Legfrissebb idézetek
„ Amit hajszolunk, az távolodik. ”
„ Napjainkban a névtelenség rosszabb, mint szegénynek lenni. A hírnév a legfontosabb dolog a kultúránkban, és egy dolgot megtanultam: ezt nem adják ingyen. ”
„ Nem tudom, hogy létezik-e, de abban biztos vagyok, hogy ha van nagybetűs Életfeladat, akkor a tehetség az üzenet, a siker a jutalom, a bünti meg az, hogy rosszul érzed magad. ”
„ A hegy tetején, gyermekem, csak a kilátás jobb, a levegő nem. ”
„ Ha celebeket akarsz megítélni, aki nagyot mond, az mindig kicsit gondol. Ő is tudja, hogy kicsi, azért tupírozza nagyra. ”
„ Meleg időben nincs felsőbb rangú ember. ”
„ A hatalom megtéveszti azokat, akik használják. ”
„ Ha a kisebb nemzetek a nagyhatalmak általi elnyeletéstől meg nem óvhatnak, Európában nem lesz szabadság, nem lesz nyugalom, csak nagyravágyási, túlsúlyra törekvési vetélkedések lesznek egyfelől, másfelől örökös konspirációk. ”
„ Egy uralkodó csoport csak négyféle módon bukhat meg. Vagy legyőzik kívülről, vagy annyira ki nem elégítően kormányoz, hogy a tömegek fellázadnak ellene, vagy megengedi, hogy erős és elégedetlen középső csoport jöjjön létre, vagy pedig elveszti önbizalmát és a kormányzásra való hajlamát. Ezek az okok nem külön-külön hatnak, rendszerint mind a négy jelen van bizonyos mértékig. Az az uralkodó osztály tud állandóan hatalmon maradni, amelyik mind a négy ellen védekezni képes. Végső fokon a döntő tényező magának az uralkodó osztálynak a szellemi attitűdje. ”
„ A látók többnyire vakok. Homérosz is az volt, Tiréziász is és Milton is. Sajnos, a legtöbb államférfi szintén. ”
„ Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt. ”
„ Nincs jó és rossz, csak hatalom van, és azok, akik túl gyöngék hozzá, hogy megszerezzék. ”
„ Bármilyen különlegessé válik az emberi civilizáció, bármivé fejlődik a társadalom, bármilyen bonyolult az ember-gép kapcsolat, mindig jönnek magányos hatalmak, amikor az emberiség sorsa, jövője egyetlen személy egyszerű cselekedetétől függhet. ”
„ A legveszedelmesebb dolog az univerzumban: jóslatok alapján kormányozni. Sem elég bölcsek, sem elég bátrak nem vagyunk az efféle játékhoz. ”
„ Mindenki, aki alattad van, irigyli a helyzetedet. ”
„ Ha meg akarod tudni, hogy kinek a kezében van a hatalom, figyeld meg, hogy ki az, akit tilos kritizálnod. ”
„ Amikor a vallás és a politika egy szekéren utazik, a kocsisok azt hiszik, semmi sem állhatja az útjukat. Hanyatt-homlok száguldanak előre, egyre gyorsabban. Akadályra már nem is gondolnak, és elfeledkeznek róla, hogy aki vakon száguld, az a szakadékot csak akkor veszi észre, amikor már késő. ”
„ Ha megszabadulsz azoktól, akik valósághű jelentéseket írnak, csak azok maradnak meg neked, akik azt mondják, amit hallani szeretnél. ”
„ Az elnyomás csak arra jó, hogy megerősítse és keményebbé gyúrja az elnyomottakat. ”
„ Amikor fiatal voltam, azt gondoltam, hogy a "nagykutyák" értik, hogy mi a fene történik... legyenek ők bíborosok, püspökök, tábornokok, politikusok vagy cégvezetők. Biztos voltam benne, hogy tudják. Most már én is "nagykutya" vagyok, és rájöttem, hogy nem tudják. ”
„ Nehéz lehet azoknak felfogni, akik a hatalmat vélik igazságnak, hogy az igazság a hatalom. ”
„ A természet nem azért teremtette a szemeket, hogy ne lásson azokkal az ember, és nem azért adta a szerelmet, hogy ne szeressen az ember. Amelyik törvény kiszúrja a szememet, hogy vak legyek, mert azt az erkölcs kívánja; amelyik törvény ráteszi a lábát a szívemre, hogy ne dobogjon, mert az egyház morálja így kívánja, az lehet égből származott törvény, de nem lehet erre a földre való. ”
„ Tanuld meg, annak, aki győzött, mindig igaza van, és meglepően sok minden lehetséges, ami másoknak tilos. ”
„ Az ember megteszi, amit meg kell tennie, hogy bebetonozza pozícióját a falkában. És a legjobb módszer arra, hogy az ember felül legyen, az, ha másoknak a fejére lép. ”
„ A gyöngének mindig az a sorsa, hogy önnön lényével táplálja a hatalmast. ”
„ Mindenkit, aki uralkodni akar másokon, el kéne törölni a föld színéről. ”
„ A vagyon elkerülhetetlenül mohóvá változtatja az embert, a siker hiúságot hoz, és a legkisebb hatalom is elég ahhoz, hogy megfeledkezzünk másokról. ”
„ Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra. ”
„ Amit az uralkodókról mondanak, az a hullámokra is vonatkozik. Alattvalóik és zsákmányaik vagyunk. Engedelmeskednünk kell őrjöngő akaratuknak. ”
„ Ember legyen a talpán, aki azután is megmarad normálisnak, hogy hatalmat adnak neki emberek fölött. ”
„ Hatalom csak annak járna, aki nem vágyik hatalomra. ”
„ Ha az embernek hatalma van, az nem jelenti azt, hogy élnie is kell vele. De visszaélni semmiképpen nem szabad. ”
„
Nézz meg egy embert -
ott térdel a körülmények előtt.
Nézz meg egy varázslót -
ott térdelnek előtte
a körülmények.
”
„ A ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. ”
„ Egy nagy ember nagysága abban mutatkozik meg, ahogy a kis emberekkel bánik. ”