„ Az egyedüllét nem összetévesztendő a magánnyal. A magány az, amitől szabadulni akarsz, mert borzalmasan érzed magad benne. Magány az, amikor a másik embertől függsz érzelmileg. ”

„ Ki nem magányos, szeretném én azt tudni, még az is, akinek van valakije, csak még nem jött rá. ”

„ Most először vette észre, hogy két ember sohasem tud egymás lelkéig eljutni, gondolataik legmélyére; hogy egymás mellett járnak, néha egymásba fonódnak, de nem válnak eggyé; hogy erkölcsi lénye mindenkinek magányos marad egész életében. ”

„ A viszonzatlan szerelem a magány leghűségesebb barátja. ”

„ Rájöttem, hogy ha valaki szomorú, a napfénynek irracionális, jobb kedvre derítő hatása van. Sejtelmem sincs, miért. Talán csak erőt akar önteni belénk, hogy ismét túléljük a magányos, reményvesztett éjszakát. ”

„ Halálom napja a legbensőségesebb magányom. ”

„ Micsoda kavar!
Elmagányosodtam az
embertömegben. ”

„ Nem szereti ezt a nyomasztó csendet, fél a csendtől, a váratlan neszeket még ma sem tudta megszokni. De nem is akarja. Sohasem szerette a magányt. ”

„ A magunkra vonatkozó tudatlanság könnye a legkeményebb pénz. A szenvedés gyémántjából verik. Azt a tudást veszed meg rajta, hogy képes légy változni a külvilág valós jelzései nyomán, bármennyire fájdalmas is ez a változás. Illetve, amikor megbizonyosodsz magadban róla, hogy a sértés csak sértés, vagyis igaztalan, akkor néhány magányos, fojtott kiáltással tudd le a rágalom szülte fájdalmat, s többé ne törődj vele azután. ”

„ Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben. ”

„ Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni. ”

„ Van rosszabb érzés a magánynál. Ha azt érzed, hogy megfeledkeztek rólad. ”

„ Ma is nélküled lett este, pedig a reggel ezt még elképzelhetetlennek tartottam. Újra és újra egyedül maradok, és szembe kell néznem magammal segítség nélkül. Most ebben a pillanatban talán a magányom is csak arra ürügy, hogy rád gondolhassak. Szeretnélek látni - ennyi az egész. Néha ez is sok. ”

„ A hangjából sugárzott a magány. A bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni. ”

„ A magány... A magány két számmal nagyobb volt annál, amit elbírt. ”

„ Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba. ”

„ Adódhatnak az életben olyan helyzetek, amikor az embernek jó egy időre egyedül maradnia, befelé szemlélődnie, elszámolni önmagával. Valamiféle belső megtisztulást átélnie.
Ez a lehetőség nem adatik meg annak, aki retteg ötpercnyi csendtől, magányosságtól is, aki, ha egyedül van, bekapcsolja a rádiót, magnót, mert nem tud háttérhangok - képek nélkül élni. ”

„ Az egyének véges lények, ezért egyesülésük nem tarthat örökké, és pontosan ezt a fájdalmat érezzük, minden házasságban, minden szerelemben: a fájdalmat, amelyet az okoz, hogy nem egyesülhetünk örökre az adott személlyel. Egy percre eggyé válhatunk vele, de aztán újra visszazuhanunk eredeti, magányos állapotunkba, és szakadék támad közöttünk. ”

„ Minden, ami nagy és értékes, magányossággal jár. ”

„ Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned. Egyik szikra pattanjon a másik után. Még a kételyek mocsarában is. Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon. A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál, de soha nem érted el őket. Valóra válthatod a megálmodott sorsot. Mert létezik. Mert valóság. Mert lehetséges. És a tiéd. ”

„ Illúziók, ábrándok színes kupolái alatt várta az első férfit, aki majd észreveszi őt. A palota elé rózsákat és dáliákat ültetett és puha kis ösvényt épített közéjük, hogy azon keresztül jöhessen érte a virágillatos kerten át. Hány estén és hány éjszakán keresztül épült ez a palota, hány magányosan átábrándozott óra ültette be karcsú virágaival az ösvény széleit, a Valóság és a Palota között. És most eljött. És nem a kapun keresztül jött és nem az ösvényen keresztül jött: csak átlépett a kerten és nagy durva lépéssel a palota színes tetejére lépett, a kupolák összedőlnek alatta, a virágok széttaposva hevernek a földön, a drága, színes üvegtető helyén, pozdorjává tört cserepek között egy arc néz lefele és nagyon a valóságból hozott nyelven, egyszerűen, durván, csak ennyit kérdez: akar-e a feleségem lenni...? ”

„ Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt, nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal. ”

„ Álmos vagyok, gubbasztok egymagam,
kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg,
sötétben őrizem az emlékedet,
mint arcképet a becsukott fiók.
Unatkozom, nincs semmi, ami bánt
és mint tanyán subát a számadó,
fülig magamra húzom a magányt. ”

„ Maga talán egy magányos, zárkózott, kóbor-loncsos (romániai) farkas, aki képtelen belenézni egy nő szemébe. Olyan valaki, aki piszkosul fél az igazi találkozásoktól. Olyan valaki, akinek létszükséglet, hogy folyton valami képzeletbeli világot teremtsen, mert nem ismeri ki magát a tárgyias, élhető, megragadható, valóságos világban. ”

„ A művésznek magányosnak kell maradnia. (...) Nem csak a művésznek. Mindenkinek, aki nagyot akar alkotni. ”

„ Köszönet neked, mert (...) türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott a testemnek, mikor fáztam az élet magányában. ”

„ Meg kell tanulnom örülni magányomnak. Tegyél, kreálj, írj, ­olvass: élj. Vigyázz, nehogy formák köré rendezd önmagad. Kompromisszumokat kötnöm szükséges ugyan, de nem mindegyik elkerülhetetlen. Szétvert álmok romjainak tengerén hajózom így is - úgy is: megtanulok-e örülni annak, hogy itt lehetek? ”

„ Öreg és magányos, ez önmagában is elég rossz. De öregnek és magányosnak lenni úgy, hogy közben az önbecsülését is elveszíti, az már elviselhetetlen. ”

„ Ha a sors úgy hozza, hogy ez életem utolsó perce, amit vele tölthetek, azt nem pazarlom el erőltetett, magamra kényszerített húzódozással. Szerettem őt... jobban szerettem annál, hogy el ne kergessem utamból akár a féltékenységet is, ha meg akarja zavarni a szívélyes búcsút. Egyetlen szívélyes szó, egyetlen gyengéd tekintet elég nekem életem hátralevő részére. Vigaszul  a magány óráiban; elfogadom, megízlelem az elixírt, s nem engedem, hogy kevélységből megkeseredjék a pohár. ”

„ A barátság - ez a szent emberi kapocs - úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem - egy látvány; két szív - egy érzés; két hang - egy gondolat; két test - egy lélek. ”

„ Van még egy ok a gondoskodás mellett, és azt hiszem, nem is kell több. Ez nyilvánvalóan az az ok, amiért oly sokan az orrszarvúk, arapapagájok, kakapók, delfinek és ehhez hasonló állatok megmentésének szentelték az életüket. Ez pedig egyszerűen a következő: a világ szegényebb, sötétebb, magányosabb hely lenne nélkülük. ”

„ Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyíltan beszélhessen valakivel. Azelőtt ott volt a vallás meg a többi értelmetlenség, most meg mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat, mert különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz. ”

„ Csakugyan milyen bölcs dolog, ha aki rendkívüli helyzetbe kerül, tartja a nyelvét, és nem kiáltja ki hebehurgyán, mennyire bántja ez a helyzet! A világ nagyon jól megérti azt a folyamatot, ahogy valaki elpusztul táplálékhiánytól: de alig akad néhány, aki felfogja és követni tudja, hogyan őrülhet bele ember a magányosságba. ”

„ Olyan nővel élni, aki nem szeret viszont, a magánynál is magányosabb. ”

„ Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk. Mint két magányos madár, melyek az égbolton tájékozódva repülnek a hatalmas préri fölött, úgy közeledtünk egymás felé ennyi éven, egy emberöltőn keresztül. ”