Legfrissebb idézetek
„ Már fiatalon ráébredtem: az idők kezdete óta imádjuk szapulni a külső világot. Holott valamennyiünk műve, képmása a kor, amelyben élünk. Mert tettünk érte, vagy mert nem tettünk ellene. ”
„ Ha az ember letép egy pitypangot, kettő nő ki a helyén. Ha úgy tetszik, a jelenség a mi kis börtönvilágunk botanikai megfelelője. Csukd le valamelyikőnket, helyette két másik lesz odakinn. ”
„ Nem tudom, élnek-e emberek a Holdon, de ha élnek, akkor a Földet használják elmegyógyintézetnek. ”
„ Embernek lenni nehéz. Az emberi sors küzdelmet jelent, olyan életet, melyet a születéstől a haláláig végigkísér a félelem és a szenvedés. És ez mindjárt az idejövetel pillanatában kiderül. Manapság, amikor az élet értelmével együtt az eget is ellopták a fejünk fölül, nem illik erről beszélni. Minél sötétebb egy társadalom, annál kevésbé vállalja az emberélet tragikus valóságát, annál inkább próbálja becukrozni és színes papírba csomagolni a nehézségeket. ”
„ Erkölcsi és szellemi nagyságok helyett címlapsztárok, szappanmárkák vesznek körül bennünket. Az aki kapja, marja szellemisége dívik. Honnan is tudná a legtöbb ember, mi a különbség szeretet, szerelem és vágy között, ha a közvéleményben még a vezető tekintély és a politikus fogalma közötti különbség is tisztázatlan? ”
„ Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz. ”
„ Minél több a rendelet, annál nagyobb a rendetlenség. ”
„ A társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak az a jele, hogy mítoszok szerint él, és nem a racionalitás szerint. ”
„ Mellesleg a külvilág, vagyis az emberi környezet piszkosul ért ahhoz, hogy fokozza a nyomást másokon. Olyan gondolatokra, cselekedetekre késztesse a többi embert, amilyenek azoknak maguktól eszükbe se jutnának. ”
„ Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. ”
„ A birodalmaknak születésükkor még jó okuk van a létezésre. Mikor azonban megerősödnek, a célok elvesznek, s maradnak az üres rituálék. ”
„ Az emberiség megszokta a szegénységet s nem is tud másként; erőteljes egyéniségek aztán időnként megmagyarázzák neki, hogy időszerűen milyen célból szegény, s ezt legtöbbször hálásan el is hiszi; de ez aztán minden. ”
„ A filmművészet fogja talán leginkább összeszoktatni, egymás megértéséhez vezetni a népeket és nemzeteket. ”
„ Igen, uraim, a regény: tükör, hosszú úton vándorol. Hol az ég kékjét tükrözi, hol az út pocsolyáinak sarát. És maguk erkölcstelenséggel vádolják azt az embert, aki a tükröt viszi? A tükör pocsolyát mutat, és maguk a tükröt vádolják! Vádolják inkább a pocsolyás utat, még inkább az útbiztost, aki tűri, hogy ott poshadjon a víz s megszülessék a pocsolya! ”
„
Gyilkos hajsza a percekért
Megszakadni a semmiért
Sok-sok ember túl sok bajával
Az egész bolygó levert fajával
Én nem tudom, hogy hogy lesz vége
De ma nem érdekel, csak legyen béke
Meg szerelem, bál, gitár, na meg a haverok
Így lesz, ha itt még bízok.
”
„ Civilizációnk olyan földrajzi alapokon nyugszik, melyek hozzájárulásunk nélkül bármikor megváltozhatnak. ”
„ Ha lenne Isten, ezt a kort kihagyta volna a történelemből. Nem szívesen élnék a jövőben, mivel nincs jövőnk. Nyilvánvaló, miért lakhatatlan a többi bolygó. Mert azokon már jártunk. Ha kérdeznének, visszakéredzkednék Kung Fu-ce, Jézus vagy Zarathustra idejébe. De nem kérdeznek. ”
„ A világot nem régi szemléletű emberek fogják megmenteni új programokkal. Ha a világ megmenekül, új szemléletű emberek fogják megmenteni - programok nélkül. ”
„ Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal és senki nem felelős. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Egy városban viszonylag kis problémák - graffiti, köztéri rendetlenség, zűrzavar, agresszív koldulás - azonosíthatók a betört ablakkal; ezek mind felhívásnak számítanak komolyabb bűncselekmények elkövetésére. ”
„ A társadalom nagy zsarnok. Sokszor megtagadja még az igazságot is attól, aki erőszakosan követeli a maga jogát, gyakran viszont többet is megad, mint amennyit kérnek tőle, ha a kérés olyan formában történik, ahogy a zsarnok szereti. ”
„ Amikortól írásos emlékeink vannak, de valószínűleg már a neolit korszak végétől fogva, háromféle ember élt a világon: felül, középen és alul lévő. Sokféleképpen osztályozták őket, számtalan különböző elnevezésük volt, számarányuk és egymáshoz való viszonyuk korszakról korszakra változott; a társadalom lényegbeli felépítése azonban sohasem változott meg. Még óriási földrengések és látszólag visszafordíthatatlan változások után is mindig visszaállt ugyanez a képlet, éppen úgy, ahogy a giroszkópnak mindig helyreáll az egyensúlya, bármennyire kibillentik is valamelyik oldalra. ”
„ Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kiművelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet. ”
„ Ha Krisztus megváltását a világ nem fogadja el, a világ tényleg elvész és nem tartatik meg. Ezt nem lenne szabad feledni. A világot nem azért kell megváltani, mert jó vagy rossz, hanem mert ha nem tartjuk meg, elenyészik. ”
„ A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban. ”
„ Piszkos nagy, pocsék háború lesz. A lángba boruló Balkán felperzseli Európát, az iszlám Ázsiát, és akkor a nagyhatalmak szerteszórják az összes nukleáris készletüket. És senki sem tiltakozik, mert az emberiség értelmi és érzelmi színvonala a szappanoperák és a telefonos vetélkedők szintjén stagnál. ”
„ Miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, mint az emberi társadalmak. ”
„ Nincs több jó s gonosz a világban, mint amennyit naivságból vagy irigységből mi magunk képzelünk bele. ”
„ A fiatalkorú tolvajokat úgy tekinthetjük, mint a kiütéseket a fiatalságon; a beteg test - a társadalom beteg testének - külső jelei. Nincs az a hosszú egyéni terápia, amely kitörölhetné egy rossz otthon, egy nyomornegyed utcája, egy szegénység sújtotta család kártékony hatásait. ”
„ Mindig elfelejtem, hogy a szabályok csak a rendes emberekre vonatkoznak. ”
„ Az emberiség akkor gyógyulhatna ki a bajaiból, ha megszabadulna a kényszerítő családtól, a fegyelmező iskolától és az életellenes vallásoktól. ”
„ A bohóc nem én vagyok. De ez a szörnyeteg társadalom nem ismeri fel, hogy ki az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét. ”
„ Életünk legszomorúbb vonása az, hogy a tudomány gyorsabban gyűjti az információkat, mint a társadalom a bölcsességet. ”
„ Az erőszak pusztító mérgének egyetlen ellenmérge, ha békét találsz magadban. Nehéz hozzájutni, de megéri a fáradságot. ”
„ Törvény: A bűnöst már üldözi, de a bűnhöz még nem mer hozzányúlni. Azt már nem tűri, hogy rosszak legyünk, de azt tűri, hogy ne legyünk jók - azt már belátta, hogy rossznak nem szabad lenni, de azt még nem látta be, hogy jónak kell lenni. Már megvéd az ellen, aki meg akar ölni - de nem véd meg az ellen, aki hagyja, hogy meghaljak, mikor megakadályozhatná. ”
„ Minden nyelvnek, minden népnek, minden civilizációnak van egy domináns Én-je, amely a világot regisztrálja, uralja és ábrázolja is. Olyan alany ez az állandóan munkálkodó kollektív Én, amellyel egy nagy közösség - nemzet, nép, kultúra - több-kevesebb sikerrel, de általában véve azonosítani tudja magát. ”