Legfrissebb idézetek
„ Megjelent a fiú, akibe beleszeretett. Tudta, hogy megbízhatatlan, tudta, hogy semmirekellő, csakhogy ilyesmi még nem tántorított el egyetlen lányt sem a fiújától. Nem bizony. A fiatal lányok szeretik a csirkefogókat. Mindig is szerették. Beléjük szeretnek és meg vannak győződve róla, hogy ők majd megváltoztatják. A kedves, jóravaló, megbízható férjjelölteknek pedig az én időmben azt válaszolták, hogy testvérként fogják szeretni őket, amivel azok a legkevésbé sem érték be. ”
„ Állítólag ma korábban érnek a lányok. Ez igaz testi értelemben, de ha mélyebbre nézünk, jóval későbben érnek és maradnak gyerekek. Gyerekesen öltözködnek, gyerekes a lobogó hajuk, sőt még a miniszoknyájukkal is a gyerekességnek hódolnak. A baby-doll hálóruha, a képes trikók, a sortok - gyerekdivat. Nem akarnak felnőttek lenni - nem akarják vállalni a vele járó felelősséget. Ezzel szemben, mint minden gyerek, azt kívánják, hogy felnőttnek tartsák őket, és szabadon tehessék mindazt, amit ők felnőtt dolognak tartanak. Ez pedig nemegyszer tragédiához vezet. ”
„ Bár a női ruhákkal úgy áll a helyzet, mint a nyári lombokkal, akármilyen felséges és finom a selyem vagy a szövet, elhervad a divat őszén. ”
„ A nők olyanok, mint a pénz: minél tovább tartod magadnál őket, annál nagyobb bajba kerülsz. Úgyhogy jobb, ha minél előbb megszabadulsz tőlük ”
„ A női jellemben van egy olyan vonás, hogy ha például a nő valamiben hibás, inkább elsimítja később ezernyi kedvességgel, mintsem, hogy ott helyben beismerje, és bocsánatot kérjen. ”
„ Ha meg tudsz nevettetni egy lányt, bármit megtehetsz vele. ”
„ Egy ügyes nő mindig úgy vezet, mintha valójában a férfi vezetne. Az ostobább férfiak észre sem veszik. ”
„ Bármit is tesznek a nők, közben a férfiakon jár az eszük. ”
„ Ne gondold, barátom, tényleg ne, hogy egy gyermektelen, középkorúnak mondott magyar asszony élete méznyalás - jóval inkább magány, unalom, árnyék, céltalan körbe-körbefutkosás, ködszurkálás. ”
„ Csak a nők tudják, hogyan kell megsebezni valakit. Méregbe mártják kis nyilaik hegyét, s ezek ezerszer jobban égetnek, mint a férfiak tompább fegyverei. ”
„ Minden nő feministának születik, csak kinevelik belőle. ”
„ Ha a mai ostoba, agresszív, lélektelen, versenyszellemben élő, a saját neméből teljesen kifordult, degenerált Férfi tovább feszíti a húrt, és azt hiszi, mindent lehet, szembe fog találkozni nem egy másik hadsereggel, nem a terrorizmussal, nem az általa indított háborúkkal vagy a pénzvilág csődjével - hanem a női istenség sötét erejével. Akit évezredeken át elnyomott, megalázott, meggyötört. Nem vett emberszámba. Azt hitte, erősebb és hatalmasabb nála. Nem így van! ”
„ Az apám szerint kétféle lány van: az, akitől felnősz, és az, akihez felnősz. ”
„ Hogyan válhat egy lány "NŐ"-vé? Az alap igen egyszerű. Egy lány akkor válik nővé, ha kialakítja magában a női öntudatot. Ez azt jelenti, hogy úgy él a világban, hogy tudja magáról: "Friss, üde, harmatos, szép és kívánatos vagyok! Lehet csodálni!" - és nem nyit vitát. Sajnos sok lány belebonyolódik mindenféle centik-kilók-geometriai formák elemzésébe. Mintha attól függene, hogy ő gyönyörű nő-e, hogy megfelel-e az éppen aktuális nőideál paramétereinek. Nagyon fontos megérteni, hogy nem attól vonzó egy nő, hogy kihez hasonlít vagy nem hasonlít és milyen általános ideálnak felel meg, hanem attól, hogy elhiszi magáról, hogy ő egy varázslatos NŐ! ”
„ A férfi: társat keres, a nő: biztonságot. (...) A férfi: nyíl a jövőbe, a nő: az íj idege, amely kiröpíti. ”
„ Egy nő ragyogjon, és rögtön gyönyörű lesz, akárhogy is nézzen ki. Ennyi lenne. Remegjen meg a világ, ha megjelenik, és meg is fog, mert azt, aki ragyog, észreveszik. Nem tudnak elmenni mellette, nem is lehet, ugyanis sugárzik. Na ebből van kevés. Hiszen mennyivel egyszerűbb széthisztizni a perceket, hogy de neked mennyire rosszul áll az életed, és egyébként is milyen szerencsétlen vagy. Nos igen, az vagy, de ezen csak te tudsz változtatni, semmi más. Gondold meg, hogy minek adsz energiát. Ne etesd a gyengítő szörnyeket, inkább hagyd magad mögött őket, mintha nem is léteznének. Hiszen nem is léteznek. Csak az van, amire te figyelsz, az meg olyan lehet, amilyenné formálod vagy címkézed, ugyanis minden a te kezedben van. ”
„ Ez a baj a veszélyes nőkkel, szinte mindig vonzóak. "Az ördög cukorkája." (...) A nő, aki tönkreteszi az embert már az első pillantásával." ”
„ Én úgy gondolom, hogy a nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett. ”
„ Húzz ki egy asszonyt a vízből, azt mondja majd, magad estél bele! ”
„ A férfiaknak is vannak érzékeny pontjaik, ahol sebezhetőek. És azok a nők, akik saját útjukat járják, nagyon érdekesek lehetnek... nem arról van szó, hogy mindannyian arra kaptunk felhatalmazást, hogy a magunk teljességét fejezzük ki? ”
„ Én mindig éreztem ezt a nyomást magamon, hogy a nőiesség független és erős ikonja legyek, és nehogy úgy nézzek ki, mint hogyha az egész életem csupán valami srác körül forogna. De szeretni valakit, és az, hogy szeressenek, nekem nagyon sokat jelent. Mindig viccet csinálok belőle, meg hasonlók, de nem lehet, hogy mindent, amit teszünk életünkben, azért tesszük, hogy kicsit jobban szeressenek? ”
„ Vannak nők, akik képtelenek önállóan létezni, muszáj, hogy mellettük legyen egy férfi. Még akkor is, ha minden újabb férfi kedvéért engedniük kell az álmaikból. És aki újabb és újabb engedményeket tesz, az, ugye, egyre rosszabbul jár. ”
„ A nő egy csoda, isteni ellentmondásokkal. ”
„ Egy nő sosem elég öreg ahhoz, hogy hülyét csináljon magából. ”
„ Az elmélkedésre való hajlandóság megnyugtatta talán a nőt, mint ahogy a férfit megnyugtatja, de szomorúvá teszi. Talán mert megoldhatatlan feladatot lát maga előtt. Először fel kellene borítani a társadalom egész rendjét, és aztán újjáépíteni. Másodszor: a férfinem lényegét vagy legalábbis öröklött szokásait, amelyek már szinte természetévé lettek, kellene gyökeresen megváltoztatni. Csak akkor foglalhatná el az asszony magához méltó, tűrhető helyét a világban. És végül, ha mind e nehézségeket sikerül legyőzni az alapvető újításokkal, még mindig semmire se mehet a nő, amíg önmagát még gyökeresebben át nem formálja. Kérdés, nem pusztul-e el akkor éppen az az éterikus valami, ami az asszony igazi lénye. Súlyos problémák ezek, és gondolkodással sohase birkózhatik meg velük senki. Az asszony is csak egy módon oldhatja meg őket. Abban a pillanatban, amikor szíve kerekedik felül, az egész kérdés elillan. ”
„ Éppen az tűnt el belőle, ami nélkül az asszony nem maradhat asszony. Sokszor tapasztaljuk ezt a külső és belső változást olyan asszonyoknál, akik valami egészen súlyosat éltek át. Amelyik csupa gyöngédség, az nem éli túl a csapást. Ha pedig túléli, a gyöngédség elpusztul benne, vagy olyan mélyre temetkezik, hogy emberi szemnek láthatatlan azontúl. Talán ez az utóbbi igazabb. ”
„ Az asszonyok sokszor különös gyönyörűségeket találnak a tűhímzések szépségében, és ez a másik nemnek érthetetlen. ”
„ Van olyan nő, akit hiába próbálnak betörni. Szabadon kell engedni, hogy a vadonban találja meg párját. ”
„ A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van. ”
„ Az egyenjogúságot hiábavalóan keressük a lábak között. Hiába erőltetik a férfiasodó nők, és a nőiesedő férfiak kificamodott öltözködésükkel, a valamikori gyengébb nem pedig hiába erőlteti fiús hajviselettel, férfiaktól eltanult dohányozhatnékjával, trágárkodásaival. A nő, a génjeibe rótt hirtelen hangulatváltozásoknak köszönhetően, már nem az egyenjogúságért küzd, hanem az uralkodásért, és ilyenkor visszaveszi ősi fegyvereit, nemiségét fitogtatja, a meztelenkedés divatjának hódol, amíg van mit mutatnia, vagy hervadó bájainak idején a sejtetést műveli, szolgai férfiasságra idomítva ellenfeleit. A felülkerekedés vágya hajtja az ágyban is, uralkodni akar a tétlenségre ítélt férfi fölött. Az odaadó nő helyébe a szeszélyes nő lép és egyre inkább csupa kapkodás az élet. ”
„ Egész életemben csak nőktől kaphattam meg azt a fényt és melegséget, ami nélkül nem tudtam volna élni. ”
„ Szinte kivétel nélkül minden nőben él a vágy, hogy meghallgassa, mit jósolnak neki. Ezt már az általam ismert lányoknál is megfigyeltem. Ha együtt elmentünk egy vásárba, majdnem mindig nekem kellett fizetnem, hogy bemehessenek a jövendőmondó sátrába. ”
„ Az asszonyok a férfiak falánkságával szemben védtelenül állanak, mint valami díszbokor, a kertbe szabadult lábasjószággal szemben. Egy helyhez vannak kötve, nincsenek fegyvereik, se kezük, se lábuk, hogy verekedhessenek, vagy elfuthassanak. Sorsuk mértéke: a férfi brutalitása, ügyessége és az, hogy nincs-e valami rendkívül éber csősz a kertben... ”
„ A mi fajtabeli asszonyoknak, (...) egyik táplálékunk az udvarlás. A férfiak azt mondják, hogy hiúságunk az a szerv, mely megkívánja ezt a táplálékot; de ez hazugság, mint a többi férfimondás. Örök illusióért törekvő lelkünk kívánja ezt a folytonos tüzelést. ”
„ Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja. ”