„
Akinek a lé határozza meg a tudatát, az csak törtet,
De ha szívből élsz is, jól vigyázz, mert az meg összetörhet.
Harcolj, hogyha fontos! A Félelmedet küzdd le!
De ha fehéren és feketén látsz csak, az élet neked szürke.
”
„ Ha nagyon megszorítanának, be tudnám tenni egyetlen táskába mindazt, ami az életemben a legfontosabb. Ha az ember felteszi magának a kérdést, hogy mi az, amire valóban szüksége van, rájön, hogy nem az, amire először gondolna. Könnyedén félredobnám a befejezetlen munkát, a számlákat, a határidőnaplót, hogy legyen helye a flanelpizsamának, ami jól jön esős időben, a szív alakú kavicsnak, a gyerek egyik ajándékának. Aztán fontos a rongyosra olvasott könyv, ami minden áprilisban előkerül, mert azt olvastam akkor, amikor szerelmes lettem... Kiderül, hogy nem az a sok minden a fontos, amit az ember évek során felhalmoz maga körül, hanem az a kevés, amit el tud vinni magával. ”
„ Nem is lenne normális, ha sohasem félne. Még a legbátrabb emberek is tapasztalják a félelmet. A harcban a legnagyobb feladattal akkor kerülünk szemtől szembe, amikor saját félelmünket kell legyőznünk. ”
„ Ha léteznek mindannyiszor megújhodó érzelmek, akkor általa találkoztam velük először. Nem is mulasztom el meghálálni minden lehetséges módon, egészen az önkívületig. ”
„ A kisemberek félelme az összemorzsolódás. A tömegben élő mindig attól reszket, hogy valakinek a lába elé kerül. (...) A nyugtalanság állapotát kitűnően fejezik ki e szavak: majd elválik. (...) Az ember nem nyugszik meg a váratlan helyzetben. Lesi a lehetséges következményeket. Kissé ügyel az ember: vár valamit. Hogy mit? Nem tudja. Kit? Majd elválik. ”
„ Néha (...) az ember csak akkor tudja meg, mit keres, amikor nekiütközik, és hanyatt vágódik tőle a földön. Különben is, mi értelme az életnek, ha mindig ugyanazon az úton járunk? ”
„
- Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...)
- Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után.
- Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok.
”
„ Az ember mindig csak előrenéz, a vélelmezett cél felé, és soha nem oldalra, ahol azok a pillanatok vannak, amelyekért érdemes útra kelni. ”
„ Talán a szerelem egy döntés, az, hogy adunk egy esélyt valakinek, és nem rágódunk azon, hogy ad-e valamit cserébe, vagy bántani fog-e, vagy ő-e az igazi. Talán a szerelem nem csupán megesik velünk, talán a szerelmet is választani kell. ”
„ Nemrég egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az emberek hova szeretnek járni. A karibi szigetekre, könyvtárba, moziba, szvinger klubba, színházba, raftingolni? A felmérés eredménye szerint az emberek legszívesebben vécére járnak! ”
„
Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg.
”
„ Manapság nincs türelem, tolerancia. Az emberi érzelmek gyanúsak, avíttak, kicsúfoltak. Ha ezt elvettük magunktól, mi maradt? Nem beszélünk egymás nyelvén. Mindenki a magáét fújja, gettóba zárva másokat. ”
„ A balszerencse olyan, mint a szerelmes nő: semmi köze az ésszerűséghez. Olykor látszólag minden ésszerűség ellenére csatlakozik valakihez, de éppúgy elhagyja minden konstatálható ok nélkül egyik pillanatról a másikra. ”
„ Vannak emberek, akiknek a sérelmeit nem koptatja meg, nem hervasztja el az idő; én nem okulok és nem felejtek (...), minden érzelmemet frissen, jégbehűtve viszem magammal. ”
„ Nem tudom, eddig miért tettem úgy, mintha nem számítanál. Biztosan csak nem akartam ezt érezni. Úgy fáj. De szeretlek. Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd és nem érdekel, ha szerinted már túl késő. ”
„ A meditáció egy ugrás: először a fejtől a szívig, majd a szívtől a létig. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz magadban, ahol a számítgatásokat hátra kell hagynod, ahol minden logika értelmét veszti. ”
„ Jó barátokat nagyon nehéz találni, akik ott vannak neked akkor is, amikor tévedsz, de közben nem csak azt mondják, amit hallani akarsz. Azt is hajlandónak kell lenniük elmondani, amit hallanod kell. Ez az oka, hogy olyan nehéz megtalálni az igaz szerelmet. Mert a szerelem alapja a barátság, és a barátság nagyon, nagyon ritka. ”
„ A töprengés nem ágyaz meg a szerelemnek. Aki töpreng, nem hisz az érzelmeinek. ”
„ A múlt elmúlt. Nem kell magunk mögött hagyni, már eleve ott van. ”
„ Az ember mindig visszatér első szerelméhez. ”
„
Minden csak önmagának talmi képe,
hisz elmállik, emléke sem marad;
de nézz a mult dermedt jégtengerébe:
ott megrögződött minden mozdulat.
”
„ Hogy vágyunk valakire, azt egy édes és félelmetes erő okozza, amely hatalmasabb a szépségnél. Ráakadunk egy asszonyra, ezer meg ezer között, s mihelyt a miénk lett, nem bírjuk többé elhagyni, mindig kell nekünk, s újra meg újra megkívánjuk. Húsának a hamva az, ami ezt a gyógyíthatatlan szerelmi bajt előidézi. S még másvalami is, ami megmondhatatlan: testének a lelke. ”
„ Így van ez, valahányszor elmúlik egy rég várt esemény; s belejátszik talán a fáradtság is, a szorongás, az izgalom. (...) Ellentmondásos érzelmek hatják át: magány, hiányérzet, hitetlenség és valamilyen homályos meggyőződés, hogy ez így van jól. ”
„ Soha nem az ember szabad akaratán múlik, hogy beleszeret-e valakibe. Aki ezt érti, az felismeri, hogy nincs értelme emiatt vádaskodni. ”
„ Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll? ”
„ Egy könyvet elolvasni, megemészteni komoly erőfeszítést igényel. De odaülni a televízió elé - kikapcsolódás, lazítás. A test és a lélek kényelme. A fotelkultúra ajándéka... A régi görögök márvány- és kőszínházakat építettek maguknak. Nem sajnálták értük az áldozatot. Tudták, hogy katarzisok nélkül fölfoghatatlan, érthetetlen az emberi lét. Ma csak igen kevés ember érzi ennek a szükségességét, a többség jobbára csak szórakozni, nevetni, bámészkodni akar. Nézni a szakadatlanul zajló "világszínházat". Nem megrendülésre vár, csupán bennfentes óhajt lenni. A bennfentesség pedig nem más, mint a szabadság ellenpontja. Önárulás. Légyfogó-filozófia. Mi csapja be ennyire az emberek zömét? Az, hogy a kép, a látvány sokkal inkább valóságosnak látszik, mint a szó. Igaz, hiszen látjuk - gondolják sokan. Holott értelmezés nélkül a látvány akár absztrakció is lehet. ”
„ A kritika értelmes és fontos visszajelzés, amely előrevihet bennünket. De csak akkor, ha úgy adják elő, hogy be tudjuk fogadni, és meg tudjuk emészteni. Az építő kritika mindig a teljesítményre vagy az eredményre irányul. ”
„ A lélek elnehezedik az élet sötét próbatételei alatt, de újjászületik a lét küzdelmében. ”
„ Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot. ”
„ Az őzre gondolt, amelyik ott lakik a nagy hasával a sűrűben, és a többi állatokra, a juhokra, kecskékre, nyulakra, vaddisznókra, akik mind ilyen nagy hassal járják a tavaszt. A mókusokra. Aztán a madarakra, akik lázasan építgetik már a fészkeket, hogy fiókákat hozzanak a világra benne. Nyírfák mellett haladt el, és megérezte orrában az édeskés rügyszagot, ami felőlük jött, és arra gondolt, hogy a fák is rügyeket bontanak, új ágakat növelnek, a gyökerek sarjakat bocsátanak útra, a melegedő televényben magvak csíráznak... és egyszerre megértette, hogy ez a rendje a világnak. Ez a tavasz törvénye: életet bontani, továbbadni az életet, világra hozni valakit. Komoly, szép érzés volt ez. Érezte, hogy valamennyien egyek, szövetségesek, közös a céljuk: az erdő, az állatok, a madarak és ő maga. Egy törvénynek engedelmeskednek, és egyazon parancsot hordoznak magukban: az életet. ”
„ Vannak férfiak, akiknek szükségük van rá, hogy megkapják az első pofont az Élettől, és ez előbb-utóbb be is következik. Úgy esett, hogy én a magamét általad kaptam, de nem a te hibádból. Megérdemeltem! A Sors ott várt rám a sarkon túl. Főbe akart valamivel kólintani. És... nos... te voltál kéznél. (...) Mindazzal, amit tettél, értelmet leheltél belém. Mindössze ennyiről van szó. Mindenkinek szüksége van a nevelésre. Mások kis adagokban kapják, így aztán észre sem veszik, hogy nevelik őket. ”
„ Minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a kényelmetlenség. ”
„
Jól nézz a tükörbe, és szenvedj még,
lelkem úgy kíván szeretni, mint a tiéd.
Mindenki szorítja a félelmét,
de a könnyebb út visz az őrület felé.
”
„ A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege. ”
„ Figyeld meg: abban a percben, hogy nem címkézel, hogy az Életre hagysz mindent, nem lesz gond. Akkor bizony ott lesz előtted majd az a valaki, akiről nem is gondolnád, hogy az életed része lesz. Nem kell rögtön életed végéig tartó szerelmet akarni. Lehet, hogy nem vinne előre, sőt. Akarj boldog pillanatokat, és annyit, amennyit az Élet neked szán. Ő tudja a legjobban, hogy mennyire van szükséged és miért. Nem fog többet adni, csak annyit, amennyit elfogadsz - persze ha megtanulsz hálát adni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: