„ Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása. ”

„ Ami belül ragyog, az kívülről is látható. A belső ragyogás többet ér a külső színeinél. Akit elkápráztatnak a külső ragyogások, képtelen a fényt megpillantani önmagában. Mert a fény mások fénye által válik igazán tündöklővé. Virág a virágban, kő a kőben, ég a tengerben, ember az emberben látja meg képmását, és leli meg együvé tartozását. ”