Legfrissebb idézetek
„ Nagy tömegben, vagy egy lázongás alkalmával az emberek mindig megtalálják a módját, hogy levessék magukról az emberi álcát, és megfeledkezzenek emberi mivoltukról. Nagy tömegben szert tesznek a szükséges bátorságra, és szabadon engedik az addig pórázon tartott vadállatot. Ezért van az, hogy ha egyedül van, egyetlen emberi lény sem követ el olyan förtelmes bűnöket, mint a tömeg részeként. ”
„ Minden emberben ott lakozik az isteni és az ördögi is: mindenkiben egyaránt ott rejlik a Menny és a Pokol lehetősége. Mindenkiben kinyílhat a szépség virága, és kialakulhat a csúfság posványa is. Minden ember folyton e két véglet között ingázik. ”
„ Egyszerűen nincs, nem lehetséges a határtalan nyíltság (...). Meghaladja az erőnket. ”
„ Amikor önmagunkról, másokról vagy egyszerűen csak a dolgokról beszélünk, akkor az - így mondhatnók - szavakban megfogalmazott kinyilatkoztatás önmagunkról: azt akarjuk mások tudomására hozni, hogy gondolkodunk és érzünk. A többieknek lehetővé tesszük, hogy bepillantsanak a lelkünkbe. ”
„ Nem tudom, általában milyen érzései vannak egy férfinak, aki leánykérőbe indul. Úgy képzelem, a torka száraz, a gallérja túl szűknek tűnik, és sajnálatra méltóan ideges. Én egyáltalán nem így éreztem. Jó ötletnek tartottam, és amilyen hamar csak lehetett, meg akartam valósítani. Semmi különösebb okát nem láttam annak, hogy zavarba jöjjek. ”
„ Bele kell élned magad az embernek a helyzetébe, tudnod kell, hogyan érez, és mit miért tesz, és akkor... akkor talán azt is tudod majd, mit fog tenni. ”
„ Egy dolgot biztosan el lehet mondani a nevelőnőkről: hozzá vannak szokva, hogy azt teszik, amit mondanak nekik. Nem az ő feladatuk, hogy a dolgokat megokolják. ”
„ Furcsa szerzet az ember: elvei vannak, és mégse azok szerint cselekszik. ”
„ A gyávák legkényelmesebb eszköze, hogy erősnek látszanak. ”
„ A görcsös kapaszkodás nem a szoros érzelmi kapcsolódás, hanem a bizalmatlanság jele. ”
„ Történt pedig, hogy elterjedt egy betegség, amit Nikosz Kazantzakisz intellektuális viszketegségnek nevezett. Az intellektuálisan viszkető ember állandóan új meg új problémákat talál ki magának, tulajdonképpen problémagyártó kisiparos. Az elmélet szerint a viszkető problémák gyógyszere a sokszor küzdelmes megoldás, ami a valóságban sohasem használ, mert az élet kitalált és valódi problémái nem megoldhatók. Az emberi lelket ugyanis nem problémák, hanem tragédiák gyötrik, s nem megoldásokra, hanem megértésre és simogatásra van szüksége. Az emberek többsége cirókahiányban szenved. Súlyos betegség, és nehéz rá írt találni. ”
„ A gyerekkor a bizalmatlanság melegágya. Kegyetlenül megtréfálnak, s te kegyetlenül tréfálsz. A kín emlékét kínzással feleded. ”
„ Két könnycsepp különös eleganciával kergetőzött az állgödröcskékben: falra akasztott vértként csillogtak; s valóban, Milly fegyverzetéhez tartoztak. ”
„ Az embernek azonban mindig vigyáznia kell azokkal, akik esküdöznek, mivel az ilyen személyekben valahol mélyen mindig ott rejlik valami - valami, ami erősebb minden fogadalomnál, valami ami miatt úgy érzik, fogadkozniuk kell. Az efféle esküvéseket mindig az elme tudatos része teszi, ám az eskü kiváltó oka ott rejlik az emberben, a tudatalatti elme útvesztőjében. ”
„ Igen, olyanok vagyunk, mint a kövek, amiket addig dörzsölnek össze, amíg mind a kettő fel nem veszi a másik által megkövetelt illeszkedő formát. De az eredeti kő megvan legbelül! ”
„ Ó, csupa szív emberek! Készséges szomszédok! Zörgess csak be hozzájuk egy kis parázsért, egy csipet sóért, egy korsó vízért, biztos lehetsz benne, hogy becsapják az ajtót az orrod előtt. De a nyelvük álnok, mint a viperáé. Ha felebarátjuk segítségre szorul, ők nem elegyednek más dolgába, de ha veszett eb módjára bele kell marni valakibe, akkor bezzeg napestig rajta rágódnak. ”
„ A kommunisták minden pillanatban hajlandóak feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek egy nagy csalást és hazugságot: a Kommunizmust. ”
„ Nem lehet parancsnok az, aki nem bízik katonáinak képességében. ”
„
- Tudom, mit gondolsz (...). Hogy finnyás vagyok, ugye? De nem hiszem, hogy túl sokat akarnék. Nem várom el, hogy szívdöglesztő bombázó vagy egy Einstein legyen.
- Csak megvan a magad mércéje. (...)
- Így van. Úgy gondolok rá, mint egy csomagra. Ha a csomag egésze rendben van, a részletek már nem számítanak túl sokat.
- Feltéve hogy neki, bárki legyen is, megfelel a te csomagod...
”
„ De nemcsak embereket gyűlöl. Gyűlöl maga körül minden szándékot, akár karrierre irányul, dicsőségre, akár egy nő megszerzésére. Gyűlöli, ha megvárakoztatják, mert úgy érzi, az idejével együtt őt magát is semmibe veszik, ha pontosan jönnek hozzá, azt hiszi, csak azért teszik, mert minél hamarabb túl akarnak esni a találkozáson vele. Pedig már elmúlt hatvanéves, honnan veszi az erőt ennyi gyűlölethez? ”
„ Nézze: maga nem nagy jellem, remélem, ezzel maga is tisztában van, de tehetséges léggömb, magasra szállhat, ne kösse magát egy olyan fához, amely akadályozza a felemelkedésben. ”
„ Már több esetben is megfigyelte: azok az emberek, akiket politikai vagy tudományos becsvágy hajt, nem sokat törődnek a nőkkel. Beérik azzal, hogy a hátukat biztosítják, majdnem mindig csúnya, de szívós, erőteljes feleségeket választanak, és az ő kezükbe rakják le egész érzelmi életük irányítását. ”
„ Hogyha az emberek összefognak, elképesztő, hogy mi mindent elérhetnek. És sok mindenre rá tudnak venni másokat is. ”
„ Miért van az, hogy aki önmagával kapcsolatban feszült és békétlen, az ugyanilyen embereket fog magához vonzani? Miért van az, hogy aki jól érzi magát a bőrében, azt egyre több olyan ember veszi körül, aki szintén jól érzi magát a bőrében? Nem vették még észre? ”
„ Az ember mindig azt hiszi, hogy nagyszerű, csodálatos és gyönyörű dolgok rejtőznek az előtte álló években. Egészen biztos benne, hogy elérheti a hegy csúcsát, és egészen biztos benne, hogy mindig valóra válnak az álmai. ”
„
- Csak tudni szeretnék a tényeket. Egyszerűen csak tudni. Ilyen az emberi természet. Ezért fedezünk fel dolgokat. Ezért repülünk a Holdra, ezért szállunk le a tengerek mélyébe, ezért akarjuk, hogy az Északi-tenger természetes gázai lássanak el bennünket oxigénnel, ne pedig az erdő fái, növényei. Örökösen kutatunk. Puszta kíváncsiságból. Kíváncsiság nélkül olyanok lennénk, mint a teknősbéka. Nagyon kényelmes életet él. Télen alszik, nyáron él. Nem érdekes, de nagyon békés. Másrészről viszont...
- Másrészről az ember a mongúzhoz hasonlít.
”
„ Azt hiszem, az ember rossz szokásai közt a legszívósabb az, hogy szeret tanácsot adni. ”
„ A bűntudat nagyon érdekes dolog (...). Azt hiszem, ha egy ember lehánt magáról mindent, és megtisztálkodik kívül-belül, még mindig megmarad néhány kis bűne, ami azért bujkál benne, hogy nyugtalanítsa. Mindent könnyebben feladunk, mint ezt a gyötrő bűntudatot. ”
„ Az ember mindig azt gyűlöli a másikban, ami önmagában hiba, s amit önmagában nem tud elintézni és közömbösíteni. ”
„ Kezdetben ugyanabba a galaxisba születünk. Emberként jövünk a világra, és ugyanúgy élünk tovább az idő múlásával. Az emberek egymással való találkozása csodálatos dolog. A nevetés, a szomorúság, még a szerelem is. Összesítve mindenkinek egy százalék esélye van. Ráébredtem, hogy a világot mennyi sokszínű csoda járja át. ”
„ Adottságaink határozzák meg, mi iránt vonzódunk. A művész azért szereti a hegyeket, mert festői, a mérnök a sík vidéket, mert célszerű. Az élvhajhász a "csinos nőt", mert épp kedvére való, a divatos, fiatal úriember az elegáns, ifjú hölgyet, mert az ő fajtája. ”
„ Az árulók rendszerint a legmegbízhatóbb emberek közül kerülnek ki. Akikre soha senki nem gyanakodna. ”
„ A szokásaid mindig vadásznak utánad. Az az én, amit létrehozol, kísérteni fog, mint egy szellem, ami a tested körül bolyong, várva, hogy megszállhasson téged. Függővé válunk attól az éntől, amit felépítünk. A rabjai vagyunk annak, amit csináltunk. ”
„ Csak kevesen vagyunk azok, aminek látszunk. ”
„ Hátborzongató megfigyelni, mennyire ki tud forgatni önmagából egy srácot a szerelem. ”