„ Okosabb lenne csak élni, élvezni és játszani. De mit csináljak, ha ez a vágy, a megismerés és megfejtés vágya ily reménytelenül kitölti életem? ”
„ Az egyik az, hogy a lét örömteli, mert Istenben biztonságban van; másik az, hogy az élet egyben tragikus is, mert a szabadságnak mindig magában kell foglalnia a veszélyt is (...), és a játékot el lehet veszíteni. ”
„ A véletlen olyan, mint a talányos kockajátékok (...) . Bizonytalan és kikerülhetetlen játék ez, amit születésünk pillanatától mindannyian játszunk. Annyiszor vetünk kockát, ahányszor csak levegőt veszünk, s még csak nem is sejtjük, hogy sorsunk vajon kívánságaink, aggodalmaink, ábrándjaink vagy vágyálmaink szerint alakul-e majd. És ezt a félelmeinket elfeledtető, szélhámos és rendkívüli játékot játsszuk nap mint nap. Újra és újra elgurítjuk a kockát, de hiába erőlködünk, hogy jó számokat dobjunk, ez csak annyit ér, mint a halálon keseregni: a sors csapdáit úgysem kerülhetjük el. ”
„ Elmém könnyed, változékony és játékos; gyakran rajtakapom magam, hogy komédiázom. Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy azért szeretek-e nevetni, mert a gondolataim nem vesznek komolyan engem, vagy mert én nem veszem komolyan a gondolataimat. ”
„ Elveszíteni egy gyereket nagy megpróbáltatás egy házasság számára - mondta Lucy. - A legtöbb ember azt gondolja, hogy csak a legerősebb házasságok élnek túl egy ekkora csapást. De ez nem így van. Sokat foglalkoztam a témával. Láttam "szörnyű" házasságokat, ahol éppen ez hozta újra össze a szülőket. És láttam olyanokat is, amelyek "tökéletesek" voltak, és úgy törtek darabokra, mint valami olcsó műanyag játék. ”
„ Ha kitérünk a fájdalom elől - az elviselhető fájdalom elől -, akkor nem csupán arról van szó, hogy felborul a realitás: azt is jelenti egyúttal, hogy elszigeteljük magunkat a közös fájdalomtól, az emberiség fájdalmától. Olyan, mintha behúznánk vagy letörnénk adóvevőink antennáját; olyan, mintha az emberiség szenvedéseinek és örömének nagy szimfóniájában teljesen önfejűen játszanánk a saját kis dallamainkat. ”
„
Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb,
Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap,
De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom,
Ha százszor szeretnék, nem kéne folyton-folyton játszanom.
”
„
Értsd meg, kérlek,
Szeret valóban téged,
Pedig furcsa vagy néha igazán.
Színjátékot ne tervezz,
Nem kell semmilyen jelmez,
Csak menj már, mert vár rád
Az a lány!
”
„ Ha kívánhatnék a számodra jövőt, kicsi fiam, azt kívánnám, hogy olyan valakit szeress, aki nálad sem nem idősebb, sem nem erősebb, de nem is fiatalabb és nem is gyöngébb. Azt kívánnám, hogy a párod ne legyen játékszer, de ne legyen bálvány sem, mert az egyik megvetésre méltóvá teszi a nőt, a másik meg a férfit. Azt kívánnám, hogy a kapocs, amely egymáshoz fűz benneteket, csaknem valami testvériesség legyen. Se istennőt ne szeress, se rabszolganőt. ”
„ Végül persze mindent átértékelünk. A körjátékokat, az iskolaudvaron. A kincseket, a padláson. Az első csókok szükségességét. A könnyeket. Falra ragasztott szeretők képét. A fotókra feszült mosolyokat. Téged, és téged is. Az érintéseket, melyeket a legvégsőkig bizonygattunk idegeneknek. ”
„ A tudatosodás a szeretetre való képességünk fejlődését jelenti. (...) A tudatosodással együtt járó tisztulás testi és lelki folyamat. Fájdalmas, mert ki kell lépned komfortos kis életedből, át kell világítanod eddigi életed. Tükör elé kell állnod. Meg kell kérdezned magadtól: boldog vagyok? Úgy élek, ahogy szeretnék? Képes vagyok szeretni, és szerethető ember vagyok? (...) Légy őszinte magaddal! És ne félj! Megéri vállalni az önvizsgálatot, és megéri végrehajtani a belső változtatásokat. A változás, a felemelkedés ugyanis a belsőnkben játszódik le, nem máshol. (...) Változz meg, s megváltozik a világ. ”
„ Nem szabad félnünk az érintéstől, az érzésektől, az érzelmek kifejezésétől. A világon a legkönnyebb dolog azzá lenni, amik vagyunk, amit érzünk. Sokkal nehezebb azzá lenni, amit elvárnak tőlünk, a világ mégis ezt a színjátékot játssza. ”
„ A játék világában kiszabadulunk az eredendő bűn világából. Ebben a világban nemcsak hogy meg van engedve, hogy az ember legyőzze, megsemmisítse ellenfelét, hanem kifejezetten erre ösztönzik az embert. Itt kiélhetjük agresszivitásunkat, sikerszomjunkat, hatalomvágyunkat, és tehetjük mindezt anélkül, hogy bűnt követnénk el, anélkül, hogy belekerülnénk a tudat alatti világ hálójába, ahol a bűntudat, a szégyen és a megszégyenítés fúriái kínoznának minket. ”
„ Az élet igazságtalan. Amit a szíveddel értelem nélkül szeretsz, azt az elméd megtagadja, mert nem fogja fel, hogy aminek a szíved megadta magát, azt az elméd mindenáron legyőzné. Én pedig követtem, mert győzni sokkal könnyebb, mint szeretni. Egy új játékba kezdtem, amit ugyan ésszel megnyerhetek, de akkor vállalnom kell, hogy a szívem vereséget szenved, és örök sötétségbe borul, bármilyen fény is vetül rá. ”
„ Kultúránk a döntéshozás illúziójával ajándékozza meg a férfiakat, de valójában megfosztja őket annak lehetőségétől, hogy ténylegesen új irányokat határozzanak meg a napi kisszerű versenyfutáson kívül, illetve azon túl. A férfiaknak alig van lehetőségük, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek ténylegesen megváltoztatják az életüket vagy a körülöttük lévő világot. Nem léphetnek ki a játszmából, különben nem kapják meg a jutalmukat. ”
„
A játék az, mi minket egybefűz:
érzéseinknek is rugalma van -
és még a bánatunk is oly derűs,
hogy egymástól eltűrjük boldogan.
Mi már tudjuk: míly jó a szenvedés
s hogy szenvedni olykor nem is nehéz.
”
„
Ezután már játszom erőből, keményen,
hazugságot játszom, hogy valóságom éljem.
”
„ Arisztotelész azt mondta, hogy az olimpiai játékokon nem a görög városok legerősebb emberei kapják meg a babérkoszorút, hanem azok, akik egyáltalán beneveztek, és ezzel nekirugaszkodtak, hogy győzzenek. Periklész meg azt mondta, ha Athént nagynak látod, gondolj arra, hogy dicsőségét merész emberek vívták ki, olyan emberek, akik tudták, hogy mi a kötelességük. ”
„ A részvét nem azonos a szeretettel. Soha nem tudja elfeledtetni a szeretet hiányát. Mert ez a szeretetben a különleges, nem lehet megjátszani. ”
„ Ahogy a játék véget ér, a király és a paraszt is ugyanabba a dobozba mennek vissza. ”
„ Az emberek engem mindig teljesen figyelmen kívül hagynak a játékban. Senki sem várja tőled, hogy jó munkát végezz, aztán jobban dolgozol, mint azt akárki is gondolná. ”
„ Ha fölnézek az égre, számomra az nemcsak csillagászati felfedezések és tudományos magyarázatok halmaza, de életem színjátékának csodálatos díszlete is. Hiába jártak a Holdon, hiába látta Gagarin, hogy csak szürke por van ott, dermesztő hideg és súlytalanság - nekem az a kihűlt csillag: mese-Hold maradt! Éjszaka üzen. Néha elszomorít, néha gyönyörködtet. ”
„ A szerelem nem más, mint játék. És te még nem ismered a játékszabályokat. Ne adj oda mindent! Engedd, hogy ő találja meg benned, amit keres. Engedd, hogy kopogtasson nálad. Ha már az elején túl mohón nyitsz neki ajtót, belép a lelkedbe, sétálgat egy kicsit, aztán elmegy. ”
„ A felnőttséghez fel kell nőni. A gyermeki lélekkel felnőtt maszkot viselő ember - "kisfiú nagy cipőben" - nehéz szerep eljátszására vállalkozott. Nagyon kell vigyáznia, hogy a maszk le ne csússzon róla. A lelepleződéstől való félelem örökké aggodalmas vagy dühös, komor emberré gyúrja. Játszani, hülyéskedni, önmagán röhögni nem mer többé. Később már nem is tud. A maszk ráégett az arcára. Képtelen kikacsintani alóla. ”
„
A képzelődés szép játékai,
Az érzemények édes ömledési
Szépítik ámbár boldogságodat,
De nem tehetnek boldoggá magok.
”
„ Az a legmerészebb játékos, akinek nincs vesztenivalója. ”
„ Az ostobák azt hiszik, hogy aki tréfál, komolytalan, és hogy a szójáték nem válasz semmire. ”
„ A babák csörgővel játszanak, a gyerekek babával és autókkal, a tinik egymással, a huszonévesek az idegrendszerükkel... a játéknak soha nincs vége. ”
„ Ne azt nézd, hogy mit várnak el tőled, vagy milyen szerepet kell játszanod, hanem azt, amit te magad akarsz. ”
„ Az az élet hazugság, amiben nem te vagy. Amiben nem te játszol, hanem az, akit látni akarnak, akire mások vágynak. Az mind kamu. Szükségtelen és idióta játszmák sorozata, ami nem vezet előre, sőt, eltolja tőled a valódi célt, a szükséges utat elvakítva visz oda, ahol sohasem lehetsz boldog. ”
„ Lelkünk mélyén ott rejtőzik a misztikus, aki újból arra vágyik, hogy a világegyetem legyen a játszótere. ”
„ Szerintem a szerelem olyan, mint egy dal. Néhány szerelmi történetnek hosszan tart a közepe, nagy crescendókkal, majd a végén jön egy szóló. (...) Néhány dalnak hirtelen lesz vége, mindenféle ok nélkül. Egy háromperces szám, amit először csak játszol, játszol, játszol. Majd egyszer csak hallod ezt a dalt, la-la-la, miközben teát főzöl, vagy fogat mosol, aztán úgy érzed, hánynod kell. Nekem a dal sosem avult el. ”
„ Az elképzeléstől a tettig hosszú az út. És éppúgy nem lehet a lépést visszavonni, mint a sakkban. Ha minden kockázatot előre lehetne látni, a játszma már nem is volna érdekes. ”
„ A barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel- és leépíteni, nem vársz el tőle semmit, és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerűen a barátod. ”
„
Persze félelmetes,
hogy akivel vitázok, én magam vagyok.
Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok.
Honnan szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: