„ A boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket. (...) A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismered meg, amit a megérkezésével okoz. ”

„ A szívem olyan, mint egy nagy üres táska, strapabíró táska, elképesztő, mi minden beleférne, de akkor sincs benne semmi. ”

„ Éppen ez a csapda a dologban, azt hinni, hogy tulajdonképpen megvagyunk. Az ember terveket sző, hiteleket vesz föl, mindenfélét bevállal, olykor kockázatokat is. Házat vesz, gyerekeket csinál, befekteti őket egy rózsaszínre festett szobába, aztán egész éjjel összeölelkezve alszik a másikkal. És teljesen odáig van ettől a... hogy is szokták mondani? Ettől az összetartozástól. Igen, így szokták mondani azok, akik még éppen boldogok. Vagy akik kevésbé azok... Mert ez a csapda a dologban: hogy az ember azt képzeli, joga van a boldogsághoz. Mekkora barmok vagyunk. Naivitás egy percig is azt hinni, hogy uraljuk az életünket. ”

„ El kéne gondolkodnod azon, amit most mondtam, szerintem nem hülyeség. Azok az emberek, akik belül kemények és merevek, jó nagyot suhintanak az életben és folyton fájdalmat okoznak, míg azok, akik belül puhábbak... nem, nem is puhák, hogy mondjam, inkább... rugalmasak, azok felfogják az ütéseket is, és nem szenvednek annyira... Szerintem ki kéne próbálnod a jokarit, sokkal élvezetesebb. Beleütsz a labdába, és nem tudod, hogy fog visszajönni, de biztos, hogy visszajön, mert ott a madzag, és ez valami csodás. Nekem például... tudod... gyakran van olyan érzésem, hogy én vagyok a te jokari-labdád... ”

„ A gyöngeségünkről is a szüleink tehetnek. (...) Azok is ők voltak, akik elfelejtettek önbizalmat csepegtetni belénk. Azt gondolták, hogy majd megjön az magától is. Hogy van némi tehetségünk az életre, és a fölösleges dicsérgetés csak rontaná az egónkat. Hát, rosszul gondolták. Ez nem történt meg soha. És most itt tartunk. Kifinomult tutyimutyik vagyunk. ”

„ Az ember félrelép, aztán elrendezi, és úgy dédelgetjük saját kis gyávaságunkat, mint valami házi kedvencet. Cirógatjuk, idomítgatjuk, ragaszkodunk hozzá. Ilyen az élet. Vannak a bátrak, és vannak a megalkuvók. ”

„ Ide hallgass, kis haver: boldogtalannak lenni sokkal könnyebb, mint boldogulni, márpedig én ki nem állhatom, ha valaki beéri a könnyű megoldással, ki nem állhatom a siránkozókat! Boldoguljál, a teremtésit! Tegyél a boldogságodért! ”

„ Vajon nem tévedtem mellékvágányra? Hol szaródott el minden? Vár rám valaki valahol? A három testvérem bátorított és felrázott kicsit, és én úgy tettem, mintha segíthetne rajtam a jó szándékuk. (...) Mert az élet, végül is, mégiscsak egy blöff, vagy nem? ”

„ Az élet elválasztja azokat, akik szeretik egymást, és semmi nem tart örökké. ”

„ Fájdalmat okozott neked. Mert a döntése egyszerre kétségbeejtő és megnyugtató is. Mert rossz, persze, hogy boldogtalannak látlak, hiszen én magam is annyi szenvedést okoztam... És mert jobban szeretném, ha most túlesnél a nagy fájdalmon, mint ha egész életedben szenvednél egy kicsikét. Mert azt azért látom, hogy minden ember szenved egy kicsikét, épp csak egy kicsit, csak annyit, hogy mindent elszúrjon... ”

„ Teljes mértékben megértettem az önelégült szó lényegét: a hülyeség és gőg keveréke. ”

„ Ha az ember víz alá kerül, nem szabad semmit tennie ellene, meg kell várnia, amíg a víz fenekére ér, csak akkor tudja magát egyetlen megváltó rúgással fellökni a felszínre. ”

„ Nem akarom többé várni, hogy felhívj, nem akarok folyton vigyázni arra, nehogy beleszeressek valaki másba, azzal fekszem le, akivel csak akarok és amikor akarok, nincs szükségem lelkifurdalásra. Tulajdonképpen neked van igazad, könnyebb az életet lelkifurdalás nélkül élni... ”

„ Nézzék csak meg jól a terhes nőt: azt gondolnánk, átmegy az utcán, vagy dolgozik, vagy éppenséggel szól önökhöz. Tévedés. A gyerekére gondol. Nem fogja bevallani, de kilenc hónap alatt nincs perc, hogy ne gondolna a gyerekére. Jó, figyel arra, amit mondanak neki, csak nemigen hallja. Bólogat, de igazából fütyül az egészre. Maga elé képzeli. Öt milliméter: egy szem búza. Egy centi: kagylócska. Öt centi: az asztalon a radírgumi. Húszcentisen, négy és fél hónaposan: a kitárt tenyere. Semmi. Semmi se látszik, mégis csak gyakran téved a keze a hasára. Dehogy, nem is a hasát érinti, hanem őt. ”

„ Elveszett szerelmeink, széttépett leveleink és barátaink hangja a telefonban. A felejthetetlen éjszakák, a mániánk, hogy mindig, mindent átköltöztetünk, az emberek, akiket majd fellökünk, ahogy futunk a busz után, amely úgysem fog megvárni bennünket...
Ez a sok minden, meg még más is. Ez elég, hogy ne omoljunk össze. ”

„ Miért vannak ránk ilyen hatással azok, akik hangosabban kiabálnak, mint a többi ember? Miért vagyunk olyan fegyvertelenek az agresszív alakokkal szemben? Mi velünk a baj? Hol ér véget a jólneveltség, és hol kezdődik az erkölcsi teszetoszaság? (...) Azért vagyunk ilyenek: csendesek, eltökéltek, de mindig tehetetlenek a szemétládákkal szemben, mert egy makulányi önbizalmunk sincs. Nem szeretjük magunkat. ”

„ Dolgoztam. Dolgoztam látástól vakulásig, folyton. Ebbe húzódtam vissza, ez volt az én mentsváram, az alibim. Alibi, hogy ne kelljen élni. Mert azt nem nagyon szerettem, élni nem volt túl jó. Volt egy olyan érzésem, hogy én ahhoz nem értek. Ezért feladatokat adtam magamnak, kásahegyeket emeltem, hogy át kelljen rágni magam rajtuk. Jó magasakat. Meredek lejtőket, hogy mászni kelljen. Aztán gyerünk, nekigyürkőztem. Legyőztem az akadályokat és gyorsan kerestem újakat. Különben még csak különösebben törtető se voltam, nem volt hozzá elég fantáziám. ”

„ A tavasz a rügyező nyárfákon zsinatoló tömérdek kismadár. Éjjelente a kandúrok pokoli kornyikálása, a Szajnán kergetőző kacsapárok, meg a szerelmesek. Ne már, hogy nem szerelmeseket látsz mindenfelé. Vég nélküli, csöpögős smárolások, feszülő farmernadrágok, kóbor kezek, foglalt padok. ”

„ Jobban szerettem, ha irányítanak, jobban szerettem azzal áltatni magam, hogy csak szenvedő alanya vagyok az eseményeknek. Inkább nosztalgiáztam vagy álmodoztam. Azt sokkal könnyebb volt... ”

„ Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat? ”

„ A gyerekek igazolják a családi ünnepeket, és miattuk bírjuk elviselni őket. Mindig őket a legjobb nézni. Mindig ők az elsők a táncparketten, és csak ők merik megmondani, hogy undorító a sütemény. ”

„ Semmiben sem hasonlít az életem a másokéra. Nincsen lakásom, nincsenek bútoraim meg macskám, nincsenek szakácskönyveim és terveim. Azt hittem, baromi okosan szerveztem a dolgot, hogy megértettem az élet lényegét, hogy sokkal rafináltabb voltam, mint a többiek és veregettem a vállam, hogy lám, nem estem ugyanabba a csapdába. És tessék, most itt állok megfürödve. Most szívesen fékeznék egy kicsit, megállnák a rohanásban, mert olyan szép veled az élet. Mondtam, hogy megpróbálom majd nélküled is... Hát próbálom, próbálom, de nem nagyon megy, állandóan csak te jársz a fejemben. ”

„ Gondolkodtam kettőnkön, és nem ringatom tovább magam illúziókban: szeretlek ugyan, de nem bízom benned. Mivel nem valóságos dolog, amit megélünk, tekintsük játéknak. Ha viszont játék, akkor szabályai vannak. ”

„ Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol... Ne mondja senki, hogy túlkomplikálom. ”

„ Mindent el lehet temetni, a barátokat, az álmokat, a szerelmeket, és ha megvan, akkor hurrá, akkor jöhet a ráadás! Ez aztán az élet, kedves barátaim! Együtt maradnak, csak azért is, mert ők megmutatják, és élik tovább a kis szánalmas, eseménytelen életüket. És az a sok kavarás, a sok tipródás... ”

„ Elhervasztottam. Mert nekem ő csak az a valaki volt, akire mindig számítani lehet. Akit elő lehet venni. Aki kéznél van. Aki fölveszi a telefont. Vigyáz a gyerekekre. Aki főz. Mint egy vesztapapnő, aki az általam keresett pénzből gazdálkodik, aki szépen elrendezi a körülöttünk lévő dolgokat, hogy minden rendben menjen, és közben sose panaszkodik. Sose láttam tovább az orromnál. Hogy meg akartam-e tudni valaha bármilyen titkát is? Soha semmit. Sose faggattam önmagáról, a gyerekkoráról, az emlékeiről, a bánatáról, fáradtságról, a szexuális életünkről, a reményeiről, a csalódásairól, az álmairól, semmiről. Érted? Soha. Egyszer sem. Nem faggattam semmiről. Nem is érdekelt semmi. ”

„ Amikor röhögtetünk másokat, megmelegszik a szívünk tája, aztán már olyan, mint a drog: minél nagyobb a röhögés, annál jobban hajtod. ”

„ Sose tudtam felfogni, hogy van az, hogy valaki félelemből nem meri kimutatni az érzelmeit. Nálunk olyan természetes volt az érintés és a simogatás, mint ahogy az ember levegőt vesz. ”

„ Szégyellte volna bevallani, de ez volt az igazság: nem volt bátorsága hozzá, hogy elhagyjon. Nem volt bátorsága. Hogy fussak nyugodtan a nők után, ha arra vágyom, nyugodtan csináljam csak, akivel akarom, ő azért nem fog elmenni. Hogy nem fog mindent odadobni, amit eddig elért. A barátainkat, a kapcsolatainkat, a gyerekek barátait. És ott van az a drágalátos ház is, amiben még nem is aludtunk egyszer sem. Hogy neki semmi kedve ekkora kockázatot felvállalni miattam. És különben is, mit nyerne ő az egésszel? Mindig is voltak olyan férfiak, akik csalják a feleségüket... Sőt, a legtöbb csalja... ”

„ - Akkor hogy van ezzel az egész szerelemmel? Mindig teljes csőd? Sose működik?
- De, működik az. Csak meg kell küzdeni érte... ”

„ Filozofálni nem más, mint megtanulni a halált. ”

„ A vér cinkossága ősi, bizalmas kötelék. A Nagyok ismertetőjele. ”

„ Ki voltam szolgáltatva ennek a nőnek, a hamiskás mosolyának, amikor a sötétben fekve úgy tett, mintha eltévesztené a nevemet. Adtam a sértődöttet, de valójában teljesen kétségbeestem. Ilyenkor még vadabbul szorítottam a karomba, mint előzőleg a képzeletemben. Ha az egyikünk így játszadozott, akkor a másik rendszerint szenvedett. Teljesen abszurd volt az egész. ”

„ Mindennél jobban szerettem őt. Mindennél jobban... Nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni... Legalábbis azt nem, hogy én ennyire... hogy ennyire képes vagyok szeretni. A sok fogadkozás, álmatlanság, pusztító szenvedély, azt hittem, ilyen csak másokkal történik. Egyébként már magától a szótól, szenvedély, ettől is kiráz a hideg. ”

„ Nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. (...) Nem lehet. Meg lehet nőni, de felnőni nem. ”