Legfrissebb idézetek
„ Hamarosan felvirrad az újév első reggele, és ilyenkor az emberek, amikor felébrednek, arra gondolnak, hogy vajon mit hoz nekik a jövő, mit várnak tőle, mit szeretnének elérni, miben reménykednek. De én ezen a reggelen azt akarnám üzenni nekik, hogy ne szerelmi boldogságot vagy sikert vagy gazdagságot vagy hatalmat vagy hosszú életet vagy éppen jó egészséget kívánjanak maguknak. Azt szeretném, ha összekulcsolnák kezüket, és gondolatban egyetlen fohászt fogalmaznának meg: Istenem, mielőtt eljön az aratás ideje, engedd megérlelődni a lelkem! ”
„ A legnagyobb gondolkodók érdeme épp abból áll, hogy a meglévő könyvektől és hagyományoktól függetlenül annak adtak kifejezést, amit ők maguk gondoltak és nem annak, amit elődeik vagy a körülöttük élő emberek. Mindegyikünk tehát figyelje, lesse és fogja meg ama tiszta gondolatait, amelyek az ember tudatában időnkint néha felcikáznak és tüzet fognak. Ez a belső villámfény hasonlíthatatlanul nagyobb jelentőségű valamennyiünk számára, mintha a költők s bölcsek egész csillagraját tanulmányozzuk. ”
„ Szemedet, szád, orrod a szülődtől örökölted, de van valami, amit nem örököltél senkitől - ezt a valamit, ezt a mindent, amit így mondok: Én. ”
„ Mert ha le is dobnám, le is mosnám, akkor se venné észre senki, hogy mennyire csodálatos személyiség vagyok. Amit pedig mások nem vesznek észre, az minden bizonnyal nem is csodálatos? ”
„ A személyiség csak egy maszk, az egyéniség a magad igazsága. A személyiséget kívülről kényszerítik rád; egy perszó-na, egy álarc. Az egyéniség a saját valóságod - amilyennek Isten teremtett. ”
„ Én úgy képzelem el az új férfit, mint egy lázadót, aki eredeti önmagát, az eredeti arcát keresi. Olyan férfi ő, aki kész eldobni az összes maszkját, színlelését, képmutatását, aki kész megmutatni a világnak, ki is ő valójában. Szeretnek, vagy megvetnek, tisztelnek, becsülnek vagy gyaláznak, megkoronáznak vagy keresztre feszítenek, nem számít, mert önmagaddá válni a lét legnagyobb áldása. Még ha keresztre is feszítenek, kiteljesedetten és hatalmas elégedettséggel függsz a kereszten. ”
„ Kicsit mindig megváltozhatunk, anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat. ”
„ Hogy milyennek látom önmagamat? Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon. ”
„ A színész rendkívül összetett ember. Sokféle én-gén rejtőzik benne, és szangvinikusabban, nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon ég és él, mint a többi ember, hiszen foglalkozása folyton égést, folyton gondolkozást, földúsított érzelmi világot kíván tőle. Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több "én" van benne. ”
„
Föl sem ismernék
a rólad készült képek,
ha látnák egymást.
”
„ Én megértem, hogy valaki keresi önmagát, és hogy ennek az egydimenziós álomnak megfeleljen, jelmezt ölt, no de miért mindenki ugyanazt? ”
„ Az elme a takács, ő szövi a jellem belső szövetét és a körülmények külső szövetét is. Amit addig tudatlanságban, fájdalomban és bánatban szőtt, szőheti megvilágosodásban és boldogságban is. ”
„ A személyiséget nem lehet egyetlen szóval meghatározni, hiszen mindazoknak a tulajdonságoknak az összessége, amelyek egyik embert a másiktól megkülönböztetik. ”
„ A kezdeményezőkészség igen ritka tulajdonság. Arra készteti az embert, hogy megtegye, amit tenni kell, még ha nem is mondják neki. ”
„ Fülünkkel hallani, szemünkkel látni bármely korban kimondottan eredeti dolognak számít. ”
„ Lásd a hajnalcsillag is sokadmagával él a mindenség határtalan terében. De ő maga mégis egy közöttük s a maga külön pályáján halad. Az ember is örökkön különvalónak érzi magát. ”
„ Meggyőződésem, hogy az emberek a maguk képére alakítják a nevüket. Így válik egy név széppé vagy csúnyává. ”
„ Hiszek abban, hogy létezik valami, ami segít majd nekem, ha hozzá fordulok. Például ha igazán pozitív módon járok el, hiszek abban, hogy ez a pozitív magatartás válaszra talál. Hiszek abban, hogy életemet a lehető legbecsületesebben, legtisztábban, legtiszteletreméltóbban, legőszintébben, és... nem erőlködve vezessem. ”
„ Erkölcsi érzék... Egymagában több minden egyéb érzéknél, és értéknél is. Egymagában az egész ember. Ha megvan, ez sugárzik le rólunk, ha nincs meg, ennek hiányát érzi rajtunk mindenki. Akkor is, ha angyalian szépek vagyunk. ”
„ Az lenne a legjobb, ha az ember egyáltalán nem öltene szerepet, hanem a saját mivoltában jelenne meg, nem igaz? Nincs ravaszabb dolog, mint a saját mivoltunk, mert annak senki se hisz. ”
„ Senki se léphet ki saját magából. Én se léphetek ki magamból. ”
„ Én nem akarok leigázni senkit, engem a hatalom nem érdekel. Csak a pénz tapintását és szagát akarom érezni. Újra és újra. ”
„ Eldöntöd ki vagy; ki akarsz lenni és ragaszkodsz hozzá! Mindenáron! ”
„ Népszerű mítosz, hogy annak, akit az ember szeret, titokzatosságba kell burkolóznia, és hogy ettől megfosztva maga az iránta érzett vonzalom múlik el. De az a szenvedély nem lehet tiszta, amelyet a rejtély tart fenn. ”
„ Miért kellene váltani? Mindenkinek megvan a maga stílusa, és ha ezt az ember megtalálta, igenis, ragaszkodjon hozzá. ”
„ A külsőm utánozható. Bármely nő nézhet ki úgy, mint Audrey Hepburn, csak fel kell fognia a haját, nagy napszemüvegeket és kis ujjatlan ruhákat kell felvennie. ”
„ Túlságosan individualista vagyok ahhoz, hogy hagyjam magam begyömöszölni egy mindenkit egy kalap alá vevő és meglehetős gyűlölettel emlegetett hímnem többes számába. Rám ne következtessen abból, hogy milyen a többi férfi. Ez sértő rám nézve, méghozzá nagyon! ”
„ Nem az én érdemem, amit apám csinált. ”
„ Mindnyájunknak szükségünk van a többiek elismerésére. Ám ha ennek az az ára, hogy nem lehetünk önmagunk, akkor... túl nagy ez az ár. ”
„ Azt gondolod, hát jó, idétlenül futok, és ilyen hülye nagy fejem van, meg vastag a combom, és senkinek nem tetszem, de legalább meg tudom nevettetni a többieket. És ez annyira jó érzés, megnevettetni másokat, hogy talán egy kicsit túlságosan is erre alapozol mindent. Valahogy azt gondolod, hogy ha nem vagy vicces, akkor nem vagy... senki sem. ”
„ Önmagam szeretnék lenni. Szeretnék szabadon dönteni, tanulni akarok a hibáimból, nem pedig rettegni, bűntudatot érezni és aggódni, hogy már megint nem feleltem meg az elvárásaitoknak. ”
„ Ha az életed végére nem marad egyebed, mint saját magad, az nem is olyan kevés. ”
„ Sorsodat nem az határozza meg, hogy egyszer legyőztek, hanem az, hogy a vereség után mihez tudsz kezdeni deformálódott önmagaddal. ”
„ A világban minden mulandó, és olykor előnyösebb, ha mások szemében nehéz eset vagyok. ”
„ Ostobaság volna tudatosan szabályoznom azt, amire tudat alatt gondolok. Ha ilyet tennék, akkor valami olyasmit is elveszítenék magamból, amit amúgy jónak tartok. ”