„ A kezedet már nem adod,
a szádat nem adod
és a ruhámon nem hagyod
az édes illatod. ”

„ Csak ez a csontot csavaró
és véremet faló
pokoli kín, csak ez maradt.
Ez még tőled való. ”

„ Minden egyes könnycseppel, mit
Hullatunk,
Kevesebb lesz, folyton fogy a
Bánatunk;
S minden egyes szálló sóhaj
Visz belőle valamit...
- Hej, az idő, hej, az idő
Tűrni lassan megtanít,
Lassan-lassan megtanít... ”

„ Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz. ”

„ Mintha ma minden
Szomorúbb lenne...
(...)
Mintha a napfény
Nem tündökölne...
Mintha a szívem
Meg volna törve... ”

„ Hogy volt tovább, nem is tudom.
Egyszer csak elmúlt az egész.
Kiszállt belőlem az a láz,
az a vad, gyilkos rettegés. ”

„ A lét titkát so`se kutasd.
Éld a világod gondtalan`.
Szeress, vigadj és sohse bántson,
Hogy minden mért, mi célra van
E titkokkal teljes világon. ”

„ Mi van tebenned és bennem mi van,
Mi minket úgy vonz és úgy széttaszit?
Miért keressük mohón, lázasan
Egymás ajkát és egymás kínjait? ”

„ Mintha csöndes éjjel
Sziporkázó fénnyel, lengő lángsörénnyel
Sistergő üstökös tör az égi boltra,
Mindent felriasztva, csillagfényt kioltva,
Úgy rontasz szívembe,
Hódítva s ott egy új világot teremtve!
Új vágyak viharát ülteted beléje!
Mintha torony dől be nyugvó tó ölébe,
Felrázod álmából, fáradt közönyéből;
Szétütsz s a sok régi bálvány mind leszédül! ”

„ Néha, néha nézz magadba,
Állj meg egy-egy pillanatra,
És gondold meg, hova mégy.
Te, ki fennen jársz fejeddel,
Büszke ember, ne feledd el:
Esendő vagy, mint a légy. ”

„ A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz. ”

„ Csak nézek és találgatom,
hol az én kedvesem.
Álomban, ébren egyre csak
keresem, keresem. ”

„ Csak az a sok emlék ne volna!
Miktől nyugodnunk nem lehet...
Mik Őt mindig elénk idézik...
És felszakítják a sebet... ”

„ Csókolj meg és szeress jobban
és csókolva és szeretve
végy öledbe és kezedbe,
gyógyuljak meg illatodban. ”

„ Szemünket az éjhez edzve
hallgattuk a szél szavát,
a szél szavát;
remegő szánk szólni nem mert
s két szomorú, szerelemvert,
ölelkező árva embert
megölelt az éj s a vágy. ”

„ Szép tarka madár volt a lelkem;
Voltak ragyogó tollai:
Reményekkel, vágyakkal telten
Indult a nagyvilágba ki.
De jöttek éleskarmú vércsék!
Egymásután mind rácsapott.
Tollait egyenként kitépték...
Én meghaltam, halott vagyok... ”

„ De most megjártad, kedves, most az egyszer.
Ezüsthálóval foglak meg, nem menekszel.
A csillagos ég hálójába foglak,
nekem fogadsz szót, meg a csillagoknak. ”