszerű nép gyermekei hamar felnőnek. ”
„ Néha igazán hallgassunk a szívünkre, tudom, ez veszélyes, de kockáztassunk. ”
„ Hatalmas hajókofferek és kincsesládák vannak tele bennem az irántad való érzelmekkel. De a hozzájuk illő kulcs is ott van. ”
„ Lehet, hogy nem is én vagyok furcsa? Hanem az élet? ”
„ A walesi nyelv nagyon csodálatos. (...) Minden egész másképpen, egészen túlvilágian hangzik. Például el lehet még egy nyelvet képzelni, ahol a sört úgy hívják, hogy "cwrw"? ”
„ Rendszerint a nagy dolgok omlanak össze. ”
„ A legrosszabb, amit a felnőtt elkövethet, hogy a fiatalt erőszakkal befolyásolja. ”
„ Egyéni életünk nem illúzió. Annak ugyanúgy van érvényessége. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: