„ Látod, itt a baj. Átmentél úgy az erdőn, hogy szinte semmit sem figyeltél meg. Nem gyönyörködtél, nem örültél. Persze tudom, siettél ide, ez a cél lebegett előtted, nem értél rá, ezt akartad mondani ugye? Az emberek nagy része is így siet át az életen, mint te az erdőn. Nem lát, nem hall, csak siet, célba akar érni. Esetleg, mint te, meg akarja tudni, mi a feladata. És ha én most, hogy ideértél, azt mondanám, hogy nincs itt semmiféle feladat? Hogy a feladat éppen az lett volna, amit útközben láttál, hallottál? Mit szólnál ehhez? Vissza nem mehetsz, elölről nem kezdheted, mitévő lennél, mondd? ”

„ Az emberek jajgatnak, panaszkodnak, pletykálnak, mint a vénasszonyok, túlságosan komolyan veszik a maguk apró ügyeit, és nem látják a fától az erdőt. ”

„ Az erdők nyugalma a létezésem része lett. És valóban, ha behunyom a szemem, olykor át tudom változtatni a hangos társalgás vagy a forgalom zaját a páviánok vagy csimpánzok kiáltozásává, a szél zúgásává az ágak közt, vagy a tengerparton megtörő hullámok harsogásává. Ajándék, hogy rendelkezem ezzel a képességgel, amit az erdőtől kaptam, és amiért mélységesen és végtelenül hálás vagyok. ”