Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
„ Életünket, e törékeny és fenyegetett épületet önmagunknak kell hordoznunk, megváltásunk titka saját lelkünkben van, és önmegvalósításunkkal nem várhatunk holnapig, mert már a tegnapi nap is késő volt. ”
„ Bölcsebb lettem, s leszoktam arról, hogy az ostobák szavait értelmezzem, megfejtsem, vagy éppen felháborodjak ezeken. Régen száműztem volna az ostobákat, ma már inkább kikerülöm őket. ”
„ A szerelem olyan, mint a hajnali mezők tündérvilágot idéző ködpárái, melyek közeledtünkre egyre inkább eltűnnek szemeink elől. A tündérek és a csodák nem szeretik az indiszkréciót. ”
„ Kevés dolog sejteti meg annyira velünk a végtelenség érzetét, mint az emberi butaság. ”
„ Nem alakíthatom személyiségemet úgy, mint az olvadt viaszt, csak akkor, ha véletlenül és kivételesen viaszembernek születek, ám ez esetben nem csak kiváltságom, hanem végzetem is lenne a viaszjelleg. S miért szorulnék mentegetőzésre, ha márvány lennék, s csak a vésőnek engedelmeskednék? ”
„ A pódiumművész öröme és mámora a zene, mint ahogyan színészé a kigyúló lámpasor, a jelmez és a jellem, amelyet magára ölt, a zsúfolt nézőtér rámeredő tömege, s az előadás végén felcsattanó vastaps. Mert a közönség és a vastaps extázisa szenvedélybetegség: igazi művész soha nem gyógyul ki belőle, ám nélküle megtébolyul és elpusztul. Csak hódítani, varázsolni, érzékeket korbácsolni, lelkeket leigázni akar: ez az ő perverz gyönyöre. ”
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége. ”
„ A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. ”
„ A remény smúzol nekünk. Az igazság nem is tud rólunk. Csak van, rendíthetetlenül, mint egy katedrális. ”
9 idézet
Nincs megjeleníthető információ a kiválasztott szerzőről.
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: