„ Minden ember szívében van egy féreg, s az szörnyű pusztításba kezd, mihelyt felébred. A puhány emberben sosem ébred fel ez a féreg, vagy csak nagyon ritkán, és akkor is alighanem azért, hogy ásítson, és aludjon tovább; az a fajta ember az ilyen, aki tízszer megbotlik mindennap ugyanabban a kőben, haragszik, és káromkodik, de ne adj isten, hogy arrébb tegye a követ; vagy ha nyikorog az ajtaja, megelégszik egy "átkozott ajtó" kiáltással, de meg nem kenné, hogy ne nyikorogjon. Az az ember, akit az Isten maga sem tudja, hogy mire teremtette, de bizonyos, hogy a hét végén teremtette, amikor agya már fáradt volt a véghezvitt mindenféle csodálatosságoktól. ”
„ Csak a halál árnyékában élve érti meg az ember, milyen leírhatatlanul csodálatos az élet. ”
„ Ahogy továbbra is elfogadod a dolgokat, melyeken nem tudsz változtatni, és változtatsz azokon, amiken tudsz, te magad is csodálatos módon változol... Csodákat viszel végbe, minden nap egyet. ”
„ Az átrendezésben az a jó, hogy teljesen megszokott elemekre tudunk újra rácsodálkozni. Az állandóság megnyugtató és biztonságos, de blokkolja is új dolgok születését. ”
„ A csodák arra valók, hogy valóra váljanak. ”
„ Vannak emberek, akiknek a halálával, tisztelettel szólva, cseppet sem veszít a világ. De neki megérezni a hiányát. Mintha a világ egyik napról a másikra egy kicsit súlyosabb lett volna. Lehet, hogy ez a bolygó meg az egész mindenség csak azért marad a levegőben, mert van egy seregnyi Bartleboom, aki tartja. A maga könnyed módján, nem hősies pózban. Egyszerűen tartják az egész kócerájt. Ilyen fából faragták őket. Hát Bartleboom közéjük tartozott. Olyan, aki képes és egy szép napon karon fog az utcán, és nagy titokban odasúgja: - Én egyszer láttam az angyalokat. A tenger partján voltak. Mondta ezt azzal együtt, hogy nem hitt, mármint Istenben, tudós volt, az egyházi dolgokra nem sokat adott, ha értik, mire gondolok. De látta az angyalokat. És elmondta. Karon fogott egy szép napon, az utcán, és csodálkozó szemmel azt mondta: - Én egyszer láttam az angyalokat. Hát lehet ilyen embert nem szeretni? ”
„ Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt. ”
„
Az ember az első prímszám, ő az Egy;
a történelmi irka mocskos lapjain magával osztja-szorozza magát
s marad Egy - és kerek egész: félig csoda, félig szörnyszülött.
”
„ Vicces, miként gyűlölnek meg, ha sikeres vagy. Bár ne így lenne. Csodálatos lenne úgy élvezni a sikert, hogy az ember ne látná azokat a tekinteteket maga körül. ”
„
Várj, a kezed ne húzd el!
Annyi csodát idéz, amikor hozzám érsz!
Ha sírsz, a szemed ne takard el!
Miért titkolnánk,
Hogy egy kicsit nehéz?
”
„ Tudod mi a szép a szerelemben? Hogy vidám, hogy mosolya van. Nem szabad szomorúan szeretni. És nem szabad eltékozolni a leggyönyörűbb napokat. Meg kell ragadni a pillanatot, meg kell állítani az időt, le kell rögzíteni a boldogságot: "megfogtalak, itt vagy", mert a szerelem ihlet, ritka percek csodája. ”
„ Nem mozdulok, csodálkozom. Furcsa, szelíd közelsége átitat. Nem szól, nem tesz semmit. Szeret. Nézem a szemét a félhomályban. Nézem a szemét, míg simogatom, nézem, amikor a száját csókolom. Látom, hogy éber, már-már riadt figyelme lassan eltompul, feloldódik a hihetetlen kékségben. Tekintete végre elhomályosul, szemhéja lezáródik. A nő valahára elveszti a fejét, megszabadul önmagától, de nem tőlem. ”
„ Nagy bátorság kell ahhoz, hogy boldog legyen az ember, de te már belekényelmesedtél a boldogtalanságba. Nem volna csodálatos, ha egyszer felébrednénk reggel és te azt mondanád: "ma boldog leszek"? ”
„ Hű, de szép dolog az, amikor valaki képes megrendülni attól, hogy ki mindenki is ő. Hogy micsoda mélységek, micsoda sötétségek és ragyogások vannak benne! Micsoda fény és árnyék! ”
„ Meggyőződésem, hogy valójában boldognak kellene lennünk, hiszen annyi csodálatos dolog van a világon: fák, madarak, virágok, emberi arcok. Nincs köztük két egyforma, ráadásul mindegyik szüntelenül változik. Hogy is unatkozhatnánk? Nem volt még két egyforma naplemente a világon. Vagy nézzük meg társaink arcát: mind különböző. Mindenkinek megvan a maga szépsége. ”
„ A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját. ”
„ Márai azt írja a tapintatról és gyöngédségről, hogy az több és értékesebb, mint a tudás és az értelem, és becsesebb mint a jóság... Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a tapintat és az a gyöngédség, mely mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak... Ez a tapintat nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. ”
„
A csoda Te vagy. Eged aranya
Rám is poroz talán majd valaha!
”
„ A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van, és lelkünk küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk őt, eleinte hitetlenül, csodálkozva, végül a világ harsányan tetszelgő dolgainál jobban megszeretjük őt. ”
„ Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet. ”
„ Mit tudok én arról, ha igazán magányos valaki. Az olyan, mintha egy üvegházban élnél, üvegbura alatt, hívod az embereket, később már csalogatod őket, jönnek is, aztán, kopp, neki az üvegnek, csodálkozva megállnak, hallod is a koppanást, majd látod, ahogy fortyogva távolodnak. Hiába integetsz. Egy idő után nem integetsz, dögöljenek meg. Olyan, mintha leprás lennél, apró gennyes fekélyek lepnék el a tested, szivárogna a sárga undormány, kénes, büdös kis felhők röppennének föl rólad, vagy mintha lenne egy tábla rajtad, vigyázat, fertőző! Vagy hogy másodosztályú. És ha találkozol egy másik táblással, úgy viselkedsz, mintha te nem volnál az, ő pedig úgy viselkedik, mint te. A magányos embert elhagyta az Úristen, fiam. ”
„ A legtöbb ember úgy tesz, mintha a szeretet nem tanult jelenség volna, hanem olyasvalami, ami mindenkiben ott szunnyad, és csak arra vár, hogy valami csoda folytán életre keljen, és teljes valójában megmutatkozzék. Sokan egy örökkévalóságig várnak erre. ”
„ Csodálat: annak tapintatos felismerése, hogy egy bizonyos személy mennyire hasonlít hozzánk. ”
„ Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet. ”
„ Nincs nagyobb dráma a világon, mint a férfi-nő drámája. Arra vágyódsz, hogy jöjjek, és én arra, hogy gyere felém... hiszen így lenne jó és boldogító és természetes! ... de amikor megfogjuk végre egymás kezét, nem tudjuk sokáig megtartani. Találkozni sem könnyű manapság, de megtartani egymást szinte lehetetlenség. Tudd, ha vágyódsz valakire, és nem jön, ha jön, de csalódás ér és nem sikerül, vagy ritka csodával sikerül: társunkat megtalálni, és megtartani emberemlékezet óta a világ legnehezebb dolga. ”
„ Ama egetrengető valamicsoda, amit szerelemnek hívunk, csakis veled, általad ismerszik fel számomra, s attól szerelem, és nem csekélyebb, hogy megmozdítja bennünk a világmindenséget. ”
„
Ne úgy szeress, szerelmem,
mint puha árnyadat,
mert az árny tovatűnik az éjjel
s hajnalhasadásig
nem találkozhatom újra veled, -
(...)
Úgy szeress inkább, mint egy csodálatos álmot,
másik életedet, mi az éjjel jő el,
ó nappalaim reménye.
”
„ Milyen kevés zajt csapnak az igazi csodák! Milyen egyszerűek a lényeges események! ”
„ Aki más, mint a többi, elkülönül nemcsak a saját kortársaitól, de szüleinek és gyermekeinek nemzedékétől is. Erre el lehet készülve. Soha nem fogják megérteni, és talán szégyellni is fogják a tetteit. De a nagyszülei valószínűleg büszkék lennének magára, és azt mondanák: ez a kislány ránk ütött! Az unokái pedig irigyen sóhajtanak majd fel, hogy: micsoda asszony volt a nagymama! És megpróbáljuk követni a példáját. ”
„ Csodálkozunk azon, hogy felnőttkorunkra mindenféle múltbeli rossz emlék megkísért minket? Ma is feltolulnak a régi emlékek, újra és újra kísérteni kezd a múlt, mi pedig egy megmagyarázhatatlan, furcsa időutazásnak köszönhetően megint szembesülünk azzal, amit a múltban egyszer már átéltünk. ”
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: