„ Megtanultam hallgatni és elfordulni. Befordulni. Nézni, és nem látni. Mint mindenki más. A közös tett megnyugtatóan felkavaró. ”

„ A furcsa az, hogy valaki, akiről azt hisszük, hogy bennünk lakik, egyik pillanatról a másikra válik tökéletes idegenné. Egy idegen pedig hirtelen belénk költözhet. ”

„ Aki pedig lelkileg lemeztelenedik, az mit vár? Ha egyszer kihívta maga ellen a sorsot, viselje el! ”

„ Utazom a metrón, és egyszer csak szembenéz velem a múlt. Amelyről azt hittem, már elmúlt. Hogy nem létezik. Meglepődöm, hogy mégiscsak. Ám az igazán meglepő a semmi. Az a semmi, amit kivált. Ellentétben azzal, amit akkor kiváltott. Amikor kaparta, marta, szúrta a torkom. Tépte, húzta, rángatta a mellkasom. Gyomrom kicsi gyűszűként ugrált. Nyeldesett könnyeim nem mentek le, mert megfoghatatlan csomó és gombóc formájú nehezék gátolta. Hát nem fogok visszamenni, az ördögbe is! Főleg, hogy nem is lenne hova. ”

„ Felnőttem, komoly munkát végzek, szüleim kívánságának megfelelve. Nem nőttem fel, és komolytalan vagyok, hogy nekem is maradjon valami. ”

„ A férfiak is lehetnek magányosak. Nemcsak a nők. Egy férfi is vágyhat egy igazi nőre, amilyet nem talál. A férfiakat is üldözhetik, lefáraszthatják, átverhetik, untathatják a nők. Egy férfi is lehet érzékeny. Lehet igényes és kulturált. Lehet akár normális is. Lehet magányos úgy is, hogy leül vele szemben egy egzotikus, vidékről feltörekvő nő, nyakig fölsliccelt miniszoknyában. Tele szájra falva föl egy nagy szendvicset, miközben a férfit stíröli rendületlenül. Érezheti úgy egy férfi is, hogy inkább cölibátus, mintsem, hogy kapjon az alkalmon. Hát, mi nők is lehetünk szörnyűek és elviselhetetlenek. Lehetünk rámenősek, lehet szerencsétlen szövegünk. Ez elismerésre váró tény. Elméletileg. De a gyakorlatban inkább a férfiak vezetnek, ez is tény. ”

„ Nem tudunk feloldódni a másikban, nem tudunk befogadni, képtelenek vagyunk igazán átadni magunkat. Pedig a szeretet az egyetlen valóság. Az összes többi félelem, csalódás, önbecsapás. Űr. ”

„ A vég hosszú folyamat, ám a végső vég egyetlen pillanat, ahonnan már nincs visszaszámlálás. Bármeddig tartó vívódás előzi is meg, ez az egyetlen pillanat kegyetlen fájdalmat okozva magába tömöríti az éveket. (...) Meg kell tanulni elengedni azt, ami nem a mienk. Aztán megkeresem a heppiendet. ”

„ Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni. ”

„ Amikor sírsz

szivárvány színűvé

lesz a szemed

és a világ összes

magánya

könnye

amely

sosem

volt a tiéd

elborít

és nem jön

ha várod

nem jön az álom

nem jön a mámor

nem jön a vég ”

„ De vitt téged ez valaha is akárhova? Bemutatott valakinek? Vállalt téged? Otthon könnyű mondani, hogy szeret. ”

„ Mi lesz a szerelemmel? Keringeni fog a világegyetemben, mint a beteljesületlen szerelmek? Elmúlik? Megmarad örökre? Hogy tud elmúlni, ha tudom, hogy nem viszonzatlan? ”

„ Megszállottak vagyunk, mi, nők a szerelemtébolyban, végtelenül ostobák, és ettől kiszolgáltatottak. Annyira rosszul választunk. Vagy érzelmesen, vagy bölcsen, a kettő együtt ritkán jár. Akit imádunk, annak mindent lehet, akit meg nem, az akár fejre is állhat, szegény, mindegy. ”

„ A lelkiismeretlenség elítélése mellett a döntéshozás bátorságát is el kell ismerni ugyanakkor. Mert hazugságban élni mindennél méltatlanabb. ”

„ Nem elég nem hazudni, pontosnak kell lenni, legalább önmagunkkal szemben. ”

„ Macskanő vagyok, nálam az élet varázsa. Illatom nem parfüm, hanem a bőröm frissessége, nedveim üde érzete, leheletem könnyedsége. Erőm a szemeim mélyrehatósága, bőröm simasága, testem szorító feszessége, ahogyan befogadok egy másik testet lelkestől. Nőiességem, teljességem az érzékeim vadsága, karmaim, fogaim bántó cirógatása, nevetésem csilingelése. Vonzásom a meghallgatás művészete, a kimondás képessége, az érzékenység kiváltsága. A nőnek ebben a tudatban kell élnie a mindennapokat a bevásárlástól az ablakpucolásig. ”

„ A festményekben erő van. Visszahoznak az életbe. A festményekben nem fogsz csalódni. (...) Elszakítanak a világtól, csak zúgjon és forogjon magában, kit érdekel! ”

„ Hívhatsz, és megyek hozzád, vagy megyek a fenébe. Egy biztos: nem tudok hosszú távon így élni, szétszakítasz. ”

„ Meghalni könnyű. Újjászületni nehéz. (...) És mindig újra kell születnünk. A bennünk élő láthatatlan, de nagyon is érezhető falakkal együtt és azok ellenére. ”

„ Hiányod több, mint testi vágy. Hiányzik a pofácskád, a dumád, a szertelenséged, a vérfagyasztó vesébe látásod, a váratlanul kimondott igazságod, az őszinteséged, a naivitásod, a rád törő fáradtságod, mikor azt mondod a telefonba, hogy menjünk aludni, a visszafoghatatlan kacagásod, a magabiztos tehetséged, a kétségbeesésed, az agyad, az egyéniséged... újra kezdeném az életet érted. ”

„ Végek. Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hűl el, szűnik meg, erősödik ki, ha fáj. Kimarva, kilúgozva. A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned. Az öröm ezzel szemben villanásszerűen hasít beléd. A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég. A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szűnni. A kín nem. Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. Ha van ilyen egyáltalán. Én úgy vélem, nincs. Ami volt, sosem múlik el. Semmilyen formában. Ami volt, van. Mindig van. Magadban hordozod. Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít. Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés. Majd gyász. ”

„ A várakozásnál nincs lélekölőbb. ”

„ A gyász az, amikor valakié leszel semmiért egészen, és a kontúrjai napról napra kihalványulnak belőled. Ez a gyász. ”

„ Vegyék észre, lássák meg és hallják meg, hogy egyik puszta test lemeztelenítve csak olyan, mint a másik. A lélek az, amitől egyedivé válik, szerethetővé, halhatatlanná. ”

„ Az a kényszerképzetem, hogy nem tudok nélküled lenni. ”

„ Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.  ”

„ Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét. ”

„ Miért szeret bele a nő egy csalóba? Egy sorozathazudozóba, aki ráadásul pszichiátriai kezelés alatt áll? Egy kábítószerfüggőbe, akinek az alvilág jár a nyomában? Akinek az egész élete ördögi részletességgel megtervezett agyszülemény? Pontosan azért, amiért menekül is előle. Mert ő maga is legalább akkora, ha nem még súlyosabb csaló. ”

„ És nem kell más, mert az nem olyan, annak nem olyan a szaga, a lélegzetvétele, a horkolása, a hasa, a szőre. Senki nem érti, hogy nem kell más. Nem kell. Nem, nem, nem. ”

„ Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. (...) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez. ”

„ Éttermekbe menekültem, hogy ne üljek otthon, mindennap másikba, és azt nézegettem, hogy miről beszélgetnek a párok. Megállapítottam, hogy leginkább semmiről. Vagy ha igen, többnyire a pasas pofázik, önmagáról természetesen, a nő meg hallgatja. Ha házasok, csönd van. Ha nem azok, akkor a férfi beszél, hogy majd válik, de a gyerekek... A nő meg egyre csak zsugorodva és zsugorodva hallgatja. Jött ilyenkor, hogy felpattanjak, odarohanjak, kitépjem a nőt a székből és elrohanjak vele, a férfi meg hadd takarózzon az ostoba, egoista, átlátszó dumájával. ”

„ Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom. ”

„ A szeretet, mint szerelem. A szerelem, mint újjászületés. A szerelem, mint ezeregy halál. A szerelem, mint végtelenségérzés. A szerelem, mint megismételhetetlenség. A szerelem, mint erő. A szerelem, mint torokszorító kígyó. A szerelem, mint szentség. ”

„ Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat? ”

„ Egy pillanat alatt dől el minden. De az az egy pillanat kíméletlenül örökkévalóság lesz, ahogy belemarja magát a húsomba, vérembe, elmémbe. Kimarja a belsőmet. A csönd. Amikor elhagylak téged. Többé nem menekülök tőled. A törés csapda. Örök nyom. Örök veszteség. Két ember szakadéka. Amelyet az egyik kiválthatatlanul magával visz. És nem mindig az, aki marad. Van, hogy az viseli tovább, aki megy. ”