„ Még rázza a bordák ketrecét
Emléket pumpál szerteszét
A szívem
De megáll majd szép szelíden. ”

„ Reményt kaptam csak az útra,
Én, az örök átutazó
Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható. ”

„ Szemed tüzénél megvakulok,
de lassan újra feljön a nap...
Nélküled semmi vagyok. ”

„ Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a tiéd, akárkié.
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé. ”

„ Ez egy utolsó levél, és vége van.
Éreztem valamit, azt hiszem.
Szégyellni kéne most magam,
Árnyékot vetsz a szívemen. ”

„ Van aki őriz,
De nincs, aki ért,
Van olyan, aki megölel,
De nincsen, aki félt,
Már nem is tudod, hogy szenvedsz,
Hitted, hogy szebb lesz,
Praktikus, logikus,
Mégis tragikomikus
Rosszul megírt, hálátlan szerep,
Hogy tulajdonként éled az életed,
Én féltelek. ”

„ Utolsót lobban a nyár,
Aztán kialszik végképp,
Arcodon most fakó a bánat,
Akár egy régi térkép. ”

„ Mind, aki játszik az ördöggel
Észre se veszi, hogy az ördög nyer. ”

„ A munkádat végzed, és a munkád végez veled. ”

„ Egy méltatlan bérház ablakán
A pára hűvös bársonyán
Itt hagyom neked a rajzomat,
Míg felébredsz, talán megmarad. ”

„ Ha reggelre kelve tiszta a tábla,
csak tőled függ, hogy mit rajzolsz rá ma! ”

„ Ha elérhetetlen, szent a cél,
Az elbukás is ünnepély. ”

„ Tengermoraj dúdolja álmodat,
Hogy szerelmet vártál, halálosat,
Hogy voltál tettes is, és néha áldozat,
S hogy ember nem lehet magányosabb. ”

„ Csak akkor érhetsz csúcsra,
ha egy hegy elédbe áll. ”

„ Játsszuk el
Azt, hogy élünk
És nem lehetne másképp.
Egyszerű a játék,
Vigyáznak ránk,
Mert hinni kell,
Hát játsszuk el! ”

„ Ezer meg ezer éve
Keresem az utam.
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég. ”

„ Akad, aki érti, mit jelent,
Hogy a húr csak megfeszülve zeng. ”

„ Hagyd a szavakat,
Így védd az igazad,
Aki fecseg, az úgy marad,
Hallgatni boldogabb.
Hogyha nem teszed,
Magadra zárod a ketreced,
A szívedet el ne add,
Örömöd hallgatag. ”

„ Ha a pillanatnak
Terhe nagy,
Hát köszönd meg,
Hogy élni hagy... ”

„ Csak tanulj és taníts,
hogy majd tanítva megtanuld:
a helyed ott van, ahol szeretnek! ”

„ Elmenni innen messzire
Nem lenne válasz semmire
Nem lehetsz gyenge ennyire
Feledni és feladni kész
Veled lesz úgyis az egész
Innen akármerre mész
Maradni igazán merész
Állj meg és nézz szembe vele! ”

„ Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán,
Életed alig lüktet,
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben,
A szelíd fehér csendben,
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál! ”

„ Oh, bárcsak érinthetnél!
Ne kérd, hogy: lassan a testtel!
Ne súgd, hogy: most ne siesd el!
Oh, bárcsak érinthetném! ”

„ Nézd,
Fakó ez a kép,
De bennem szép,
Ugyanúgy, mint rég.
Bennem a fénykép,
Benned a Fény képe ég,
Mindig ég. ”

„ Azt akarod, hogy figyeljek Terád,
Magányom ködét így fúrja át
Pillantásod: az a pillanat,
Amikor észrevetted,
Hogy megálmodtalak. ”

„ Nem ilyen világot képzeltél,
de a csábítás hívott, hát engedtél.
Most koponyád csöndjében
némán ülsz és utazol valahol,
magányod szelíden átkarol. ”

„ Gyantád vagyok, körülölellek.
Önmagamba átemellek
mint a megdermedt kőben
az időben maradt ősbogarat őrzi
a ragyogó jáspis vagy smaragd. ”

„ Kihullnak kezemből a könyvek
a világ magamra hagy
mostantól hűvösebb napok jönnek
szűkülő időm egyre tágasabb. ”

„ Szeress, reszkess, keress új reményt,
bújj el, hallgass, lásd meg újra a fényt!
Veszíts, válassz, minden út egy helyre visz,
vakulj, égj el, valaki csak benned hisz. ”

„ Csak el ne hagyj
mert akkor
magamba miattad tépek
és jönnek a szomorú képek
mert képes vagyok ölni és halni
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm
szörnyű jelét ”

„ Neked soha el nem felejtem,
Hogy kimondasz dolgokat helyettem.
Te vagy a hang, te vagy a fény,
Melyben újjászülettem. ”

„ Szerelmes az elmúlásba

Minden a világon,

Engem csak te menthetsz meg. ”

„ Amit nekem adtál, azt én elfogadtam
És hittem benned, pedig nem is tudtam
Hogy hitem örökre megmarad
Semmim sincs, csak te vagy. ”

„ Mindig a fénybe nézz,
Mert szebbet még soha nem láttál,
Biztos a fénybe érsz,
Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál. ”

„ Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel, és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel. ”