„ A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint. Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez. ”

„ Ami te vagy, annak kilencvenkilenc százaléka láthatatlan és érinthetetlen. ”

„ Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. (...) Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, álmok, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! (...) Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért! ”

„ Magamra emeltem a kicsit. Ívbe feszítette a hátát, mintha táncolni vagy repülni akarna. Kinyúlt és kicsi körmével megkarmolta az arcomat. Megfogta az ajkam, megérintette a nyelvem. Tejíze volt és sóíze és valami titokzatos, édes és savanyú íze. Nyöszörgött és gőgicsélt. Szorosan tartottam és sötét szeme egyenesen oda nézett, ahol az álmaim voltak, és mosolygott. ”

„ Kell a barát. A megértő társ, aki hibáinkkal együtt szeret, s ha fojtogat a magány, hozzánk tapad, de nyomban újra leválik, mikor újra magányra vágyunk. Mert mindent érez, mindent tud, ami számunkra fontos. Az érintése maga a biztonság, amikor megfogja a kezünk. S jelen van akkor is, ha távol van. Mert a fő jellemzője, hogy van. Hogy létezik, és bármikor feléje nyúlhatunk. ”

„ Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt. ”

„ Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait? ”

„ Ó, kedvesem! Ajkamat érintse a bor, mi ajkaid! Hangod örök ámulatba ejtsen, szívemben reményt ébresszen! Mert a te hangod szebben dalol, mint csalogányok minden éneke. Lelkemben boldogság gyúl, szerelmünk új hajnalra ébred. ”

„ Nézd, itt térdelek előtted, állati akaraterővel fegyelmezem magam, hogy ne érintselek meg, de remeg a térdem, mintha hideglelős lennék, pedig csak kívánlak. ”

„ Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörű nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé! ”

„ Megérintelek
és félek
hogy ujjaim
összetörnek téged. ”

„ Amiatt bánkódsz, ami odalett? Vagy egyik, vagy a másik. Nem valami zárt edény, feneketlen bőrzsák vagy, hanem sokkal inkább meder, amelyiken átfolyik a világ, s hol ez, hol az akad meg benned, hol ezen, hol azon csillan meg a fény, s mire megérinted, megfognád, már el is tűnik, jön a következő. Persze ha már megláttad, ha megmutatta magát, szeretnéd megtartani. Hisz mi minden csobog át észrevétlenül rajtad, s mily kevés, amiről azt hiszed, hogy a tiéd volt, vagy a tiéd lehetett volna. ”

„ Minden emberi viszony megszűnését, ellenségessé válását megilleti a halálnak kijáró gyász, elkeseredés és megborzongás a végső egyedül maradás hideg leheletétől, ami megérinti az embert. ”