A címkéhez 58 idézet tartozik


Az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett az ülésen, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sűrűn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sóhajtottam, és becsuktam a szememet. Elkezdtem számolni a birkákat. Jöttek tömött sorokban, én számoltam őket, néha eltévesztettem, ekkor újrakezdtem, és ezen mindig sikerült annyira felhúznom magam, hogy az álom elillant a szememből.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt gondoltam, újrakezdhetném. De most már tudom, az ember sohasem tud teljesen újrakezdeni. Valójában nem. Azt gondolja, mindent a kezében tart, igazándiból azonban foglyul van ejtve, mint légy a pókhálóban. Lehet, hogy ezért tetszik a munkám. Egész nap csak számokkal van tennivalóm... és a végén mindig van egy eredmény. Mindennek van egy logikája, rendje. A számokra ráhagyhatja magát az ember.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember csak tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tűzhelyén felemelte komor fejét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor feladod az álmodat, csak akkor jössz rá, hogy mennyire nehéz újrakezdeni, ezért bemeséled magadnak, hogy nem is akarod. De mindig ott lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a nagyszerű az emberben, hogy soha nem veszíti el a bátorságát és a kedvét; újra és újra kezdi, mert tudja, hogy fontos és érdemes újrakezdenie.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Superman egy elkényeztetett vállalkozógyerek, akinek minden alapból sikerül és aki azt flesseli, hogy minden nap megmenti a világot, közben egy nőt nem tud felszedni. A cuki kis Mario meg ugrál a kis téglákon és néha leesik, de egyre ügyesebb lesz, és ha kudarcot vall, újrakezdi, és örömmel szökdécsel a világban, aztán végül úgy kiokosodik, hogy minden pályát simán megcsinál. A világot nem menti meg, de leköt néhány évre, ahogy emlékszem. Plusz az életre is megtanít. Nem lehet úgy Mariózni, hogy Mario egyáltalán nem eshet le, hanem tökéletes biztonsággal végiggyalogol a pályán. Őszintén, élveznéd? Na, látod, hogy nem. Hát akkor a sorsodtól se várd el, hogy ilyen hülye, unalmas minimál-forgatókönyvvel találjon meg. Aztán kiderül, hogy a legutolsó pályának nincs megoldása, és akkor már nem is érdekel az egész, elmész doomolni. Így hal meg Szupermárió, boldogan és röhögve, csak amiatt, mert már nincs több dolga az életben, nincs olyasmi, amivel hasznos lehetne.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csakis rajtad áll az, hogy újrakezdd és hogy hinni tudj igazán,
vár egy hely téged, ahol boldog lesz a szíved tán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek alig várják a tavaszt, igaz? Minden életre kel... Később viszont minden el is pusztul. Tavasszal minden újrakezdődik, de az óra máris ketyeg az élet minden apró morzsája fölött.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én megpróbáltam. Megpróbáltam jó férj lenni. Megpróbáltam jó apa lenni, becsületes állampolgár, aki betartja a törvényt és befizeti az adóját. Megpróbáltam bízni a barátomban, megpróbáltam mindent újrakezdeni. Igyekeztem. Még akartam is! Isten a tanúm, én próbáltam más ember lenni. Próbáltam jó ember lenni, de nem sikerült. Hiába próbálkoztam sok mindennel, az élet nem akarta úgy. Az élet talán azt akarja, hogy vergődjek, mint a partra vetett hal és még úgy is belém rúgjanak. Szóval maradjunk annyiban, barátom, hogy nekem nem áll jól a jó.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A halál feldolgozásának fázisai. Gyűlölet mások iránt, gyűlölet magad iránt, nihil, mások megalázása, megalázkodás, tisztulás, belenyugvás, újrakezdés értékteremtés nélkül, befejezés értékteremtéssel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki nem tud újrakezdeni - meghalt. Ha a fa nem tud az évgyűrűk mellé újat növeszteni - vége az életének...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindegy, milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újrakezdhetsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ki tudná megmondani, melyik a bűn, és melyik a jótett. Végeredményben élni muszáj, azért teszünk mindent, hogy megmaradjunk. Majd lesz idő számot adni cselekedeteinkről, amikor bezárul a nagykapu, addig hiába fogadkozunk, amit ma megbántam, holnap úgyis újrakezdem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet élménye, mely naponta újrakezdődik, az üde, vidám, szerelmes élet a lombok között remegett, a levegőben lüktetett, a vízen tükröződött.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Épp amikor azt gondolnád, hogy valamit biztosan fogsz a kezedben, az darabokra hullik, és mindent elölről kell kezdened. És amikor azt hiszed, hogy az életednek már vége van, akkor egyszer csak újrakezdődik, és kapsz egy új esélyt. Talán ezért érdemes élni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valami vinnyog... Kint vagy idebenn?
Egy gazdátlan kutya? Vagy a szivem?
Egy hang nyüszít bennem órák során át,
meg-megszakítja együgyű sirámát,
majd újrakezdi... Mért zokog vajon
e táguló s szűkülő fájdalom?
(...)
Vadállatot gyötörhet így a honvágy,
mely ketrecébe hozza zöld vadonját.
Minden árva élőlény így vonít,
ha érzi, hogy elvesztett valamit,
s legfojtogatóbb akkor lesz magánya,
amikor a sosem-voltat kivánja.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

El sem képzelheted, milyen jól esik a feloldozás a gyónás után, milyen megkönnyebbülés: tiszta a lap, újrakezdhetjük az életet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás