„ S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon. ”

„ Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Ezért születünk hát, ez az életi cél?
Csak eddig a pálya, semmit se tovább,
Vagy itten az ember csak öltözik át?
Mi itten örök: a halál-e vagy a lét?
Hol itten a kezdet, hol és van-e vég?
Mi itt a csalódás, hol itten az álom,
Vajh innen-e, avvagy túl a határon? ”

„ Ölelj meg, csókolj meg,
S élek beléd halva -
Örökké ölelve,
Örökké csókolva! ”

„ Nem birok már a szivemmel,
Úgy teli van szerelemmel.
Ha valahol ki nem öntöm,
Maradásom nincs e földön. ”

„ Látlak én még, látni foglak,
És szüntelen gondolok rád.
El nem válok soha tőled;
Mégis, mégis... isten hozzád! ”

„ Ami él, mind elmúló.
Csak maga a mulandóság,
Az az örökkévaló. ”

„ Nem szeretlek... miért hazudnám,
Hitegetném magamat?
Ohajtlak, de nem szeretlek;
És a szívem majd megszakad. ”

„ Annyi emlék - s e kedves helyem
Mi okon most mégis idegen?
Szemem a távolba téved el,
Csalogat valami innen el... ”

„ Vége van, mindennek vége.
Be oda a sűrüségbe -
Leborulva, elfeledten
Megsiratni, hogy születtem! ”

„ Földi lét - tünő árnyjáték. ”

„ Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok! ”

„ A multból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget:
És látom újra ifjú arcodat,
mikor még másért nem dobbant szíved. ”

„ A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végkép,
Mi egyszer itten megesett... ”

„ Az állatokban is, ha nyár, ha tél,
Hozzánk az isten példákkal beszél. ”

„ S én elhagyni mégse tudlak!
Hozzád járok és rád nézek
Szótalan és iszonyún, mint
Gyilkosára a kísértet... ”

„ Ha eljövend a búcsúóra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok. ”

„ Szeretlek én téged nézni.
Oly szép lánggal ég szemed;
Eloszlatja búmat, mint a
Nap a sötét felleget... ”

„ Ledér pillangó a betelt vágy;
Hálátlan és hamar feled.
Sokszor tovább emlékezik rád,
Ki hőn sovárgva egyszer meglát,
S aztán - nem is szólhat veled. ”

„ Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy;
Bűvös-bájos fátyol föd el.
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell. ”

„ Nem vész el innen semmi, semmi,
Csak ami nem bírt megszületni. ”

„ Szerelem, szerelem...
Édes ölő méreg;
Mulandó istenség,
Halhatatlan féreg... ”

„ Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.
A cinege fázik a tüskebokorba`.
A kerti haraszton zokogja a szél:
Elhervad a rózsa, lehull a levél. ”

„ Sajgó szegény szív! ím hogy cserbehagy
Erőködő, vergődő emberagy!
A végtelen világ, az egyetem
Hallgat közömbösen, részvéttelen. ”

„ Minden szépség annyit ér csak,
Mire becsüli magát,
Ne add magad egy virágért,
S többet érsz, mint egy világ. ”

„ Az itélet szól a tornyon:
Üt az óra, fönn a horgony;
Menni kell - Isten veled. ”

„ Távol orkán már hörögne;
Iszonyú nagyot csattanva
Az égbolt ketté hasadna,
S hullana a kénkőzápor...
Ah pokolkín-képes mámor!
És én ezt mind, mind átérzem,
Valahányszor rád emlékszem... ”

„ Nincs ok a teremtő észben,
Égen, földön hatalom,
Oly erős, mint amit érzek
miattad, a fájdalom. ”

„ Ha majd egykor egy igazán
Hűn szerető szívre vágyol,
S keresed, de nem mutatja
Sem a közel, sem a távol: ”

„ Hogy van teremtmény, átkozott
Ég s földtül, egyedül;
Kit Isten, ember elhagyott
S hozzátok menekül - ”

„ Hát bizony csak fordíts hátat,
Hisz ő sem törődik véled;
Ha lát, megvet, és ha dicsér,
Akkor épen megcsal téged. ”

„ Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?... ”

„ Valóban elfeledkezem,
S mit érzek, nem tudom:
Jövő-e, mult-e vagy jelen?
Öröm vagy fájdalom? ”

„ Énnekem már nem fáj semmi,
És örömet semmi nem ád.
Csak emléked fáj még... oh hogy
Örökké emlékezem rád! ”

„ Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!... ”

„ Nem cselszövény szerezte e hazát,
E hazáért nem csalni - tenni kell! ”