Legfrissebb idézetek
„ Egy háborúban senkinek sincs igaza, mert végül mindenki meghal. ”
„ A csatatéren nincsen helye könnyeknek! ”
„ Könnyebb egy háborút elkezdeni, mint befejezni. ”
„ Minden háború más. Mégis mind egyforma. ”
„ A történelemben többször előfordult, hogy túl hosszúra nyúlt háború idején még a legkitartóbb és legfegyelmezettebb hadseregek erkölcse is megingott. ”
„ A háborútól csak a pánok garasa fiadzik. ”
„ Csatában ellenséget ölni - szent és dicső. ”
„
Nem kívánok örök békét,
csak a gyáva harcok végét.
Szent áldozat ez az élet,
ha igaz szívvel fecsérled,
de amelyért kényszer-vér folyt,
a zászlón szenny lesz a vérfolt.
”
„ Ha az ember alábecsüli az ellenfelét, azzal éppen megerősíti azt. ”
„ Kész a harcra, aki készül a harcra. ”
„ Háborúkkal és fegyverekkel nem tudtuk legyőzni a háborút. Ebben kudarcot vallottunk. ”
„ A háborúnak nincs emlékezete, mivel senkinek sincs bátorsága ahhoz, hogy megértse, mi is történt valójában; aztán egyszer csak nem marad szemtanú, aki elmesélhetné; eljön a pillanat, amikor már senki sem emlékszik, s akkor kezdődik elölről az egész, új arccal, új néven, és azt is felfalja, amit maga után hagyott. ”
„ Egy nép hadseregének egy másik nép hadseregével szemben elért kisebb-nagyobb sikere az oka, vagy legalábbis lényeges jele az illető nép ereje növekedésének vagy csökkenésének. ”
„ Ahol fegyver van, ott előbb-utóbb golyót kap valaki. ”
„ A háború a tétlen és könnyelmű emberek kedvelt mulatsága. ”
„ Kétféle ember létezik a világon, barátom: vannak, akiknek meg van töltve a fegyverük, és vannak, akik ásnak. Te ásol. ”
„ Az életben általában meg kell értenünk az ellenfelet, ha le akarjuk győzni. ”
„ Tudod, mi lesz az elkövetkező háborúk tétje? Nem arany, nem néhány kilométerrel odábbtolt országhatár. Ezeket a háborúkat azért fogják vívni, hogy megszerezzék egyes folyók forrásvidékét. Azon országok fogják kirobbantani, melyek területére máshonnan folynak be a vizek, eleve szennyezetten, megmérgezve. A tiszta forrásokért fogjuk vérünket ontani. ”
„ A katonák szürke halálország polgárai. ”
„
A csatahely mellett volt egy jókora tó,
Tiszta, szőke vizet magába foglaló.
De piros volt az most, mert a magyar sereg
Török vértől magát vizében mosta meg.
”
„
Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban van szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.
”
„ Ha vége a világnak, hogyan dúlhat tovább a csata, miért nem hull a borzalom csöndje a kastélyra, miért nem teszi le mindenki a fegyvert? ”
„ Gyilkossággal vádolni valakit a háborúban olyan, mint gyorshajtásért bírságolni egy autóversenyen. ”
„ Ha elfogy a benzin, légy bunker! Ha elfogy a lőszer, légy menedék! Ha elfogy az idő, légy hős! ”
„ Hogyan lehet az, hogy értelmes emberi lények háborúba kényszeríthetők? ”
„ Az igazi harcos nem azért harcol, mert akar, hanem mert harcolnia kell. ”
„ Hol háború kezdődik, varjak dalolnak, és farkasok üvöltenek. ”
„ Magyar, tót, zsidó és osztrák, sváb, horvát, cigány és bosnyák, német vezényszóra engedelmeskedvén ugyan, ám a maga nyelvén híva Istent vagy káromolva Őt, egy emberként, egy érző szívvel, s a magyar-módi virtussal átfűtve vívja e tájon harcát. ”
„ Minden háborúnak megvannak a maga tanulságai. Azt a háborút, melyből nem tudunk okulni, hiába vívták meg, és a katonák, akik elestek a harcban, semmiért adták életüket. ”
„ Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket. ”
„ Tízezer polcnyi könyv nem képes feltartóztatni egyetlen könnyű páncélost. ”
„ A háború célja az ellenség minden lehetséges módon való megsemmisítése. ”
„ A háború ellentéte nem a béke, hanem az alkotás. ”
„ Minden hazafiság mélyén háború rejlik, én ezért nem vagyok hazafi. ”
„ Van nagyobb boldogság, mint ölni: életben hagyni! ”