„ Az a fontos, hogy együtt legyünk, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Ha elmeséljük egymásnak az életünket, rájövünk, hogy az emberek többsége ugyanazokon a dolgokon megy keresztül. ”
„ Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. De olyan dolgok is vannak, amelyekre az istenek köteleznek bennünket. Nem számít, hogy milyen okból teszik, és az is hasztalan, ha minden lehetőt megpróbálunk, hogy messziről elkerüljük ezeket a dolgokat. ”
„ Mindig az erősebbnek van igaza. És ebben az esetben, paradox módon, a gyávák a bátrabbak, és ők tudják keresztülvinni az elképzeléseiket. ”
„ Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: "Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk." ”
„ Mindannyiunknak van olyan rejtett képessége, amely valószínűleg örökre ismeretlen is marad. Mégis a szövetségesünkké tehetjük. ”
„ A harcoson soha nem kerekedik felül a félelem, miközben keresi, amire szüksége van. Szeretet nélkül semmit nem ér. ”
„ Ez ellentmondásnak tűnhet, de sok embert ismertem, akik már nem éltek, pedig még dolgoztak, ettek, és ugyanúgy végezték társadalmi teendőiket, mint azelőtt. Mindent automatikusan csináltak, anélkül, hogy észrevették volna a mágikus pillanatot, amit minden nap magában hordoz, anélkül, hogy egyszer is megálltak volna, hogy egy másodpercig az élet csodájára gondoljanak, anélkül, hogy megértették volna, hogy a következő perc talán az utolsó, amit ezen a bolygón töltenek. ”
„ Senki sem tudhatja, hogy mi fog történni a következő percben, és az emberek mégis mennek előre. Mert bíznak. Mert van Hitük. ”
„ Amikor lemondunk az álmainkról és megtaláljuk a békét, van egy rövid nyugodt időszakunk. De a halott álmok elkezdik gyötörni a bensőnket, és tönkreteszik a környezetünket is. Amit el akartunk kerülni a harcban - a csalódást és a vereséget -, az lesz gyávaságunk kegyetlen hagyatéka. ”
„ Hinni akarom, hogy nagyszerű dolog szabadnak lenni. Újra szabadnak. Készen arra, hogy megtaláljam életem szerelmét, azt, aki rám vár. ”
„ Megrémült. Kezdett rádöbbenni, hogy ennyi önuralom után lelkének vulkánja egyszer csak jelét adta annak, hogy nemsokára ki fog törni, és abban a pillanatban, hogy ez megtörténik, elveszíti minden hatalmát az érzelmei fölött. ”
„ Éld meg most, amit a többi ember majd csak a jövőben fog megélni! Mit akarsz? (...) Értelmet akarsz adni az életednek, ezért a lehető legintenzívebben akarod megélni. Ez egyszerre csapda és eksztázis. Maradj tehát éber, vedd észre a veszélyt, de éld át az örömöt, a kalandot, hogy az a Nő vagy, aki a tükörképeden túl van. ”
„ Az érzelmek vadlovak (...), az értelem soha nem hajthatja őket igába teljesen. ”
„ Napról napra nagyobb gyengédséggel viseltetek irántad. Csodálom a könnyedséget, amivel váltogatod magadban a nőt és a kislányt. Olyan vagy, mint a vonó, amely könnyedén siklik a hegedű húrjain, és isteni dallamot csihol ki belőlük. ”
„ Csak az összes információ birtokában lehetséges helyes döntést hozni. ”
„ Isten az ő végtelen bölcsességében a Poklot a Paradicsom közepén rejtette el. Mégpedig azért, hogy kénytelenek legyünk mindig résen lenni. ”
„ Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést. ”
„ Mint mindenben ezen a földön, hinni kell benne, hogy győzhetsz, és ennek érdekében áldozatokat kell hozni. ”
„ Tárd ki a szíved, és hallgasd meg, mit súg. Kövesd az álmaidat, mert csak az tanúsíthatja az Isten dicsőségét, aki nem szégyenkezik önmaga előtt. ”
„ Bármerre indultam is az életben, minden út hozzád vezetett. ”
„ Azért félünk a változásoktól, mert azt hisszük, hogy a sok erőfeszítés és áldozat után már ismerjük a világunkat. ”
„ Az ember minden életkorához más-más nyugtalanságot rendelt az Úr. ”
„ A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész. ”
„
- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyűlölje?
- Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.
”
„ A boldogság keresése egyéni dolog, nincs rá modell, amelyet másoknak átadhatnánk. ”
„ Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk. ”
„ Az élet egyetlen értelme a szerelem. Akinek nem sikerül találnia senkit, az nem mondhatja el magáról, hogy megvalósította az álmait. ”
„ Az aggodalom része az életnek, de soha ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad és uralkodjon fölötted. ”
„ Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta. ”
„ A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot. ”
„ Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy. ”
„ Hűséges vagy, mert kimondod, amit érzel. Nincs annál rosszabb, mint amikor valaki összetéveszti a hűséget azzal, hogy minden hibát szó nélkül elfogad. ”
„ Aki az álmait követi, az nem tétlenkedhet. ”
„ És ha egy kicsit csökönyös lennék - mondta a fiúnak -, az azért van, mert emberi szív vagyok, és az már csak ilyen. Az emberek félnek, hogy valóra váltsák legnagyobb álmaikat, gondolván, hogy meg sem érdemlik, vagy megvalósítani nem tudják őket. Mi, emberi szívek, meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás, vagy arra a kincsre, amely - ahelyett, hogy előkerülne - mindörökre a homok rejtekében marad. Mert ha ez történik, végül nagyon szenvedünk. ”
„ Késleltetnem kellett volna a döntését, rá kellett volna vennem, gondolja át még egyszer, mérje föl a következményeket. Amikor az ember elkezd gondolkodni, mielőtt meghoz egy fontos döntést, rendszerint letesz a tervéről: nagy bátorság kell ahhoz, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket. De én túl büszke voltam, és azt gondoltam, hogy ez csak valami múló dolog, majd magától megoldódik. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
1 202 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: