A címkéhez 474 idézet tartozik


A szerelem mindig továbbáll
Két szomorú ember marad utána
Két egymást vádoló nyomorult

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A vers csodálatos dolog: kristállyá változott indulat. Egy jegecben veszi ki lelkéből a költő, s ha kivette, nincs a lélekben többé, hanem önmagában él tovább. A szülés misztikus formája ez, ugyanolyan szaporodása a léleknek, mint amilyen a testé. A test húsból és vérből való utódokat éltet, a lélek szerelemből, bánatból, keserűségből, hangulatból valókat. (...) A versnek is van vér szerint való őse, mint az embernek, és mint ahogy Ádám volt, első vers is volt valaha: a csodálatos alma a tudás fáján, amelynek tüzében az isteni tudás édessége fanyarodik el az emberi nagyra törés keserűségével. A vers: az ember álma, hogy Istennel rokon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Ó, a kamaszbánat - bólintott apu merengve.
- Igen, az milyen kedves tud lenni! - értett egyet anyu.
Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton némán ültem, és a szüleimet hallgattam, akik "mókásnak" tartják, hogy éppen meghasad a szívem.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Mi, férfiak a legnagyobb bánatunkban könnyezünk, örömünkben nevetünk, tiszta sor. A nők azonban hajlamosak szomorúságukban kacagni, boldogságukban pedig sírni, aztán csodálkoznak, hogy képtelenek vagyunk kiigazodni rajtuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ki akarná a bánatát megosztani? Megosztani a csokis sütit lehet. (...) A bánat arra való, hogy eltemessük az ágy végébe egy halom pokróc, paplan és ágytakaró alá, hogy olyan nagy súly fedje be, hogy soha többé ne tudjon kibújni. A bánatból egy darabot se kér senki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A megbocsátás feltétele a bűnbánat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nem bocsátunk meg valakinek, az méregként hat. Keserűséget fecskendez a szívbe és az elmébe, és eltorzítja az ember egész látásmódját. A harag, a neheztelés és a bánat lassan teljesen beárnyékolja, és maga alá temeti a haragtartó személyt. Alattomos kórral fertőzi meg a lelkét, amely azután gonosz érzelmeket és indulatokat táplál benne.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden bánat elviselhető, ha meseként mondod el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az értelem egyre bonyolultabb önigazolásokat szül. (...) De a lelked mélyén igenis tudod, mi a helyes és mi a nem. Mindenki tudja, hiába töltenek éveket azzal, hogy eltemessék magukban ezt a tudást, szavak, gyűlölködések, kéjvágyak, bánat és bármi egyéb tégla mögé rejtsék, amikből az életüket felépítik. Tudod, hogy mi a helyes (...). Ha eljön az ideje, tudni fogod. De a tudás sosem elég.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A veszteség feletti bánat egyéni folyamat egyetemes céllal. Az élet és az élet vége értelmének legigazabb vizsgálata.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A húszéves kor: a nagy bánat igazi ideje, és mivel az első szerelmi bánat védőoltás a szívnek, jöjjön az a bánat minél hamarabb, még akkor is, ha akkor még fájdalmasabb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Új cél csakis a veszteség felett érzett bánatból születhet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden embert bánt valami, amit titkol a világ elől és gyakran megbélyegezzük azzal, hogy rideg, pedig csak szomorú.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ami engem illet, nem bánom elmúlt életem gondjait és fájdalmait, csak a fásultságot bánom, azokat  a perceket, amikor nem éltem igazán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mint magányos lovast az este,
Ugy ér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bánat, bánat, de nehéz vagy
De rég, hogy a szívemen vagy
Szállj le, bánat, a szívemről
Keserűség, a lelkemről.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretném, ha valakinek
én lennék az öröm s bánat, -
szeretném, ha valakinek
oly szép lennék, mint anyámnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazi mély bánatnak nem kell részvét, könnyebb azt egyedül elviselni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mondj igent. (...) Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ki bánatot sosem ismert, az boldogságot meg nem ért.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmit nem bánok, ami történt, és csak azzal szemben van "bűntudatom", amit elmulasztottam.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ami öröm és bánat bennünket ér, azt sohasem valódi mértéke, hanem inkább a saját érzékenységünk mértéke szerint érezzük át.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott az apám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ráébredünk, hogy a kalandok vagy élmények, amelyek azelőtt felkavartak, örömmel vagy szomorúsággal töltöttek el, immár hidegen hagynak. Úgy tűnik, mióta a szeretett lény eltűnt az életünkből, nem igazán vannak érzéseink... Eszünkbe jut, vajon érzékeinknek ez a kábultsága nem végleges-e? (...) A szerelmi bánat többi eleme természetesen lassan elcsendesül, már nem fáj a hiány.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az öröm nem beszél, hanem nevet.
Nem ad szárnyat a gondolatnak,
csak a bánat szónokol.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden titok - csak bánatunk nem az!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szenvedély! Részegség! Őrület! Oly nyugodtan, oly részvétlenül álltok e dolgok előtt, ti, erkölcsösek! Szidjátok a részeget, megvetitek az esztelent, elhaladtok mellette, és hálát adtok az Istennek, mint a farizeus, hogy nem teremtett benneteket olyannak, amilyen ezek közül egy. Nemegyszer voltam részeg, szenvedélyeim sohasem estek messze az őrültségtől, és egyiket se bánom, mert a magam mértékén megtanultam, hogy mindig és szükségképpen részegnek és őrültnek kell mondani minden rendkívüli embert, aki valami nagyot, valami lehetetlennek látszót csinált. De a mindennapi életben is tűrhetetlen hallani, hogy minden, csak félig is szabad, nemes, váratlan tett esetén rögtön kész az ítélet: ez az ember részeg, ez az ember bolond. Szégyelljétek magatokat, ti józanok! Szégyelljétek magatokat, ti bölcsek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A régi és új szenvedély, mely téged áthatott,
szívedben szétárad, s mint ég és föld, oly végtelen,
szerelmes ifjú, sóvárgó lány, késő bánatod,
a szél- s holdfényadósságot fizetni gyötrelem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen -
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment - s nem látom tán sohasem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Üres a fejem, a lelkem árva,
Egy nehéz súly húz vissza a magányba,
És hatalmába kerít engem a bánat,
Teljesen felemészt az önsajnálat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás