Előbb arra tanított meg, hogy önmagamat szeressem, hogy aztán szeretni tudjam őt. Ráébresztett, hogy a szívem elsősorban arra való, hogy engem (...), nem pedig arra, hogy másokat szolgáljon. Azt mondta, hogy a múltam mindig elkísér majd, de minél jobban megszabadítom magam a tényektől, és minél jobban figyelek helyettük az érzésekre, annál jobban fogom érteni, hogy a jelen pillanatában mindig van egy akkora üres tér, mint a sztyeppe, amelyet meg lehet tölteni szeretettel és életkedvvel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az aggodalom az ember vele született tulajdonsága, és mivel sohasem tudjuk legyőzni, meg kell tanulnunk együtt élni vele, akárcsak a viharokkal.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem - hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

"A harmadik emeletről lezuhanni éppolyan életveszélyes, mint a századikról." Ha már le kell zuhannom, legalább jó magasról zuhanjak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A körforgásban nincsenek győztesek és vesztesek: csak állomások, amelyek egymást követik. Az ember szíve akkor lesz szabad, amikor ezt megérti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet edzés. Amikor edzünk, fölkészülünk arra, ami előttünk áll. Élet és halál értelmét veszti, nem létezik más, csak a kihívások, amelyeket örömmel fogadunk és nyugodtan küzdünk le.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokkal fontosabb felfedezni egy olyan templomot, amiről még senki sem hallott, mint elmenni Rómába és kötelezően megnézni a Sixtus-kápolnát, kétszázezer másik turistával együtt, akik a füledbe kiabálnak. Természetesen menj el a Sixtus-kápolnába is, de sétálj az utcákon, vessz el a sikátorokban, ízleld meg annak szabadságát, hogy keresel valamit, amiről nem is tudod, hogy micsoda.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokakkal megesett már, hogy elhagyta őket az, akit a legjobban szerettek, mégis sikerült boldogságot kovácsolniuk a keserűségből.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tégy valamit annak érdekében, hogy újra megteljen az életed fantáziával. A fejünk fölött itt az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted az életed.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak pillanatok, amikor bele kell törődnünk a sorsunkba, és hagynunk kell, hogy a dolgok tovább folyjanak a saját medrükben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne járj se gyorsabban, se lassabban, mint a lelked. Mert lépésenként tanítja meg, miben vagy hasznos. Lehet, hogy részt veszel egy nagy csatában, amely segít megváltoztatni a történelem menetét. De az is lehet, hogy csak rámosolyogsz valakire, aki éppen az utadba vetődik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Már nem az vagyok, aki arról álmodozik, hogy ez vagy az lesz belőle: egyszerűen csak vagyok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A krónikus keserűségben szenvedő beteg hetente egyszer vesz tudomást a betegségéről: vasárnap délután. Mivel ilyenkor sem a munka, sem a hétköznapok egyformasága nem enyhíti a tüneteit, ráeszmél, hogy valami nagyon nincs rendjén, mert ezek a nyugodt, békés délutánok pokoliak a számára, és soha nem akarnak véget érni. Ilyenkor egész nap ingerülten viselkedik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Isten a legfontosabb dolgokat elrejtette a bölcsek elől, mert ők nem érthetik meg az egyszerűt, és felfedte azokat az egyszerű szívűek előtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hallgass a szívedre. Az mindent tud, mivel a Világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nagyon erőlködnék, talán egy napon sikerülne megértenem, hogy van az, hogy az ember mindig pontosan akkor érkezik a megfelelő helyre, ahol és amikor várják.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életben épp az az érdekes, hogy egy-egy álmot valóra lehet váltani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretlek, mint a folyó, amely magányosan és gyengén indul útnak a hegyen, aztán elkezd növekedni, csatlakozik más folyókhoz, és végül már nincs az az akadály, amit ne tudna leküzdeni, hogy eljusson oda, ahova akar. Így hát elfogadom a szereteted, és átadom neked az enyémet. (...) Egy olyan szeretetet, amelynek nincs neve, nincs magyarázata, ahogy a folyó sem tudja megmagyarázni, miért pont arra tart, amerre tart, csak folyik előre. Egy olyan szeretetet, amely nem kér és nem ad semmit cserébe, csak van. Én soha nem leszek a tiéd, te soha nem leszel az enyém, de így is elmondhatom, hogy szeretlek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak az keresi a misztikumot, aki menekül a valóságos problémák elől.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kétféle idióta létezik: az egyik, aki azért nem tesz meg valamit, mert megfenyegették, a másik pedig, aki azért tesz meg valamit, mert megfenyegették.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki magabiztosan hisz a vonzerejében, abban, hogy tudja, mikor mit kell mondania és mikor hogyan kell használnia a testét, az süket a "szív hangjára". Azt ugyanis csak az hallja meg, aki tökéletes összhangban van az őt körülvevő világgal, nem pedig az, aki az univerzum közepének gondolja magát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A férfi és a nő legnagyobb őrülete éppen ez: a szeretet, a szerelem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak a magunk szenvedését tudjuk fölmérni, és csak a saját életünket érezhetjük fölöslegesnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A győzelem önbizalmat adhat, de nem szabad hogy teherré váljon, és a válladra telepedjen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Igyekszem vidámságot színlelni, amikor pedig nem vagyok vidám, leplezni a szomorúságomat, hogy ne okozzak bánatot azoknak, akik annyira szeretnek, és annyira aggódnak értem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az egész életünk azzal telik, hogy mondogatjuk, mennyire szeretjük ezt vagy azt az embert, miközben valójában csak szenvedünk, mert ahelyett, hogy elfogadnánk az erejét, állandóan csökkenteni próbáljuk, hogy beleférjen a világba, amelyet elképzelünk magunknak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hitesd el az ellenségeddel, hogy nem kapsz érte nagy jutalmat, ha megtámadod: ezzel lelohasztod a lelkesedését.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A történet csak akkor fog megváltozni, ha fel tudjuk használni a szeretet energiáját, ahogy a szél, a tengerek és az atomok energiáját is fel tudjuk használni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha hinnék benne, hogy győzni fogok, akkor a győzelem is hinne bennem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha van Isten, biztosan nagylelkű azokkal a teremtményeivel, akik idő előtt óhajtják elhagyni a Földet, sőt, talán még bocsánatot is kér, amiért arra kényszerítette őket, hogy itt időzzenek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sok embert ismerek, akik csak azért próbálnak segíteni másokon, hogy ne kelljen szembenézniük a saját problémáikkal.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás