A címkéhez 117 idézet tartozik


Igen. Azt hihetjük, hogy a sors egy bizonyos szerepre szán minket. Ám azok a szerepek néha váratlanul megváltozhatnak. Egy izgulós diák egyszer csak önbizalomra lelhet. Egy hosszú ideje házasságban élő asszony bántó, új valósággal szembesülhet. Egy elfoglalt anya rájöhet, hogy a figyelmére máshol van szükség. És az a nő, aki csak egy kis jót szeretett volna tenni, azon kaphatja magát, hogy sokkal nagyobb szerepet játszik, mint tervezte.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki. És megpróbálhatjuk követni. Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az embert a csábítás hajtja, motiválja. Ha a haladás erény, akkor ez a legnagyobb ajándékunk. (Mert mi a kíváncsiság, ha nem intellektuális csábítás? És van-e fejlődés kíváncsiság nélkül?) Másrészről nevezhetünk-e egy ekkora gyengeséget ajándéknak, vagy pusztán tervezési hiba? A csábítás felelős az ember szenvedéséért, vagy inkább az ítélőképesség hiánya a csábítás idején?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármilyen jól tervezel, bármilyen fantasztikusan is játszod a szereped, az élet minden alkalommal legyőz. De ezt vállalni kell és ugyanúgy előre tekinteni, mert a jövő kiismerhetetlen, és ha az ember egy kicsit bele tud pillantani, akkor meg is változtathatja. Azokkal az apró változásokkal pedig akár az egész sorsunkat is fölülírhatjuk. Feltéve, hogy a sors nem ügyel arra, hogy valamire ne gondolj. Akárkit bevonhatsz a sorsod játékába, mindig lesz egy, aki tönkre akarja majd tenni. De nem szabad, nem szabad megijedni, tovább kell próbálkozni és megtalálni a módját annak, hogy ismét te irányítsd a játszmát. Nincs mitől félni, ha eljön az ideje, megnyugvással töltenek majd el azok a napok, órák, percek, amikor jól alakult a sorsunk. Még akkor is, ha később minden összeomlott körülöttünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tanulja meg az alapokat, mielőtt újratervezi a kereket!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs végzet, amely megtervezné az emberek életét. Bármi, ami ér bennünket, jó vagy rossz, az általában saját tettünk eredménye, vagy cselekvésünk hiánya.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A városi közösségekben minden egyes ember élete minden szempontból olyannyira kiszámított, iparilag megtervezett, mint egy alkatrészé, amelynek hibátlanul kell illeszkednie az egész gépezet működésébe. Ebben az értelemben az ember nem ura a saját életének. Semmilyen kontrollal nem bír fölötte. Túlélőként él, napról napra az előírt, rászabott sebességgel követve a közös életvezetési mintát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatba, ami úgysem jön vissza újra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ember tervez, Isten... csessze meg!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha tervezed, hogy csalódás fog érni, akkor csalódnál, ha nem érne csalódás, az egész világszemléleted azon áll, hogy a férfiak csalódást okoznak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak olyan pillanatok, mikor a nyulak oroszlánná változnak és a középszerű figurákból hősök lesznek. Az úgynevezett "kisembernek" mindig nyitva áll a lehetőség, hogy örökre fennmaradjon a neve, csak egy valami kell hozzá: bátorság... és talán még valami! A megfelelő pillanat! Ha egy ember régóta tervez valamit, s eljön a megfelelő pillanat, akkor már nem mérlegel - ezzel túl sok idő menne el - hanem cselekszik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van egy ember, akivel végig kell sétálnod az életnek nevezett ösvényen. Jó barátoknak kell lennetek, el kell fogadnotok egymást, és támogatnotok kell egymást. Ki kell tűznöd vele új célokat, meg kell terveznetek az utazást, és meg kell határozni, mit jelent a siker számára. Ez az ember TE vagy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Trükkös az élet, az ember mindig tervez,
A sors meg csak mosolyog és megad vagy elvesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Értsd meg, kérlek,
Szeret valóban téged,
Pedig furcsa vagy néha igazán.
Színjátékot ne tervezz,
Nem kell semmilyen jelmez,
Csak menj már, mert vár rád
Az a lány!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig az a legjobb randi, ami véletlenül jön össze. Amit nem tervezel, hanem élvezel és addig tart, amíg feljön a nap.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy vélem a csipke a valaha készült egyik legszebb utánzata a természet fantáziájának; a csipke mindig felidézi számomra azokat a egyedülálló tervezéseket, melyeknél a fák ágai és levelei hímezik az égboltot, és nem hiszem, hogy az emberi lélek bármely találmánya kecsesebb vagy pontosabb eredetű lehetne.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami mégis véletlennek tűnik, azt biztos, hogy úgy tervezték meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki a legtöbbet tervez, rendszerint éppúgy enged a pillanatnak, mint aki nem tervez semmit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A boldogság egy totális pillanat, a teljesség pillanata. Ez elérhető néha, de akkor is csak egy pillanat, ráadásul legtöbbször teljesen váratlanul jön. Nem betervezhető, elhatározható.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Számíts a legjobbra, tervezz a legrosszabbra és készülj fel a meglepődésre!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha a múlton rágódsz, akkor nem tudsz továbblépni, ha pedig túl sokáig tervezed a jövőt, akkor vagy visszacsúszol, vagy örökre ott maradsz, ahol voltál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tenni kell, tervezni kell, mozgatni a szálakat és a világot, hogy az veled mozogjon tovább, és mindezt gátlástalanul kell tenni, mert ha a gátlástalanoké a világ, akkor a gátlásosak elbuknak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Arra gondolt, hogy megpróbálni úgy élni az életünket, ahogy elterveztük, olyan, mintha egy recepthez keresnénk hozzávalókat egy ABC-ben. Az ember fogja a bevásárlókocsit, aminek sosem akaródzik abba az irányba menni, amerre tolják, és a végén teljesen más dolgokat kell összevásárolnia. Mit tehet ilyenkor az ember? Mit tehet a recepttel?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azért tudnod kell, hogy van oka mindennek. Nem kifogás, hanem valódi ok. Tudom jól, hogy már nem számít sokat, de nem úgy terveztem az életem, hogy ekkora rakás szerencsétlenségként végezzem, mint amilyenné lettem. Hétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Vödörszámra nyomták belém a fájdalomcsillapítókat. Soha nem hagytam abba a gyógyszereket. Képtelen voltam rá. Ha visszanézek... (...) Ha akkor tudom, később mennyit veszítek majd, inkább a fájdalmat választottam volna. A dolgok, amelyek a legnagyobb gyötrelmet okozzák az életünkben, általában azért történnek, mert valami kisebb fájdalom elől menekülünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha tervezek, majd elválik,
Ha gyűlölök, majd elmálik
S ha őrülök,
Őrülök mindhalálig.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A régi vicc szerint a teve olyan ló, amelyet egy bizottság tervezett, ám szerintem ez nem igazán tisztességes a tevékkel szemben. Inkább olyanok, mintha egymással versengő egyetemi kutatócsoportok tervezték volna őket, s az egyes csoportok a teve különböző részeire kaptak volna kutatási ösztöndíjat. Technológiai szemszögből ugyanis a teve sokkal érdekesebb állat a lónál; az viszont igaz, hogy egészében véve ráfért volna egy koordináló kéz munkája.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudtam önmagammal mit kezdeni, idő kellett, hogy a baj és a szerencse egymást keresztező útjain eligazodjam. Most már rendíthetetlenül meggyőződtem, hogy a sors szeszélyének megfelelően tervezi perceink fordulatait, aminek titkát nem lehet fontolgatással kiszámítani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet egy picit olyan, mintha römiznél: van, ami nem rajtad múlik. A kör elején kiosztott lapokkal indulsz, ezekhez húzol újakat, és a véletlenen múlik, mi jön éppen a pakliban. Dönthetsz viszont arról, hogy mi nem kell, és azt eldobhatod, illetve választhatsz is, mit veszel fel az asztalról. Azt is te döntöd el, milyen lapokat gyűjtesz, ez pedig folyamatosan változhat attól függően, hogy mi történik a játékban. Ha például húzol egy jobb lapot, ami új lehetőségekhez juttat, máris újra tudod tervezni a lépéseidet; de közben a másik játékos letett és cserélt lapjaira is minden körben tudsz reagálni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hisszük, hogy a múlt szabja meg az élet igazi törvényeit, és ez a hit felmérhetetlenül mélyen lakozik tudatunkban; nem is csupán abban nyilvánul meg, hogy igyekszünk befolyásolni az elkövetkezendőket. Szüntelenül a jövő körül járnak gondolataink, és elvárjuk, hogy olyan legyen, mint a múlt. Ábrándozásaink, tervezgetéseink közben a jövőre vetítünk a múltból származó emlékképeket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Fogalmad sincs, milyen a sors, ami elől nem menekülhetsz.
- A sors bosszantó dolog...
- Mintha az egész életedet előre eltervezték volna, és semmiben sem dönthetsz magad, és néha abban sem vagy biztos, hogy jó-e az, amit a sorsod kíván?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A falon csak egy valóság létezik, az, amelyikben az ember megpróbál feljutni a csúcsra. Olyan eszközökkel, olyan körülmények közt, amilyenek adva vannak számára. Ez nem az ésszerűség és a tervezés szükségességének elvetését jelenti, hanem éppen a hegymászás lényegére világít rá. Mert az a hegymászó, aki racionális megfontolások alapján akar mászni, végül még a tábort sem hagyja el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Annyi mindennel szeretnék foglalkozni, hogy nem fér bele egy életbe. Sok tervem van, de már a tervezésnél elakadok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberi lénynek ki kell tudnia cserélni egy pelenkát, megtervezni egy inváziót, kormányozni egy vitorlást, felhúzni egy épületet, írni egy szonettet, rendezni egy számlát, vigasztalást nyújtani a haldoklónak, utasításokat elfogadni vagy kiadni, együttműködni, vagy egyedül tevékenykedni, egyenleteket megoldani, elemezni egy új problémát, számítógépet programozni, főzni egy jó ételt, hatékonyan harcolni és becsülettel meghalni.
A specializáció a rovarok sajátossága.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás