Legfrissebb idézetek
„ Nem az a tragikus, ha valaki valamit meg akar tenni és nem sikerül, hanem az, ha valaki valamit nem akar megtenni, és mégis kénytelen. Elköveti, amitől ő maga fél a legjobban, és bele is pusztul. ”
„ Néha még számomra is ostobaságnak tűnt ez a háromfázisos pánikbetegség. Az elsőben rettegtem, hogy elveszítem őt, a másodikban már csak nevettem magamon. Sors, Isten, ugyan már! Ostobaság! Végül jött a könyörgés, hogy ne büntessenek meg a hitetlenségemért azzal, hogy mégiscsak beteljesítik a legnagyobb félelmemet. Tiszta őrület! ”
„ Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle? ”
„ Az emberek nem a haláltól félnek. A halál gondolata rémíti meg őket. ”
„ Olyan bátorság is létezik, amely a legsanyarúbb balsors idején szökik szárba, és csöppet sem látványos. ”
„ Bármikor meghalhatsz. Tovább élni az, amihez igazán bátorság kell. ”
„ Ne félj a "rossz" döntésektől, mert nem léteznek. Csak döntések és eredmények, valamint új döntések és új eredmények léteznek. ”
„ Dönts! Adj lendületet az életednek. (...) Ha nem döntesz, majd mások döntenek a sorsodról. ”
„
- Van választásod!
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Az élet fontos döntései sohasem egyszerűek.
”
„ Sok olyan dolgot tettem már, amivel az emberek nem értenek egyet, de enyémek a választások, pont annyira, mint a következmények is! ”
„ Hagyd a létrát, ugorj, ha vakon is, az örökkévalóságba, jöjjön, aminek jönnie kell, jöjjön a menny, jöjjön a pokol... ”
„ Nincs rosszabb annál, mint amikor bizonytalan vagy, mert olyankor azon gondolkodsz, mit kellene tenned, ahelyett, hogy egyszerűen végigvinnéd... Légy önmagad, vagy a megfelelő pillanatban, töprengéssel vesztegeted majd el az idődet, ahelyett, hogy megcselekednéd, amiért ott vagy! ”
„ Bújhatsz álarc mögé, de vigyázz... más is megteheti. Nem csak neked lehetnek titkaid. ”
„ Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk. Csak idő kérdése, hogy kiderüljön minden. ”
„ Azt hiszem, már az első találkozásunkkor beléd szerettem, és bár sokért nem adnám, ha kiírhatnám magamból ezt az érzést, és szabad lehetnék - nem tehetem. Te voltál minden reményem, te adtál célt az életemnek. ”
„ A szerelem fogalma tág, számtalan érzelem belefér, s majdnem mind megteszi, ha a cél: elvonni a figyelmet a valódiról, az egyetlenről, a tökéletesről, a szerelemről. ”
„ Csodálatos érzés, amikor az ember szíve már attól hevesebben kezd verni, hogy a kedvese közelében lehet. Még meg sem érinti, de már elönti a forróság. Egy ember életében ez a legfontosabb dolog, épp ezért úgy vélem, nem szabad elkapkodni. Meg kell gyôzôdni arról, hogy valóban igazi az érzés, nem csak afféle fellángolás, vagy testi vonzalom. ”
„ Forgandó a világ, nem örök hát a szerelem se. ”
„ A szerelemhez kevés huszonnégy óra. Bármennyire is szerettem volna valamikor azt hinni, hogy elég. ”
„ Úgy éreztem: végre megérkeztem. Haza, az igazi otthonomba. Mintha ez volna az egyetlen hely, itt az ágyban, szorosan hozzásimulva, ahol otthon vagyok, ahova tartozom. Ahová mindig is vágytam. Szótlanul feküdtünk sokáig, átölelve egymást, összeforrt testtel, egy ütemre lélegezve. Ez a csönd maga volt az örökkévalóság, de tudtam, hogy ha örökké tartana, akkor sem lenne elég. ”
„ Ha majd szeretsz és szeretnek, rádöbbensz, micsoda szenvedés izzó rostélyon élni. Többé semmiben sem leszel biztos. ”
„
- Megőrültem, amikor veled voltam. Nem engedhetem, hogy újra megtörténjen. A szerelemnek nem erről kéne szólnia, őrültté tettél.
- Te pedig most őrjítesz meg. És pontosan ez az, amiről a szerelemnek szólnia kell.
”
„ A szerelem olyan akár a szél: nem láthatod, de érzed. ”
„ Sosem lesz szabad az, kit szerelem kötelez. ”
„
Tegnapi napba visszafutva,
hangod meghallgattam újra.
”
„ Nézd a csillagokat, csillagom. Ha én volnék a menny, ezernyi szemmel nézhetnék le rád. ”
„
Hiába akarlak kitépni magamból,
Örök rendelés háncsa kötöz;
A lelkek kertésze lelkembe oltott,
Nemes ágat vadon fa tövihöz.
”
„
Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.
”
„ Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább. Bárcsak megállíthatnám! ”
„
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
”
„ Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz, újra itt leszel, és többé nem engedlek el. ”
„ Én abban hiszek, hogy amit el akarunk érni, azért keményen meg kell dolgoznunk. Épp ezért tudom, hogy nem fogjuk elveszíteni egymást (...). Az egyetlen, amit nem lehet elkerülni, az a halál. Minden mást le lehet győzni, ha elég erősek vagyunk. ”
„ Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel. ”
„
Ma éjjel újra itt vagyok,
Mit érzek, láthatod.
Itt vagyok, és nem álmodom
A könnyeket arcodon.
Tudnod kell, mennyit érsz nekem:
Te vagy az életem.
”
„ Ha egy fiú egy lány száját bámulja, és közben megnyalja a sajátját, elég könnyű kikövetkeztetni, hogy mire gondol! ”