A művészet fő feladata, hogy olyan állapotba hozza a testet és a lelket, ahol nem betegszik meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mint felmarkolt homokszemek
Ujjaidról én
S hullasz már Te is kezemből
Látványok vagyunk
Te jégből én szerelemből
Lábnyomot hagyunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hogy összecsendüljön az elfogadás,
Egy hely kellett csupán, s a kör közepén
A titok nézett körül immár, nem én.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden lépésünk egy új lépés felé vezet, de az Út örök.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet nem vak
(...)
Engem fűt a Végig.
Néha meg elszállok vele az Égig.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van-e válaszod, szabad-e kérdeznem,
Hogy meddig töröd naponta új béklyóba lelkem.
Öröm és Kín hajóján utazom
Könnyes mosollyal arcomon,
S Te fennkölt erővel nézed végig,
hogy ezt is ismét kihevertem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Túl életünk delén. Itt már tapasztalattal válhatsz gyermekké újra, megvalósítva belőle, amit a valódi gyermekkorod nem adott meg. Újra nagyon közelről vagy nagyon távolról nézheted az életet. Onnan, ahonnan igazán érdemes. Ne menj el mellette! Ne játszd el! Ez a kor is legyen a Tiéd!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak a tárgyi igényeinkre készülünk fel, mert azt halljuk mindenünnen, hogy az mennyire fontos. Van, aki távozáskor is azokkal törődik, de gondolom, egy szerető kéz szorítása vagy simítása többet jelent mégis. Ott van akkor a számadás pillanata, hogy adtunk-e, kaptunk-e szeretetet, szerelmet, ráértünk-e kimutatni, mertük-e megélni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Világ hullámai, nem ragadtok most magatokkal.
Sasmadarak szárnyaival nem szállok együtt.
Világnak tüzeivel nem lángolok immár.
E hiányok hiányával küzd szívem,
Most érted csendesedem,
Földön parázsló várakozással.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az Isteni szeretet az első, amit először érezhetünk életünkben. Az Ő szeretetét, vagy az iránta érzett szeretetet érezzük-e elsőként? Nehéz megfogalmazni, mert egészen kis gyermekként éljük át.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elégedetlenség. A Földön éltem, s felhőkbe vágytam. Most a felhőn vagyok, de lelóg a lábam.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiába hullt le száz és száz levél, s szirom,
Az újraharsanó rügy, s a gyűrt bimbó bontogatja vakon,
az újraszületett, tudni mit sem akaró, ismétlődő ígéretünket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Gondolataimba az őszi szellő
Belesimogat, s Téged nézlek, Kedves,
Fényben izzó behunyt szemhéjam alatt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki egy kicsit is közelebbről ismeri az őszinte művészeket, jól tudja, hogy állandó segítségre van szükségük, mert ők is azt teszik folyamatosan. Embertársaik lelkére küldözgetik a fénysugarakat, ahelyett, hogy saját jólétükkel foglalkoznának.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azóta, mióta megláttam hibáidat, jobban szeretlek, mert tudom, hogy megmutattad magad nekem. Hibáid megismerése engem boldoggá tesz, mert így remélhetem, hogy te is elfogadod az enyémeket. Ne próbáld levetkőzni őket, mert akkor tökéletes leszel, és ki akar egy tökéletes emberrel együtt élni? Tökéletes kapcsolat csak a hibáink megismertetésével együtt alakulhat ki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mosolyog boldogan
Mert ő ott bent lakik, már múlt
Kicsi kezéből sorsa kihullt
Mindentől védve van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki a szeretetet nem tudja kiélni, az bizony lelki beteg lesz előbb-utóbb, független attól, hogy ez az embertársai hibájából vagy önhibájából történik. A sérült, lelki beteg ember veszélyes, valamilyen formában bántani fog másokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hajléktalan lelkem
ül az utcán,
kalapjából kínálja a szót.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás